10. Glendalough

10. Glendalough.

Sicc kobakjában e metafora
gyújt nappali világot:
„Hisz Lír király lányairól
Szent Patrik űzte el az átkot.
Lelkük sok száz évig
hattyúként bolyongott,
s a gonosz rontásra
a szent szava tett pontot.
Keressük meg hát
a vastag kódexkönyvet,
mit a hittérítők
bölcs tanai tömnek!”

Kutatják a könyvet
a Kells-i toronyban,
de ott az már nincs meg,
s hiányuk van nyomban.
A rajzfilmben még ott volt,
mit tévében láttak,
erdő közepében,
hol madarak szállnak,
kik jelzik, hogyha jőnek
szarvcsuklyás vikingek,
leizzadt testükön
szaftcsurgásos ingek,
mit pörkölttel pár hete
malacul leettek...
Vagy szerzetes vére az,
kit másvilágra tettek?

De se viking, se erdő
a messzi horizonton,
a macs bajsza lekonyul
már ezen a ponton.
Mázli, hogy szellemünk
együttérzőn szánja,
s súgva odabúgja,
hogy ő innen látja,
a kerek kőtornyot
a messzi messzeségben
épp, mint a mesében,
erdő közepében.

„Én is tudom nyilván”,
torkolja a macska,
a vérfoltos emlékre
görbült csak le bajsza,
mi tévéképernyőn is
rajzolva is rémes
és, hogy Glendaloughban
nincs francia krémes,
mert megéhezett kissé
egy kis édességre,
de erre nincs most idő,
induljanak végre.

A glendaloughi völgyet,
hol a tornyot látták,
keresztül és kasul,
fel s alá bejárják.
De a híres könyvnek
se hamva se híre
egy embert kérdeznek hát,
hogy ő talán ír-e,
ki ismeri jól
a helyi viszonyokat,
vagy csak egy turista,
ki barangolgat sokat.

„Dehogy írok fiam”,
szól az vissza nyersen,
„úgy nézek én tán ki,
ki morfondíroz versen?”
„De nem is azt kérdeztük,
költő-e a bácsi...”
„Kotlóstyúknak nézel?
Állj meg lányka! Ácsi!
Ha kódexből akartok
tudásra szert tenni,
a Trinity Collegeba
kell bizony elmenni.”