Akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.
Hogy kezdődött?
Jött egy nátha.
Szobafogság lett az átka.
Emi akkor kedvenc könyvét
elolvastuk egyszer s ismét,
aztán megint százszor újra,
apa mondta: „Ez már durva,
inkább írjunk mi magunk,
képeket is rajzolunk.”
„Oké, dolgozzunk hát ketten,
Apa rajzolsz, én meg festem,
rímet is te faragsz Apa,
ha akar, csatlakozhat Anya.
De nekem aztán ne szerénykedj,
fogd a cerkát és serénykedj!
Minél nagyobb hülyeség,
annál jobb lesz az ebéd.”
Versszakunk már lett vagy ötven,
az Andris is megjött közben.
Meseajtón kopogtatott:
„Nehogy engem kihagyjatok!”
szólt … gondolták helyette,
ő meg gügyögött nevetve.
Szóval így lett csapatunk,
olykor rímet faragunk.
Ezt osztjuk meg veletek
fölnőttek és gyerekek.
Hogyha tetszik jelezzeték,
hogy folytatást szeretnétek.
