67. Szajna part

67. Szajna part.

A Szajna partján vetnek horgonyt
fényes Párizs szívében,
majd bagettel hasuk tömik
a Notre Dame tövében.
A pocak csurig, indulnának,
meder mellett, macskakövön,
de egy patkány ott vigyorog,
orcácskáján csacska öröm.

„Innen biza tapodtat sem,
ha nem lökitek mi a jelszó!
De ha esetleg tudnátok,
átengedlek, tuti becsszó.”
Morzsás bajsszal feleli Sicc:
„Bizony tudjuk. Csakhogy titkos.
Úgyhogy most mi továbbállunk,
vagy ne legyen nyálam nyirkos.”

A rágcsáló csak nem tágít,
vékony farka rút sorompó,
ráragasztva sok-sok fecni,
színes sávokhoz hasonló.
„Meg is kell azt mondani ám,
nem elég csak fejben tudni.
Mi vagyok, tán parapatkány,
ki gondolatodban tud túrni?
De adok Neked segítséget:
fogalmat kell kitalálni.
Ha három próbára sikerül,
irányod már lehet bármi.”

Miközben macs és a patkány
egymással elbarkóbáznak,
Andris szörnyen únja magát,
s hátrafelé ellép hármat.
Aztán még vagy tizenkettőt,
fel egy nyirkos lépcsőre,
mely egy szűk utcába vezet,
az meg egy dombtetőre.
Emília észreveszi,
lohol is a nyomába,
hátrakiált a cicának:
„Gyere már!”, de hiába.
Az annyira belemerült
a kvízjáték hevébe,
se hall se lát merre jár
a kislány és a legényke.

Meredélyen caplatnak fel,
Andris és az Emília,
a két gyereknek néhány lépést
kell a csúcsig kibírnia,
amikorra Sicc felbukkan
s elkezd mellettük ugrálni.
Emi kérdi: „Hát a rejtvényt
sikerült kiókumlálni?”

„Persze nyertem,” válaszol Sicc,
„Bár dörzsölten csalt a mafla.
A megfejtés nem volt más mint,
egy jól irányzott macskatasla.”