Hogyan lett Morciból Móric?

Hogyan lett Morciból Móric?.

A tölgyerdei manók közül a legidősebb volt Morci. Nem véletlenül hívták így, hiszen mindig rosszkedvű, zsörtölődő volt. A manókkal még csak-csak próbált békességben élni, de az erdő többi lakóját nem szívlelte. A mókusok ugrándozása, az erdei madarak hangoskodása, a sünök szöszmötölése, a bogarak zümmögése nagyon zavarta. Ezért aztán naphosszat az odújába bezárkózva múlatta az időt, olvasgatott, az iratait rendezgette. De hiába reteszelte be az ablakát, ajtaját, a külvilág hangjai beszűrődtek így is. Ilyenkor kiállt a tölgyfája tövéhez és hangosan zavarta el a közelébe merészkedő állatokat:

– Ne merészeljetek az én tölgyfámon ugrándozni! – kiabálta a lombkoronában fogócskázó mókusoknak.

– Zümmögjetek a réten! – csapkodva hajkurászta a bogarakat, méhecskéket.

– Keresgéljetek a tisztáson! – kergette el a fűben kutató sünöket.

– Ki kíváncsi a csúf éneketekre?! – kiáltotta a fákon, bokrokon éneklő madaraknak.

Rövid időre sikerült is neki a közelből elzavarni a hangoskodókat, de amint visszabújt odújába, az erdő hangjai újra felerősödtek. De a neheze még csak ezután következett! Történt ugyanis, hogy Uhu bácsi, a főbagoly versenyt hirdetett:

„Keressük a tölgyerdő legszebben trillázó madarát és legügyesebb célbadobóját! Jutalmuk egy-egy finom mézbogyós torta lesz. Hajrá, versenyzők! Holnap találkozunk az öreg tölgyek alatt!”

A hirdetmény sok helyen megjelent az erdőben, így délután már mindenki azon tanakodott, hogy melyik versenyszámban méresse meg magát. A sünök és a mókusok úgy gondolták, a célbadobást nekik találták ki. Néhány fiatalabb manó is csatlakozott a szorgalmasan gyakorló dobálókhoz. Makkal, mogyoróval, tobozzal, de volt, aki kaviccsal kezdte meg az edzést a másnapi versenyre. Leginkább a tisztást övező tölgyek törzsét célozták, ahol a manólakások is voltak. Jutott a koppanó tárgyakból bőven Morci tölgyfájára is.

A madarak és a bogarak úgy gondolták, hogy ott a helyük az énekversenyen. Meg is kezdték a hangolást, torokköszörülést, skálázást. Lett is olyan hangzavar, hogy a manók inkább visszahúzódtak a házaikba, lemondtak a versengésről. Morci már teletömködte a füleit mohával, de így is nehéz nap elé nézett.

A verseny délelőttjén sok-sok vállalkozó állatka állt a rajthoz. Záporoztak a diók, mogyorók a tölgyfákra erősített céltáblákra. Uhu bácsi segítőinek sikerült kiválasztani a legpontosabban célzó versenyzőt. Ő nem volt más, mint Mókuli, a fiatal, sportos mókuska.

Az énekverseny zsűrije nehezen hozta meg döntését, de végül Sárikát, a sárgarigót hirdették ki győztesnek. A versenyzők igazságosnak tartották a zsűri választását, egy hatalmas tapssal jutalmazták magukat és a győzteseket. Uhu bácsi pedig átadta az első helyezetteknek járó finom tortákat. Mókuli és Sárika jószívűen osztogatták a kóstolófalatokat társaiknak.

– Sárika, én szívesen megkínálnám Morci manót is, mit szólsz hozzá? – fordult a sárgarigóhoz a mókuska.

– Én pont erre gondoltam! – és szelt is a tortájából egy jó nagy szeletet Sári rigó.

– De hogy adjuk át neki? Én nem merek elé állni, tudod, hogy mindig milyen mérges szokott lenni.

A két győztes egy nagy lapulevélre rakta a tortaszeleteket, egy másik levélre pedig ezt írták: „Szeretettel az erdő állataitól!” – aztán a leveleket elhelyezték Morci tölgyfája elé, ők pedig elbújtak egy közeli bokor mögé. Mókuli ügyesen célzott, és már el is találta Morci ablakát egy könnyű kis makkal.

– Ki merészeli zavarni a nyugalmamat? – harsogtva az ajtón kilépve a manó. De rögtön elhallgatott, amikor meglátta a fa tövénél lévő ajándékokat. És lássatok csodát, a manó szája mosolyra görbült, szeme fényesen csillogott, úgy olvasta az üzenetet. Jókedve visszatért, ahogy falatozott a finomságból. Vidáman integetve köszönte meg a bokorból előbújó állatkák kedvességét.

– Látod, Sárika?! Egy kis figyelmességgel még a legzordabb szív is felmelegíthető! – majd szökdécselve vitték meg a jóhírt a többieknek Morciról, akit át is neveztek Móric manónak.