Kandúr von Doromboló, a bársonymancsú lovag


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
  • 2022.
    dec
  • 23

Kandúr von Doromboló, a bársonymancsú lovag
 
 
     Volt egyszer egy szürke kandúrmacska. Kandúr von Doromboló, ez volt a becses neve. Aki arról volt híres, hogy a legveszélyesebb helyzetekben nekiállt dorombolni – ezzel nyugtatva magát.
     Volt még e...

Kép forrása: saját rajz

Kandúr von Doromboló, a bársonymancsú lovag

 

 

     Volt egyszer egy szürke kandúrmacska. Kandúr von Doromboló, ez volt a becses neve. Aki arról volt híres, hogy a legveszélyesebb helyzetekben nekiállt dorombolni – ezzel nyugtatva magát.

     Volt még egy különlegessége ennek a macskának. Tudniillik az, hogy a mancsa olyan finom tapintású volt, mint a bársony. Ezzel szemben karmai olyan élesek voltak, mint a borotva. Ha behúzta a karmait, ő volt a bársonymancsú, de ha kieresztette őket, mindenki menekült előle.

     De nem volt szükség mindig az éles karmaira. A bársonymancsú lovag ugyanis jól értett a kardforgatáshoz. Oldalán mindig ott lógott a kardja, amely borotvaéles, hosszú, toledói penge volt.

     Elegáns, világoskék bársonyruhája csipkegallérral és –kézelővel, nagyon jól passzolt szürke bundájának színéhez. Karimás kalapját mindig szertartásosan megemelte, ha köszöntött valakit. Mikor meglengette, ilyenkor a rajta levő madártollak lebegve úsztak a levegőben. Köpenyét hanyagul a vállára vetve viselte. Sarkantyús csizmája ütemesen csilingelt, ahogy lépkedett.

     Kandúr von Doromboló kényes volt a külsejére. A bársonymancsú lovag öltözéke csupa bársony és csipke volt.

     Történt egyszer, hogy a bársonymancsú lovag sétálni indult. Peckesen feszített szép bársonyruhájában, a fényes kardja verdeste az oldalát, s ahogy lépett sarkantyúi ütemesen csilingeltek.

     Így parádézott a városban, az ismerőseinek intett és kalapot emelt, az ismeretleneket pedig fölényesen megbámulta. Már éppen hazafelé akart indulni, amikor észrevett egy szépséges macskahölgyet, aki a parkban sétált.

     Doromboló megpödörte hosszú bajuszát, és el kezdett sejtelmesen dorombolni. Majd határozottan odalépett a macskahölgyhöz, és udvariasan bemutatkozott.

     -Kandúr von Doromboló vagyok, de sokan csak úgy ismernek, a Bársonymancsú Lovag. Bátorkodom bemutatkozni kegyednek, szép hölgy.

     S ezzel már nyújtotta is bársonymancsát, amivel szép lágyan megfogta a gyönyörű ismeretlen kezét. A macskahölgy csak bámult Dorombolóra, s hogy zavarát elleplezze, erősen el kezdte legyezni magát a csipkés legyezőjével. Majd megszólalt:

     -Ön? A Bársonymancsú? Ezt a megtiszteltetést.

     Aztán el kezdett sűrűn pislogni, kendőzve újra a zavarát.

     Doromboló ekkor elmosolyodott, s egy újabb találkát beszélt meg a macskahölggyel, majd elbúcsúzott, és távozott. Jóleső érzéssel indult el hazafelé. Összedörzsölte bársonymancsait, s sejtelmesen mosolygott egész úton.

     Másnap virágot küldött szíve hölgyének. Vörös rózsát, mely a szerelmesek virága. Majd azzal töltötte az időt, hogy szerelmes verset farigcsált, hogy azzal is kedveskedjen a szépségnek.

     Doromboló feltűnően sokat dorombolt a találkozás óta. Néha pedig csak úgy elnézett a levegőbe, messze, s olyankor csak mosolygott, mosolygott.

     Versével és egy újabb rózsacsokorral megrakodva elindult a találkára. De nem ért oda, mert egy kisebb csete-patéba keveredett.

     Egy macskalovagot három másik megtámadott. Ádázul vívtak egymással. Szegény macskalovag állandóan hátrált, láthatólag nem bírt a túlerővel. Kandúr von Doromboló természetesen a magányos bajvívó pártjára állt a küzdelemben. Most már ketten harcoltak a három bandita ellen, s hamarosan megfutamították őket.

     Kiderült, hogy a megtámadott ifjú macskalovag, Doromboló szíve hölgyének a testvére. Hálálkodott is nagyon bársonymancsúnak, hogy megmentette az életét.

     Doromboló már nem ért oda a találkára, helyette csatlakozott a másik macskalovaghoz, s ketten mentek szíve hölgyéhez látogatóba. A macskahölgy először mérges volt, hogy Doromboló nem jelent meg a találkán. De amikor elmesélték neki az okát, szíve megenyhült. E naptól fogva a Bársonymancsú Lovag sűrűn látott vendég lett a macskahölgynél, s rá egy évre összeházasodtak.

     Doromboló ezután, ha lehet, még többet dorombolt, egész álló nap csak dorombolt kedvesének. Néha megpödörte kackiás bajuszát bársonymancsával, és ilyenkor sejtelmesen mosolygott magában.

     S azontúl boldogan éltek kettesben, nem törődve a világgal.

 

 

 

Vége

 

 

Fonyód, 2022. szeptember 17-18.

 

 

 

Ilisicsné Császár Rita, amatőr meseíró

Ilisicsné Császár Rita vagyok. 1968. október 13-án születtem. A Balaton déli partján, Fonyódon élek. A BDTFen végeztem, technika-könyvtár szakon. Mintegy húsz évig könyvtárosként dolgoztam. Ebből öt évet a gyerekkönyvtárban töltöttem el. Ekkor kezdtem el irogatni. (1990-es évek). Először felnőtt verseket, majd a 2000-es évektől dalszövegeket is. Később a gyermekirodalom felé fordultam. Gyermekverseket, meséke...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!