Julcsi és a bárányfelhők

Julcsi és a bárányfelhők.

Julcsi és a bárányfelhők

Kedves mesét hallgató lányok és fiúk. Biztosan veletek is előfordult már. Hogy csak úgy ültetek az ablak előtt. És a felettünk lévő végtelennek tűnő kéklő égbolt elvarázsolt benneteket.

Elárulom nektek én is szoktam felhőnézőbe menni. Ilyenkor csak ülök és szabadon engedem a fantáziámat, képzeletemet. A legkülönbözőbb csodás dolgok történhetnek velünk a felhők csodálata közben. Jó a képzeletünk szárnyán repülni az ismeretlenbe.

Próbáljátok csak ki!

Most egy ilyen képzelet szárnyán repülő kislányról mesélek. Neki kedvenc időtöltése a felhők és csillagok csodálata.

 Julcsi egy óvodás kislány. Sajnos sokszor beteg. És bizony előfordul, hogy hosszabb ideig nem mehet az óvodába.

Mivel anya és apa dolgozik így ilyenkor sokat van a nagymamánál.

Egy ilyen alkalommal Katimama nagy zörgésre, nyögésre és mérgelődésre, kíváncsian nézett be a nappaliba.

Julcsi tolta a fotelt az ablak elé. Az meg sehogy sem akart neki engedelmeskedni. Bizony nem kis feladat elé állította a kislányt.

Menj már te béna fotel! -mondta. Mit csinálsz Julcsi? -kérdezte Katimama. Az ablak elé akarok ülni a fotelbe! -Felelte. De nem akar szót fogadni!

Nem csodálom! Hiszen én is alig bírom el ezt a nehéz fotelt! -Mondta a nagyi. Azzal a kislány mellé állt és hipp hopp máris a helyén volt a fotel. Aztán még kérdezte volna Julcsit, hogy mit szeretne az ablak előtt csinálni. De mivel tudta mi lesz a válasz, így inkább nem tette.

Ismeri Julcsit. Imádja az ablakból a felhőket nézni. Mindig ez van, ha éppen unatkozik.

Nappal felhő, este csillagnézés a program. A könyvespolcról pedig kiválasztja magának a legnehezebb térképet. Ugyanis a földrajzi térképek nézegetése a másik kedvenc időtöltése.

A kislány kényelmesen elhelyezkedett a nagy fotelben. Alig látszott ki belőle. Maga mellé rakta Katibabát, brekust a békát, Micikót a mackót és malackát. Így már teljes volt a beszélgető társaság.

Köszönöm. -Mondta. De most kimégy a szobából? Egyedül szeretném nézni a felhőket.

Katimamát nem érte váratlanul a kérés. Tudta, hogy Julcsi így szeret nézelődni és néha még beszélget is. Igaz egyoldalú ez a beszélgetés. De ő, beszélgetésnek nevezi.

Aztán a nagyi tette a dolgát és közben hallotta, ahogy a nappaliban komoly beszélgetés zajlik.

Na …. bújjatok már elő! Hová a fenébe tudtatok elbújni? -mondja.

Nagyi csak figyel, de nem avatkozik a beszélgetésbe. Na, hol vagytok? Gyertek már elő! Bebújtatok a felhők közé? …. Hová lettetek? …. Így dünnyögött magában Julcsi.

Aztán egyszer csak elfogyott a türelme és már majdnem sírva fakadt. Mami, idejössz egy kicsit? Kiáltott ki a nappaliból.

Jövök Julcsi, -volt a válasz. Mit szeretnél? -kérdezte Katimama.

Én csak keresem a felhők között a bárányokat. De nem találok egyet sem! Mondta pityergő hangon. Pedig reggel azt mondták az időjárásjelentésben, ma nagyon sok bárányfelhőt láthatunk az égen.

 Nézd meg te is! -mondja. Ó, kicsikém! -ezért nem sírunk!

Te látod őket? Nem Julcsi, nem látom őket! Felelte. És mosolygott egyet magában. Várj egy kicsit! Hozok egy széket ide melléd és mesélek a bárányfelhőről.

Azzal a kislány mellé ült és azt kérdezte.

Mit hallottál reggel a tévében?

Hogy sok bárányfelhőt láthatunk ma az égen. -Válaszolta Julcsi.

Nos Julcsi!  Kezdte a nagymama. Ezen a végtelennek tűnő szép kék égbolton csak felhőket láthatunk. Bárányokat nem. Csak, ha oda képzeljük őket!

De ilyenkor nyáron mikor felnézel a bennünket körbe ölelő kékségbe, fehéres gomolyagból álló felhőket látsz. Ha jól megfigyeled őket néha olyanok, mintha szépen lassan kúsznának az ég boltozatán.

Ezeket a felhőket hívjuk bárányfelhőknek. Van, hogy szépen egymás után sorakoznak. Olyan is előfordul, hogy kisebb nagyobb csoportokban tornyosulnak. Majd csak figyeld meg mikor jön egy kis nyári fuvallat. Mindjárt megváltozik az alakjuk. Mikor jön a lágy nyári Zefír szél, befurakszik a bárányfelhők közé. Aztán finoman ide oda görgeti őket. Így mindig más alakjuk lesz. Vagy mikor feltámad az erősebb szél. Az már az erejénél fogva képes szétteríteni ezeket a szelíd felhőket az égbolton.

Láttam már. Felelte a kislány. Én ezeket szoktam nézni, mikor itt ülök az ablaknál. Nézem milyen alakjuk lesz. Figyelem hogyan ölelik egymást, aztán meg szépen elnyúlva elengedik egymás kezét és odébb kúsznak.

Csak azt mond meg miért mondják, hogy bárányfelhők? Látod ezen már én is gondolkodtam, felelte a nagyi.

Talán azért lettek bárányfelhők, mert olyan szelídek, mint a bárányok? Hiszen ezekből a felhőkből még eső sem esik.

Vagy mert, ha megnézed őket olyan szépen fodrozódnak, mint a bárányokon a bundájuk?

Te mit gondolsz? Melyik megállapítás illik jobban rájuk?

Nos a Julcsi és a bárányfelhők mesének itt vége lett!

Biztosan tapasztaltátok nemcsak bárányfelhők lakják a felettünk végtelennek tűnő égboltot.

Igen. Az összes többi felhőt is megismerhetitek majd a következő mesében. Addig is engedjétek szabadjára a fantáziátokat. És menjetek felhőnézőbe.

Érezzétek jól magatokat!