19. Tudor ház, Southampton

19. Tudor ház, Southampton.

„Hallottam egy házról délen,
hol egy bölcs professzor lakik.
Bár ő apróra nőtt, elméje nagy,
éles borotvaként hasít.
Minden tudományok tudója,
szellemidézésben is biztos jeles,
ébresztett ő már tetszhalottat,
így tetszélőt is holttá tehet.”
Hadar Emi a kis badar,
mert mit neki csöppnyi differencia,
a név mindegy, hogy kit takar:
lehet törpe vagy brit király-dinasztia.

Oda mennek, honnan randevúra indult
egy jégheggyel a Titanic,
s Titáni testébe pengeként hatolt be,
mikor megtalálta az igazit.
De hőseink nem méláznak
e rég elmúlt histórián,
rozzant kulipintyóra bukkannak
egy kacskaringós séta után.

A kapualjban menyecske áll;
bőre, mint hó, haja akár ében.
„Hű ez biztos Hófehérke,
és nézd, hogyan van: teljesen ébren.”
Súgja sicc és kérdi is már:
„Hol találjuk a Tudort?”
Hófehérke csengőn kacag,
hisz érti a gyermeki humort.
Egy-egy cetlit kezükbe nyom
s egy ajtó felé mutat.
Lám, az ódon ajtó mögött,
zajos kísértethad lármája fogad.

Ám köpenyünk e társasággal
cimborálni nem akar.
A rongybaba sem hatja meg,
ki egy gerendán ülve agyal,
hogy mért lett ő így ittfelejtve
mikor foltozták a tetőt,
az ács kislánya mikor jön már,
hogy végre hazavigye őt.
Egy szoba falán tucatnyi rajz,
kesze-kusza irkafirka:
itt kishajó, ott nyulacska,
amott meg egy jó nagy birka.
„Épp mint kuka” mondja Emi,
„Ez biztos az ő kézjegye,
de nézd, amott a szarufába vésve
a szelleműzés titkos jele.”
Ám a köpeny közbekotyog:
„Mindez csak bárgyú babona.
az imént a holtak szava
tán nem volt más csak felvett duma?”