Kacsák és csibék a cicával a lombos fák alatt

Kacsák és csibék a cicával a lombos fák alatt.

            Az udvaron egymással jó barátságban éltek a kacsák és a tyúkok. Sokat társalogtak a lombos fák alatt. Megpihentek az árnyékukban, és olyankor pletykáltak.

            Egyik napsugaras délután éppen a tojásaikon ültek, mikor a cica odaszaladt hozzájuk.

– Hallottam, amint arról beszélgettek, hogy nem sokára kiskacsák és kiscsibék lesznek az udvarban! Nagyon várom már! – mondta izgatottan.

– Igen, hamarosan kikelnek a tojásból, és itt kapirgálnak körülöttünk! – mondta várakozva tyúkanyó.

– Az én kiskacsáim is pár nap múlva körbe totyogják az udvart! Meglátod cica, benépesül a környék! – ígérte kacsa mama.

A cica úgy döntött, ő már nem megy sehová innen. Letelepedett a két tojásain üldögélő baromfival szemben. Igyekezett úgy helyezkedni, hogy az árnyékban legyen. Hegyezte a fülét, hátha ő lesz az első, aki a tojáshéj repedezését meghallja. Néha a lágy szellő megmozgatta a faleveleket. Ilyenkor a földre vetett árnyékuk a cica orra előtt vándorolt, aki puha mancsával utána kapott. Zajt hallott. Bekukkantott tyúkanyó tolla alá. Ő meglegyintette a szárnyával, hogy ne zavarja meg a tojásait. Kacsa mama vészjóslóan nézett rá, nála meg sem próbálkozott a leskelődéssel.

– Cicc, cicc! Hoztam neked tejecskét! – hallotta a gazdija hangját. Máskor mindig rohanni szokott, de most rendületlenül üldögélt tovább a tojásait költő két mamával szemben. A tej megsavanyodott a kis tálkában, mert másnap reggelig nem ment érte. Akkor aztán felállt a tyúk és a kacsa is, kicsit kinyújtóztatták a tagjaikat, és a lelkére kötötték, hogy vigyázzon a tojásaikra, senki ne merjen a közelükbe menni.

Cica örömmel vállalta a feladatot. Először a csibetojásokra, aztán a kacsatojásokra ült rá. Azt hitte, így kell vigyázni rájuk. Kacsa mama mikor ezt észrevette, ijedten totyogott vissza a költőhelyre:

– Ó, hát összetöröd szegénykéket, szállj le onnan! – kiáltotta. A cica szégyenében elsomfordált, azt gondolta, hogy most nagy bajt csinált. Szerencsére azonban egy tojás sem sérült meg. A tyúk is átvizsgálta az övéit, egyetlen repedés sem támadt rajtuk.

– Jaj, szegény cica! Ő még csak egy kölyökmacska, nem kellett volna rákiáltani! – mondta a tyúkanyó.

– Nagyon megijedtem. Azt hiszem ez érthető – felelte a kacsa mama.

– Persze, megértelek, de már megnyugodhatsz, nem történt semmi baj – bólintott tyúkanyó.

– Hívjuk vissza a cicát! – javasolta a kacsa mama.

Ebben mind a ketten egyet értettek. Kiáltottak a kölyökmacskának, és ő örömmel visszatért. Miután megbeszélték, hogy ő nem költheti ki sem a kiskacsákat, sem a csibéket, mindannyian elcsendesültek. Egy kicsit elszenderültek, de pár perc múlva apró zajok riasztották fel őket. A cica szeme elkerekedett. Hamarosan bizonytalanul totyogó apró kis baromfikkal találta magát szembe. A sárga tollú kicsi madarak amint kikeltek a tojásból, felé tartottak. Meg sem mert mozdulni. Először a csibe bújt hozzá. Aztán a kiskacsa. A cica apró, puha mancsával átölelte őket. Kacsa mama és tyúkanyó egy darabig a többi tojást költötték. Ezalatt ő melengette a pelyhes kis újszülötteket.

Mire a nap újra felkelt, és a fa lombja árnyékot vetett a fűre, az összes tojásból kikeltek a csibék és kacsák. A cica azonnal magához édesgette őket. Nagyon várta az érkezésüket, és nem csalódott bennük. Kedvesek és mulatságosak, ügyetlenül bukdácsolók, de hamar alkalmazkodók ők. A lombos fák alatt együtt lesték a pillangókat és a katicákat, együtt figyelték a táncoló napsugarakat.

            Kacsa mama és tyúkanyó elégedetten szemlélték kicsinyeiket. Büszkén járkáltak az udvaron és mondogatták az arra repkedő madaraknak:

– Nem mindenkinek van ilyen jó barátja, mint nekünk a cica! Nézzétek, hogy játszik a csibéinkkel és a kiskacsáinkkal!

A madarak elismerően bólogattak, és amerre jártak, mindenütt csiripelték, hogy a kacsák és csibék a cicával a lombos fák alatt milyen egyetértésben élnek.