Barion Pixel

Holdsugár, napsugár, tündérlány


http://mocorgohaz.hu/

                       A tündérek szigetén, innen nagyon messze, hatalmas, lombos fák árnyékában, vízesésekkel tarkított folyók partján élt családjával együtt, egy gyönyörű tündérlány. A házukat óriási park ölelte körül, sok különleges növény élt itt. ...

Kép forrása: pixabay.com

                       A tündérek szigetén, innen nagyon messze, hatalmas, lombos fák árnyékában, vízesésekkel tarkított folyók partján élt családjával együtt, egy gyönyörű tündérlány. A házukat óriási park ölelte körül, sok különleges növény élt itt. A madarak szívesen daloltak errefelé, mondhatom, hogy naphosszat be sem állt a csőrük, énekeltek, csicseregtek, ahogy csak a torkukon kifért. A tündérlány nagyon szerette hallgatni őket, gyakran énekelt velük együtt. Errefelé a rosszkedv ismeretlen volt. A virágok pacsirta énekére nyíltak, rigófüttyre illatoztak.

            A lány hosszú barna haja két copfba fonva, hatalmas piros masnival díszítve különös fényben pompázott. Minden este, mikor feljött a Hold, sugaraiból vékony, ezüstös szálakat szőtt fürge ujjakkal, azokat a hajfonatba beletette. Így este és egész éjjel a szobáját bevilágította ez a játékos fény. Két kistestvére örömmel aludt mellette, szerették ezt a lágy éjszakai világítást. Mikor reggel felébredtek, a tündérlány kibontotta copfját, az égen mosolygó Nap sugarait sodorta narancssárga szálakká, majd belefonta a hajába. Ragyogott mikor reggelizett, iskolába ment, tanult, játszott, ragyogott mindig, egész nap. A többi tündérlány és tündérfiú ámult-bámult, de még a tanító néni is egyfolytában csodálta.

Mindenki felfigyelt rá, hiszen ritka jelenség volt. Bármit megtett volna sok gyerek, csakhogy a közelében lehessen. Volt azért kivétel is. Néhányan a szünetekben beszélgettek, bújócskáztak, nem vonzotta őket az ő látványának különlegessége. A tündérlány igyekezett magára vonni ezeknek a tündéreknek is a figyelmét. Esténként sokat bíbelődött a holdsugarakkal, egyre szebb és szebb copfokat font magának. Kiment a ház elé, hogy aki arra jár, mind megcsodálhassa őt. Egyre kevésbé törődött a testvéreivel, szüleivel, a többi gyerekkel. Reggelente mind nagyobb gonddal fonta a napsugarakat aranyszálakká, majd a szálakat a két barna copfjába.

Történt egyszer, hogy mikor a szokásos holdfény fonáshoz hozzá akart kezdeni, látta, hogy sűrű felhő borítja az égboltot. Aznap este nagyon szomorú lett, vajon mit szólnak a testvérei, ha nem pompázik ezüst fényben a két copfja?

Lefeküdt az ágyába és várt. Az öccse és a húga még nem aludtak, csodálkozva látták, hogy nővérük most épp olyan, mint ők.

– Mesélsz nekünk? – kérdezte az öccse.

– Hát persze, és énekelhetünk is, ha szeretnétek – válaszolta.

– Jaj de jó! – örvendezett a kishúga.

Aznap este mikor a szülők benyitottak a szobába, azt hallották, hogy legidősebb lányuk mesél, énekel a kisebbekkel. A gyerekszobát a hajfonat fénye nem világította be, de szeretet sugárzott mindenfelé.  Nagyon boldogok voltak.  Kint dörgött, villámlott, odabenn békesség honolt.

Másnap nem sütött ki a nap. A tündérlány úgy ment iskolába, hogy a barna copfokba nem tudott narancssárga napsugárszálakat fonni. Mikor megérkezett, sok osztálytársa szinte észre sem vette őt. Épp azok, akik eddig körül rajongták. A többiek azonban örömmel fogadták, mikor odament hozzájuk beszélgetni, játszani a szünetekben. Most kezdték igazán megismerni.

A tanító néni mosolyogva nézte őket. Nem is baj, hogy ma nincs napsütés – gondolta.

A tündérlány a tanítás végeztével így szólt:

– Ha szétfoszlanak a felhők, megtanítalak benneteket holdsugárból és napsugárból fénylő szálakat fonni! Gyertek el hozzánk akkor!

Még aznap elkezdhette az oktatást, este kikandikált a felhők mögül a Hold, reggel pedig a Nap.  A testvérei, osztálytársai jó tanítványokként hamar ellesték a fonás technikáját.

Hamarosan Tündérországban minden lány holdfehér vagy napsárga fényben tündöklő hajjal járkált, ha volt idejük és kedvük sugarakat fonni.

            Mindannyian hálásak voltak a tündérlánynak, amiért ilyen önzetlenül és ügyesen átadta nekik a tudását, és ezzel boldoggá tette őket. Tündérsziget összes lakója ezután még mosolygósabbá, kedvesebbé, szerethetőbbé vált.

A tündérlány egyáltalán nem bánta, hogy nem azért csodálják a többiek, mert az ő haja ragyog egyedül, hanem azért, mert meg tudta tanítani őket arra, hogy maguk is ragyogjanak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

PRÉMIUM Kovácsné Demeter Monika Iringó Prémium tag

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!