54. Windsor

54. Windsor.

A windsori kastély tornyán
oroszlános lobogó,
a királynő tényleg itt van,
bizony ebből látható.
A barátokat megpillantva
kucsmás strázsa tiszteleg,
„Örülök, hogy újra látlak”
nyájas hangon hízeleg.
„Remélem, hogy szállástokkal
elégedettek valátok,
frissen, üdén érkeztetek,
s magatok kialudtátok.
Jöttötök már jelentette
Nullahetes ügynökünk,
hogy láthasson, alig vár már,
méltóságos főnökünk.
Ha nem haragsztok, megmutatnám,
innen merre menjetek,
a palotában Őfelsége
rögvest fogad bennetek.”

A trónterembe betoppanva
eléjük míly látvány tárul!
A díszítés olyan pazar,
Sicc és Emi ámul-bámul.
Körös-körül arany, ezüst,
szinte alig hihető,
csak Andris, akit nem érdekel
a tengernyi sok drágakő.
Tudós szemmel vizsgál épp
egy mazsolányi kavicsot,
amelyet egy utcasarkon
még suttyomban felkapott.
Gömb fejében eszmék forrnak,
valóságos elmecsörte,
ám Nobel-díjas gondolatát
egy harsona kettétörte.
Meglepődik, s csöpp markából
a kicsi kavics kigurul,
mikor díszes kísérettel
az uralkodó bevonul.

Sicc barátunk földig hajol,
s nem nézve, hogy kihez szóla,
a királynőre látatlanban
össze-vissza bókot szóra:

„Utunk erre vetett minket,
üdvözlünk hát szép királylány,
arcod pozsgás, mint az alma,
bőröd sima, mint a márvány.
Ifjúságod oly ártatlan,
mint a maszületett bárány,
rajtad nem fog semmiféle
boszorkányos ármány.
Messzi földre utaznánk el,
de nem futja a zsebpénzünk,
anyagilag istápolnál,
csak ennyi lenne kérésünk.”

Őfeslége – már kilencven –
mindezt hallva felnevet,
Emi gondolja is magában:
„Ez az ügy biz elveszett.”

Talán mégsem? A királynő
tréfás hangon kezd beszédbe:
„Mivel megmulattattatok,
adok valamit cserébe.
Egy konferenciát rendeznek
a tengeren túlon.
a részvételt s az utat álljuk,
ezt csak halkan súgom.
De csak két főt pártfogolhat
a királyi kincstár.
Sajnálom, de több utasra
támogatás nincs már.
Plüssállatnak úgysem kell jegy.” –
erre cinkosan kacsint –
majd, hogy a meghallgatás vége,
méltósággal búcsúra int.

Több nap múlva a kavicsot
egy miniszter megtalálja,
s azt képzelve, hogy értékes,
a többi drágakő közé zárja.
Most is ott van, úgy vigyázzák,
mint gyémántot – száz karátost.
Halandó már meg nem tudja,
míly titkot rejt: tudományost.