Iskolás vakond

Iskolás vakond.

          A nyár még tartott, de a nappalok rövidültek, a vakond család a földalatti járatokban hosszabb éjszakákra rendezkedett be. A legkisebb gyermekük elballagott az óvodából, és nagy izgalommal készült az iskolás évekre.

            Vakond Mama esténként arról beszélgetett a kisfiával, hogy mennyiben változik meg az életük a jövőben.

– Tudod, hogy reggelente kicsit korábban kell kelnünk, mint eddig? – érdeklődött egyik alkalommal.

– Miért? Eddig is nehéz volt kiugrani az ágyból! – értetlenkedett a kicsi vakond.

– Azért, mert az iskola messzebb van, mint az óvoda! – magyarázta Vakond Mama.

– Hány lépéssel? – élénkült fel a kicsi vakond.

– Látod, ezt nem tudom pontosan. Ha szeretnéd, akkor holnap megszámoljuk! – ajánlotta Vakond Mama.

– Szeretném! Számoljuk meg! – kiáltotta a kicsi vakond.

– Rendben. Most irány az ágy, holnap pedig sétálhatunk egyet az iskoláig! – javasolta Vakond Mama.

– Rendben! – bólintott szófogadóan a kicsi vakond, és bebújt az ágyba.

Másnap délelőtt az anyukája kézen fogta, és elindultak az iskolába, út közben számolták a lépéseket. Egyszer csak a kicsi vakond megállt, és bánatosan így szólt:

– Messze vagyunk még? Én nem tudok tovább számolni!

– Az iskolában majd megtanulsz! Addig pedig én segítek! – ajánlotta az anyukája.

– Jó. Akkor folytasd te! – egyezett bele a kicsi vakond. Pár perc múlva egy szép fehér épülethez értek, melyet árnyas fák és zöld pázsit vett körül. Ekkor Vakond Mama felírta a lépésszámot egy papírra, és megmutatta a kisfiának, aki elhűlve látta, hogy olyan sok a szám, hogy ő azt nem is tudja elolvasni.

– Még nem tudom, de az iskolában megtanulom, hogy mennyit írtál ide! – fordult az anyukájához, aki elmosolyodott, és bólintott, majd az udvar felé nézett.

– Nézd, szünetben itt fogsz beszélgetni az osztálytársaiddal! – mutatott a fák irányába.

– Sok szünet lesz? – érdeklődött a kicsi vakond.

– Igen, lesz egy néhány. Minden óra után szünet van, és akkor kijöhettek ide – bólintott az anyukája.

– Rajzolni is fogunk? Mesét is olvasunk? – kíváncsiskodott a kicsi vakond.

– Igen. Énekeltek és tornáztok is! – tette hozzá Vakond Mama.

Járkáltak még egy pár percet az iskola környékén, aztán komótosan haza indultak. Otthon együtt megnézegették a táskát, a tolltartót és a színes ceruzákat, füzeteket. Maradt még néhány nap az iskolakezdésig, azalatt előkerült minden eszköz, ami szükséges a tanuláshoz.

            Eljött a szünidő utolsó estéje. Vakond Mama a vacsoránál így szólt:

– Korán fekszünk le, mert holnap korán kelünk!

– Igen, tudom, felírtuk a papírra, hogy hány lépést kell megtenni az iskoláig, az sok idő lesz! – bólintott megértően a kicsi vakond.

– Mióta megszámoltuk a lépéseket úgy látom, nem aggódsz annyira az iskola miatt! – állapította meg Vakond Mama.

– Egyáltalán nem. Az iskolában megtanulok számolni, olvasni, énekelni, tornázni, rajzolni, és van egy udvar, ahová szünetben kimehetek!

– Pontosan így van! Gyere aludni, hogy korán fel tudj kelni és időben odaérjünk! – mondta Vakond Mama, és elindult a gyerekszobába.

          A kicsi vakond lefeküdt, a puha paplant magára húzta, a maciját megölelte, és lehunyta a szemét. Mélységes nyugalom áradt szét benne. Tudta, hogy holnap elkezdődik az új szakasz az életében, az iskolás kor, de ettől nem tartott egy cseppet sem, inkább kíváncsian várta a reggelt, amikor megteszik a sok lépést az iskoláig, ahol annyi mindent fog tanulni.