Hőlégballonnal a völgy fölött

Hőlégballonnal a völgy fölött.

            A völgyben még erősen sütött a nap, a növények már rég elfelejtették, hogy előző nap nagy eső esett, és szomjasan nyújtóztak a felhők irányába, várták, hogy néhány csepp vizet kapnak belőle. A felhő elgondolkodva figyelte őket, megrázta magát, és küldött egy adag esőt számukra.

            Az erdei manók már az utolsó simításokat végezték a színpad felállításán, az aznap esti zenés műsorhoz.

– Ha a nyakunkba szakad az eső, mint tegnap, akkor hiába dolgoztunk egész nap, mert elmarad a mai előadás! – mondta egy sovány, magas manó, akit a főszervezőnek neveztek.

– Ne aggódj, ez csak egy nyári zápor! – nyugtatta az alacsonyabb manó, és felmutatott az égboltra, ahol már ismét kibújt a nap a felhő mögül, így a manók megnyugodva dolgozhattak tovább.

A magas hegyek között az erdő mélyén Bodzavirág a törpelány elmélyülten gyomlált a kertben. Arra gondolt, hogyha végez, akkor olvasni fog, mert egy nagyon érdekes könyv várta a gombaházban, a szobájában. A bátyjai fociztak a kertben, a szülei pedig baracklekvárt tettek el télre. Mikor a nap már gyengédebben sütött, gitárszó ütötte meg a fülét. Először halkabban, majd egyre hangosabban visszhangozták a hegyek a szólamot. Ezt követte a zongora, majd a dobszóló. A fiúk meghallották, és odaszaladtak hozzá.

– Bodzavirág, zenés műsor lesz a völgyben, nem megyünk el meghallgatni? – kérdezték tőle.

– Nekem be kell fejezni a gyomlálást! – felelte a húguk.

– Segítünk! – ajánlották a testvérek, és azonnal gyomlálni kezdtek. Hipp-hopp készen is lettek, és szaladtak a szüleikhez, akik már éppen üvegekbe tették a lekvárt.

– Anya, Apa, menjünk el a völgybe, már zajlik a főpróba, este előadás lesz! – kérte Bodzavirág a szüleit.

– Mindjárt készen vagyunk, készülődjetek, aztán indulhatunk! – felelte az apukája.

A gyerekek gyorsan zuhanyoztak, öltöztek, és mire a szüleik befejezték a munkát, már át is adták a fürdőszobát.

Néhány perc elteltével az apukájuk már a kocsiban ült, és mindannyian bepattantak mellé és mögé.

A szerpentinen kanyarogtak lefelé a völgybe, a nap narancssárga sugarai még mindig melegen sütöttek rájuk, mikor Törpe mama megszólalt:

– Ne hajts olyan gyorsan, mert megbüntetnek!

– Ki? Mindenki a koncerten van! A törperendőr is! – felelte Törpe papa.

– Akkor azért ne menjünk gyorsan, hogy ne érjen baleset! – javította ki magát Törpe mama.

Az autó lelassult, az előadás elkezdődött, mire odaértek, a nézőtér tömve volt. A törpecsalád rohant a jegypénztárhoz, de ott már a csukott ablakba kitettek egy táblát, hogy az előadásra minden jegy elkelt.

– Nézzétek, ott vannak a hőlégballonok, szálljunk fel az egyikkel, és akkor láthatjuk belőle az előadást! – javasolta Bodzavirág.

– Jó ötlet! Gyerünk! – mondták a bátyjai, és már rohantak is oda az egyikhez. Szerencsére még szabad volt, így gyorsan beszálltak, és már emelkedtek is felfelé. Hamarosan látták a manó zenekart, a zene pedig az egész völgyben visszhangzott mindenfelé. Körülöttük sok-sok hőlégballon szállt az égbolton, pirosak, zöldek és kékek, lilák és pettyesek, sárgák és csíkosak, ahány, annyi féle. Mindegyikből törpék és manók néztek ki a völgyre, hallgatták a zenét, élvezték az előadást.

– Nagyon szép ez a látvány! – sóhajtott fel Törpe mama, és a többiek mindannyian bólintottak.

Zene és hőlégballon, tánc a színpadon és utazás a levegőben, ez igazán csodálatos párosítás, maradandó élmény volt mindenkinek, aki látta és hallotta. A sok szín a levegőben úgy úszott, mint egy hatalmas, folyton helyet változtató festmény. Mikor az előadásnak vége lett, a közönség a völgyben és a levegőben egyaránt tapsolt. A zenészek meghajoltak majd integettek a hőlégballonban utazóknak. Örültek a fergeteges sikernek. Néhány ráadás szám után az előadás véget ért, a színes hőlégballonok leszálltak a földre, a törpecsalád szivárványszínű ballonja volt a legutolsó közülük. A közönség elindult hazafelé, autók egész sora kígyózott a szerpentinen felfelé, csak lépésben tudtak haladni. Bár Bodzavirág fülében még szólt a zene, látta maga előtt a színpadot és a táncoló manókat, de kis idő elteltével úgy döntött, hogy előveszi a könyvet, amit magával hozott. A hátsó ülésen ült a két testvérével, és a sötétben a fiúk elemlámpával világították meg a fehér lapokat, hogy olvashasson. Mikor hazaértek, Bodzavirág így szólt:

– De szép nap volt ez a mai, segítettünk egymásnak, szálltunk a felhőkkel, hallgattunk zenét, láttunk táncot, és én még olvastam is!

– Igyekezni fogunk, hogy sok ilyen napunk legyen, mert valóban mi is nagyon élveztük! – tették hozzá a szülei.

– És mi is! – kiáltották a fiúk.

            A hőlégballonok, a zenészek, Bodzavirág és az egész törpecsalád nyugovóra tértek. Az éjszaka nem volt sötét, mert a csillagok és a Hold ezüstös fénnyel bevilágították a völgyet, a magas hegyeket és az erdőt, melynek mélyén békésen aludtak a gombaház lakói.