55. Repülőn Amerikába

55. Repülőn Amerikába.

A repülő, amin ülnek,
akárcsak egy kövér bálna,
feneketlen bendőjébe
több száz utas bezabálva.
Ablak mellett pöttöm Bandi,
nyakában egy foltos lepel,
a szomszéd széken, Emi térdén
puha plüsscica hever.

Egyszerre csak a lány érzi,
a fiú széke úgy zizereg,
mint egy busman, ki pucéran
a sarkvidéken épp didereg.

„Fázol Andris?” kérdi Emi,
de Sicc susogja: „Más a helyzet.
A repüléstől félelmében
a köpeny az, ki vadul reszket.”

A törzsfő tartja a kis legényt,
apró kézben két kavicsot,
közben rémülten morogja:
„Most én tüzet csiholok!
a csípős füsttől a hal tüsszent,
és amíg a száját nyitja,
a gyerkőcöt majd karba kapjuk,
s kiugrunk, mint három nindzsa.”

A remegés erősödik,
András ennek nagyon örül,
az egyik utas jól kitaccsol,
egy stewardess is előkerül.

„Talán baj van? Segíthetek?
Hozzak egy kis eledelt?”
„Semmi, semmi, csak a tesóm
a repüléstől berezelt.”

A hölgy ráncolja a homlokát,
hisz hallotta, hogy Andris
búgó hangon panaszkodik,
és örül is, meg hisztis.

„Ilyen kicsi és már beszél?!
De ha úgy fél, miért nevet?”
„Még csak hasból gyakorolja,
s tetszik tudni pszihés eset.”

Siccünk stresszel: ebből gond lesz,
mit megoldani kemény dió,
nem bírja már, hát megszólal:
„S kedvence a Pinokkió!”

A stewardess Emire néz,
„Hát Te is tudsz hasbeszélni?”
„Ősi családi örökség,
így tanultunk már meg írni.
De ha már kérdi, segíthetne,
hogyha hozna tüzes vizet.”
A néni arca nagy kérdőjel.
Vajon szegény most mit hihet?
Emília gyorsan javít:
„Kicsik vagyunk, nem meginni.
Az aggodalom fölösleges,
csak pakolásnak, tessék hinni.”

A stewardess egy telt poharat
a kisleány markába nyom,
aki nem cécózik tovább,
önti is a köpenyt nyakon.

Elszenderül. Mi mást várhatsz
egy ősöreg indián dzsinntől,
ki réges régen elszokott már
a lélekmelengető gintől.
Így, akárcsak varázslatra,
a remegés rögtön elhal,
az utasok nagy örömére
nyugodtan úszhat a cethal.

Így történt, hogy Emília
a repülőt megmentette,
s a legénység tiszteleti
utaskísérőnek tette.