Karácsony a Mecsekben

Karácsony a Mecsekben.

Milyen szép volt ez a tél! A Mecsekben hatalmas, derékig érő hó szundikált békésen a földön. Aztán meg olyan hideg szél fújt, hogy megdermesztette a földet. Az csak úgy ripegett- ropogott, ha járt rajta valaki. A fákon hosszabb- rövidebb jégszakáll csüngött.  

-De szép ez a téli világ!- álmélkodtak az ott ugrabugráló nyuszik. Muszáj volt nekik folyamatosan mozogni, hisz hiába volt vastag bundácskájuk, hócsizmácskájuk, farkasordító volt a zimankó.

-Hogy vagytok? – kérdezték tőlük az ott szökellő őzek.

- Köszönjük szépen jól. Várjuk és érezzük, hogy közeledik valami csoda. Nem tudjuk, hogy mi az, de valami megmagyarázhatatlan, megfoghatatlan hangulat hatja át mostanában a nappalainkat és éjszakáinkat. Ezért járkálunk, keresgélünk erre- arra.

- Látjátok ezt a gyönyörű, havas fenyőfát?- kérdezték tőlük az épp arra rudlizó szarvasok, akik a fa láttán megtorpantak egy pillantásra.

- Igen, látjuk. Meseszép!- Mondták áhítattal, rácsodálkozva a többiek. Egyszerre azt érezték, hogy szinte lelassult körülöttük a világ. Egy darabig álltak a varázslatosan szép fa körül és gyönyörködve nézték. Aztán leszállt az est, feljött a Hold és a csili- vili csillagok. Így világítva be, megcsillantva a tisztást. Közben megérkezett a róka, a vaddisznó csorda, a farkasfalka, az éjjeli bagoly és még sorolhatnám. Mindegyik megállt a réten. Az illendő köszöntések után sóvárogva, vágyakozva gyönyörködtek a látottakon. Egyszer csak azon kapták magukat, hogy mesét hallgatnak. A közvetlen felettük ülő bagoly kezdett bele és mesélt és csak mesélt. Hogy miről? Egy csodákkal teli éjszakáról. Mikor végére ért, egy aprócska, pihe- puha kis csalogány dalra fakadt. Karácsonyi dalokat trillázott, de oly szépen, hogy aki hallotta elandalodott rajta.

- Miért nem volnultál délre az ősszel? – kérdezte az erdő bölcse, mikor véget ért a dala.

- Nagyon szeretem a hazámat, képtelen voltam rá. Még ha csak egy kis időre is kellett volna elmennem. Szerencsére itt gondoskodnak rólam. Az etetőm mindig tele van friss magokkal és friss vízzel, mellette pedig ott áll a biztonságos, bélelt fészkem. Hát kell ennél több nekem? Úgyhogy boldog vagyok.

Hirtelen ragyogó fényesség támadt. A fenyőfán gyémántos díszek ragyogtak, alatta pedig apró színesbe burkolt csomagocskák hevertek. Valaki egy szempillantás alatt díszbe öltöztette az otthonukat, a békés bereket.

- Vajon ki lehetett? Nem láttunk mást, csak ragyogó fényességet. Azt is csak egy pillanatra. – mondták szinte egyszerre az erdő vadjai. Ekkor lelkükben hirtelen újra életre kelt a karácsony hangulata és csodája. Bár megnevezni továbbra se tudták ezt az érzést. Ám az együttlét, a szeretet, az önfeledt beszélgetések, a nyugalom, a csönd mélyen beléjük ívódott. Lehunyták a szemüket és úgy még jobban, még áthatóbban érezték a fenyő fahéjas, ízes illatát. Ez számukra sokkal fontosabb volt, sokkal többet ért, mint az a sok kis apró csomag. Természetesen az még tovább fokozta e csodákkal teli est, az ünnep hangulatát. Aztán újra felkerekedett a szél. Illendőképpen elköszöntek egymástól, majd hazatértek. Boldogan, vadul verő szívvel, tiszta lélekkel bontogatták a kis csomagocskákat. Míg szívükben meleg, verőfényes, izzó nyár volt, odakint hóörvény kavargott a légben. Metsző szél csikorgatta karmos fogait. Hóvihar söpört végig az erdőn, mezőn, tisztáson, hangosan fütyörészve. Vastagon befagyott a patak, a tó, még a bélelt hóbunda is. Aztán elült a vihar, újra csönd lett. Szép volt, csodaszép, gyönyörű ez a téli világ.