Helka rózsái

Helka rózsái.

Hol volt, hol nem, ahol túr a malac,

ott, ahol az a hatalmas szemétkupac,

ahol halomban áll a vacak és kacat,

ahol, ha szemetelsz, nem is haragszanak,
Szemétország, e becses hely neve,
ha a patyolatot szereted, ide ne is gyere!
Szóval hol volt, hol nem, mint a mesékben általában,
egy király, Törzúz, lakott a palotában.
Mellete neje – Limlom, és Pollen a királyfi,
utóbbi uralkodásától fog a világ hanyatlani.
Nem kisebb a terve Törzúznak: borítson mindent szemét-
Vesszenek a ligetek, a tavak és a megyék!
De vesszen minden, ami a szemnek kedves:
A fenyves, a rét, az erdők és a berkes.
Ezt fogja örökölni egy nap majd Pollen,
behódol majd neki minden piszok, folt és porszem.
S ki merne ugyan ellenszegülni a királynak,
nejének, Limlomnak vagy egy szem fiának?
Nőjön csak az ország, ússzon szemétben,
s ki nem engedelmeskedik, megtorolják keményen!

Hol volt, hol nem, mint a mesékben általában,
itt most épp egy erdei tündér bánatában
úgy döntött, hogy világgá megy, de hamarosan,
és sírt-sírt naphosszat szegény, panaszosan.
Mert mindenhol csak szemét volt, a levegő koszos,
szmog és fulladás, és minden nagyon poros,
egy árva fűszál, annyi se nőtt, nem ám hogy virág,
egy tündérnek meg bizony nem kell ilyen világ!
Volt egykor rózsás, ott a patak mellett,
de a virágokat bizony öntöznie kellett.
Koszos volt a víz is, minden pusztult tőle,
sőt, világgá ment a legkedvesebb őze.
Így sírdogált a tündér, kinek neve Helka,
világszép volt, ezüst hajjal – emígy szólt a pletyka.
Tarisznyát vett vállára, hogy rögtön indul világgá,
élete, virág nélkül most vált csak sivárrá.
Ment, mendegélt, Szemétország határa felé,
még csak nem is nagyon nézett hátrafelé.
Közben persze a könnye potyogott,
és belül a szíve is nagyon zokogott.
Hát így pillantotta őt meg Pollen, a királyfi,
ki rögtön odament hozzá, nem bírta kivárni:
- Csodaszép az arcod, miért áztatja könnyed?
- Azért mert szemem itt már sosem láthat zöldet.
Kezével arra mutat, hol már sem egy fa, egy bokor,
a királyfi ettől lett ám igencsak komor.
- S mivel vidíthatlak fel? Írjak neked ódát?
- Semmi nem kell, csak add vissza a rózsát.
Egy apró magot kapott a kedvestől:
- Csupán ennyi maradt az egész kertemből.
Pollen, bár ellenszegült apja akaratának,
meg-megfogadta magamagának:
Ha addig él is, Helkát boldoggá teszi,
titokban kertet gondoz és majd feleségül veszi.
Mert ilyen tünemény nem terem ám bárhol,
Szemétroszágban, vagy bármelyik határon,
a királyfi, valljuk be, szerelmes lett nagyon,
a tündérlány haja csak úgy szikrázott a napon!
Pollen kertet ültetett, tele lett rózsával,
észre sem vette, s a lelke megtelt jósággal,
hisz ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet…
s lassan pusmogni kezdtek róla az emberek.
Hogy a királyfi különb, mint a király maga,
hogy neki mégis csak számít az ember szava,
és hogy a szürke szeméttel teli utcákat járva
bárki jó kedvre derült a kis kertet látva.
Mert a rózsák nyíltak és Helka is boldog volt,
többé magányosan már nem kóborolt,
szeme csillogott - gyönyörű zafírkék,
és Pollen is elnyerte a tündérlány szívét.
De hiába nyerte el, ha dúlt-fúlt a király mérgében,
ki is tagadta fiát nyomban és sebtében,
de ez sem volt elég, a kertet feldúlta,
egy tövis az ujját rögtön meg is szúrta!
A rózsás odalett, mag és szirom mindenhol,
hanem, ugye, mi történik ilyenkor?
Eleredt az eső, minden szárba szökött,
nőtt a rózsa szemét alatt, papírkupacok között.
Törzúz ezt is feldúlta, s csak szórta a magokat
de hiába buzdította erre az alattvalókat.
Minél jobban igyekezett a rózsát kiírtani,
az annál jobban nőtt, nem lehetett csitítani..
Belefáradt a király a gyomlálásba,
hogy gondot viseljen ily módon országára.
- Nézd meg, Limlom, nő a rózsa, nem hallgat a szóra!
- Drága uram, gyere velem, üljünk fel a lóra.
És lóra ültek mind a ketten, hogy bejárják az országot,
és mit lát, mit nem szemük, boldogok a polgárok.
Ki sepreget, ki gyomlálgat, ki szemetet szed,
minden mag, mit széjjelvetett,bizony virággá lett!
- Lásd be, Törzúz – szólt a neje -, egész jó lett a végére a mese,
- Megjárja – szólt a király-, de árnyék úszott szemére,
mivel elüldözte fiát, hogy néz így a szemébe!

Hol volt, hol nem, ahogy a mesékben általában,
ott is termett Pollen, ám de társaságban.
Helka lépdelt mellette, lesütötte szemét.
Így várta remegve a király ítéletét.
- Hogy tud egy mag ekkora galibát okozni?
Most kezdett csak a király magában gondolkodni…
egy apró mag egymagában, hogy volt képes erre?
De akkor a király rögtön megértette.
Kellett a mag, de ő is közrejátszott,
a mindenit, hát minden egybevágott!
Nem volt jogos ezért okolni a fiát,
hiszen ő maga, a király okozta a galibát!
Kacagásra fakadt, nem bírta abbahagyni,
és hát, az új ország is megtetszett neki.
- Helka kedves – szólt a király -, nélküled nem ment volna,
ha nem jössz még ma is minden a szemétben úszna.
Add a kezed, ha szereted, Pollennek, az új királynak,
s legyél királynéja te a megújult zöld országnak.
Rózsaország lesz mától az új neve,
s veletek kezdődik el majd a története.

Hol volt, hol nem, mint a mesékben általában,
így élnek ők azóta nagy-nagy boldogságban,
mától jusson eszedbe: bármi lehetséges,
egy apró mag, kis szerencsével mire lehet képes!

Kép: pinterest