Két mese egy kastélyról

Két mese egy kastélyról.

Két mese egy kastélyról

A háromtornyú kastély (1. mese)

Hol volt, hol nem volt… volt egyszer egy ódon kastély, melynek falai égszínkékre voltak festve. A kastélynak három égbenyúló tornya volt. Az egyik toronyban lakott a király, a másikban a királyné, a középsőben, a legmagasabbikban pedig a szépséges királylány.

     Csodálatos Bella, ez volt a neve a szemrevaló királylánynak. Haja ébenfekete volt, gyönyörű kék szeme csak úgy csillogott, hamvas volt az arcbőre, karmazsinvörös a szája, karcsú a termete.

     Nem engedték a királylányt ki a várból. A toronyban és a várudvaron élte életét. Pedig már eladósorba lépett, kérők ostromolták a kezét.

     De a király és a királyné félt. Magas toronyban őrizték, míg valaki be nem köti a fejét.

     Történet egyszer, hogy Bella kiszökött, a közeli erdőbe lovagolt, s volt emberek között. Szépségét mindenki megcsodálta, s megegyeztek abban, hogy százszor szebb, mint a történetekben, amik róla szóltak.

     De az volt a baj, hogy az erdőben élt egy gonosz boszorkány is, s ő is meglátta. S így beszélt magában:

     „Elrablom a lányt, s megátkozom. Velem fog tölteni minden napot. Szépsége és fiatalsága majd engem szolgál. Nem fog látni herceget és papot.

     Ha tervem és varázslatom sikerül, idővel elveszem magamnak szépségét, s kiderül, hogy én vagyok a legszebb. Nincsen nálamnál erősebb.”

     Ezt gondolta a gonosz boszorkány, s úgy is tett. Bella legközelebb is kiszökött, s veszte ez lett. A boszorkány lesben állt, s elrabolta a lányt. Ködös álmot bocsátott rá, melytől elfeledte apját, s anyját, valamint a tornyos kastélyt, ezentúl így tengette életét.

     A király és a királyné sírt, és búslakodott. Eltűnt lányukért kincset ígért annak, ki visszahozza, ki az átkot feloldja. Jöttek is hercegek és királyfiak, kik mind elindultak, s a közeli erdőben kóboroltak.

     De a vén boszorkány házát nem volt könnyű megtalálni, mert azt bizony varázslat védte. Volt olyan herceg, ki nem is jutott közelébe. Aki meg eljutott oda, azt a varázs ott tartotta, s szarvassá változtatta.

     Csak egy királyfi jutott el az erdő mélyére, s találta meg a boszorkány házát végtére. De ő nagyon okos volt, mert arra is gondolt, hogy a házat biztosan varázslat védi, így hát jobb, ha vár, s megnézi, más hogyan jut be.

     Volt a vén boszorkánynak egy szolgálója, az jött nemsokára. Varázssövény védte a házat, tapsolt is a leány hármat. Tapsolt, s a sövény szétnyílt. Megfigyelte ezt a királyfi, s most már ment indulni. Az út szabaddá vált, s a királyfi így már a ház előtt állt.

     De a boszorkánynak volt egy kutyája, láng a torka, merő hab a szája. A királyfi nem ijedt meg, kardjával suhintott egyet. A kutya feje a porba hullt, még egyet sem mordult.

     Ekkor a királyfi az ajtót megnyitotta, s halkan belépett rajta. A szolgáló ijedten az asztal alá bújt, a boszorkány azonban megvadult. Szikrát szórt a szeme, villámot a keze, szája szitkozódott, egyszóval kikelt magából. De a királyfi nem ijedt meg, kardja lapjával jól elverte a gonosz boszorkányt, s közben számon kérte rajta a királylány hollétét.

     Először a boszorkány tagadta, hogy nála lenne Bella. De aztán a verés észre térítette, szemével a szobaajtót kereste. Hát oda dugta el, gondolta a királyfi, s nekiállt a vén boszorkányt összekötözni. Aztán benyitott a szobába, a királylány repült a karjába.

     A királyfi hazavitte anyjának, apjának, de csak azért, hogy megkérje magának. Megkérte Bellát, és el is vette, aztán lovát felnyergelte, a lányt nyergébe maga elé vette, s ellovagoltak a lemenő nap fényében…

Vége

Fonyód, 2022. május 31.

A középső torony: a kincseskamra (2. mese)

     A király és a királyné tovább élt a háromtornyú kastélyban, miután a királyfi feleségül vette Bellát.

     Telt-múlt az idő, Bellának gyermekei születtek. Öt gyermeke született, három lány és két fiú.

     A királyfi várában éltek boldogan, s csak néha látogattak el a királylány szüleihez. Az öreg király változatlanul az egyik toronyban lakott, és a királyné a másikban. A középső toronyba pedig most a kincseket gyűjtötték.

     A királynak eddig is sok kincse volt, de úgy gondolta, hogy most, hogy unokái születtek, ez nem elég. Így új kincseskamrát gyűjtött a középső, magas toronyba.

     A várfalakat megerősíttette, a várkaput jól őriztette. A kincseskamrához két külön alabárdost állíttatott.

     Teltek az évek, a kincs csak sokasodott. Az öreg király és a királyné minden egyes nap tett hozzá valamit. Egyszer rubint, másszor smaragdot, zafírt, jáspist, vagy aranyat marékszám. Mígnem a középső torony teljesen meg nem telt kinccsel.

     A király már nagyon öreg volt és beteges. Ezért üzent a királyfinak, hogy jöjjön, s vigye el a sok kincset a saját várába, s ezután ő őrizze azt a gyerekeknek.

     De a királyfi nem jött időben, mert a kincs létezéséről tudomást szerzett egy rablólovag, aki a csapatával rettegésben tartotta a környező országok népét. Most úgy döntött, hogy a király birodalmába látogat el.

     A Kék Kastély falai erősek voltak, de a király már öreg volt, harcolni nem tudott. Katonája is egyre kevesebb volt. Ezért is akarta, hogy a veje elvigye magával minél előbb a kincset.

     A rablólovag előbb érkezett, mint a királyfi. Látta, hogy a falak nagyon erősek. Erővel nem tud bejutni. Így cselhez folyamodott. Embereit átöltöztette olyan ruhába, amit a királyfi katonái viseltek. Maga pedig királyi gúnyát húzott, s a királyfinak adta ki magát.

     A csel sikerült, mert sajnos az öreg királynak már a szeme sem volt a régi, s már várta a királyfit nagyon. Az álkirályfit a fényes kíséretével beengedték a várkapun.

     A rablólovag elfoglalta az egész kastélyt, fogságba ejtette a királyt és a királynét, és megtalálta a középső toronyban a mesés kincset. El kezdte számolgatni a sok drágaságot. De valahogy nem ért a végére, annyi volt a drágaság a toronyban.

     Ekkor jött az igazi királyfi a kíséretével. Már messziről feltűnt neki, hogy nincs zászló a tornyon, amiben a király lakott. Mert a királynak a támadás előtt még volt annyi ideje, hogy bevonta a zászlót. Ezt a királyfi rossz előjelnek vette, s gyanút fogott.

     Így nem mentek fel a kastélyba, hanem a közeli erdőben táboroztak le. A királyfi pedig átöltözött szegény lovász fiúnak, s egyes egyedül, úgy ment fel a kastélyba. Be is engedték, senki sem gyanakodott rá. Odabent mindent jól kikémlelt, rájött, hogy a várkastélyt elfoglalta a rablólovag. A királyfi összeszámolta a rablókat. Éppen ötvenen voltak.

     Másnap a királyfi visszament az erdőbe a katonáihoz, és megbeszélte velük a támadás tervét. Volt egy titkos alagút az erdő mélyén, mely a kastélyba vezetett, egyenesen a király lakótornyába. Ezen keresztül akartak bejutni a várba az éjszaka folyamán. Sietni is kellett, mert a rablólovag már azt tervezte, hogy felmálházza a kincset, és mindet elviszi magával.

     Leszállt az éjszaka, a királyfi és kísérete leszállt a titkos alagútba, és benyomultak a kastélyba. Az őrökön kívül mindenki aludt. Gyorsan és csendben lefegyverezték az őröket, aztán kiszabadították az öreg király katonáit, és a helyükre, a tömlöcbe a rablókat tették. A rablólovagot maga a királyfi fogta el.

     A királyfi és kísérete felpakolta a kincset a szekérre, és elvitték az egészet az ő várába. Az öreg király pedig rabláncra fűzette a rablókat, és átadta őket a szomszédos királynak, aki már régen vérdíjat tűzött ki a fejükre.

     A királyfi és családja boldogan éltek ezután. A rengeteg kincs, még az unokáiknak is elég lesz, úgy számolták.

     Az öreg király és a királyné pedig boldogan éldegéltek együtt a Kék Kastélyban, és újra el kezdték gyűjtögetni a kincseket.

Vége

Fonyód, 2022. május 31.