Kárica, a boszorka (Seprűnyélen világgá, A honvágy, Újra otthon)

http://mocorgohaz.hu/
 
Kárica, a banya   1.rész
                                                   Seprűnyélen világgá
 
         Meseországban Banyafalván éltek a boszorkányok. Innen indultak portyáikra s ide tértek vissza dolguk végeztével megpihenni, elmélkedni és...

Kép forrása: pexels

 

Kárica, a banya   1.rész

                                                   Seprűnyélen világgá

 

         Meseországban Banyafalván éltek a boszorkányok. Innen indultak portyáikra s ide tértek vissza dolguk végeztével megpihenni, elmélkedni és újabb varázslatokat kitalálni. Fura házakban laktak. Volt, aki gomba alakú  házban lakott, volt akinek cipőforma vagy teáskanna háza volt. De a különös nem is ez volt, hanem az, ha megunták házukat, csak elmormoltak pár varázsigét és máris új alakot öltött otthonuk. Szegény postás boszorkány össze-vissza szaladgált a levelekkel, mert hétfőn még körteházban lakott a címzett, de keddre akár egy malacforma ház lakójává válhatott.

       Itt élt Kárica is, aki boszorkány tanuló volt. Mindenkinek, aki elérte a 77. életévét vizsgát kellett tennie varázslatból, ármánykodásból, mágiából. Ez döntötte el, hogy az elkövetkezendő háromszáz esztendőben mivel foglalkozhat majd. Mestere nem volt más mint Amália, minden banyák főboszorkánya, a Smaragdkőszemű Fekete Macska Érdemérem tulajdonosa, ami a legmagasabb kitüntetés volt. De bármennyit is gyakorolt Kária, valamit mindig elrontott. Tíz varázslat közül jó ha kettő úgy sikerült, ahogy az elő van írva.

A szomszédos Koboldföldről érkezett koboldok  napokon át építették a vizsgaemelvényt,   melyhez a közeli fenyőerdő öreg fái szolgáltatták az alapanyagot.  Elérkezett a vizsga napja. Kárica és még három boszorkány jelölt felmentek a emelvényre, ahol a legöregebb és legtudósabb boszorkányokból összeállt vizsgabizottság már várta őket és kiosztották a feladatokat.

- Itt ez a kismalac – mutatott rá egyikük egy röfögő kis állatra -, csinálj belőle három varázsszóval hurkát, kolbászt, szalonnát.

Vinnyogi kapta ezt a feladatot, mormolt valamit és sitty-sutty máris roskadozott az asztal a sok finomságtól.

- Jó étvágyat -  mondta nevetve, mert tudta, ő már megfelelt a vizsgán.

Jöttek a többiek. Egyiküknek virágzó rétté kellett változtatnia az emelvény melletti kukoricást,  a másiknak esőt fakasztani a derült égből. Kárica azt a feladatot kapta,  ahogy az eső földet ér,  a  virágzó rét változzon át dinnyefölddé, sok sok érett dinnyével. Igen ám, de azt kellett volna mondania hogy  kutyaszőr, békaláb, kígyópikkely... ehelyett azt mondta hogy kutyaláb, kígyószőr , békapikkely..  és az esőcseppek már a levegőben dinnyévé változtak és potyogtak a banyák fejére.  Százan százfele futottak.

      Szegény Kárica, a sok szidás ami most a fejére szállt. Sírva ballagott hazafelé és azt gondolta, ilyen szégyen még nem történt Banyafalván, most mehet majd háromszáz évre krumplit pucolni a városi konyhára. Nagy bánatában ide-oda lóbálta a nagyanyjától örökölt seprűjét, véletlenül egy bokorhoz csapott vele és egy kismadár ijedten röppent fel a magasba. Kárica addig figyelte, amig el nem tünt a messzeségben.

- Világgá megyek , világgá megyek – a gondolat teljesen a hatalmába kerítette, hazarohant a macskájárt, Nyávogiért, felültette  maga mögé az öreg seprűre és elrepültek a kismadár után.

        Repült egész délután, egész éjjel, másnap egész nap. Már alig látott az álmosságtól. Éhes volt, szomjas volt, szeretett volna pihenni egy kicsit, de nem állt meg. Minél messzebb akart kerülni Banyafalvától. A távolban egy nagyváros körvonalai kezdtek kirajzolódni, ilyet még nem látott. Arrafelé vette az irányt. Hirtelen egy hatalmas repülőgép huzott el mellette, ijedtében behúzta a nyakát, erősebben markolta a seprűnyelet.

- Milyen hatalmas vasmadár. Még sosem láttam ilyet. Te mit gondolsz Nyávogi,  Amália tudna varázsolni ilyet?

      Alig tért magához, amikor egy újabb vasmadár, egy helikopter repült el mellette, propellereivel kis  híján lekaszabolta Kárica ünneplős cipőjének a sarkát. A pilóta egy darabig bámulta  Káricát, Kárica a pilótát.  Aztán a pilóta elkezdte dörgölni a szemét, attól tartva  talán kezd elálmosodni , vagy rosszul lát.  – Hoho veszélyt szimatolok, gondolta a banyák között fiatalnak számító Kárica és mire a pilóta újra kinyitotta a szemét ő már ereszkedett is lefelé.  A fekete macska helyeslően nyávogott, mert már vágyott egy kis meleg tejre, puha párnácskára, ahol kialhatja magát.

A városban délutáni csúcsforgalom volt. Mindenki igyekezett haza, szinte lépésben haladtak az autók, buszok. A motorosok, a biciklisek vakmerően cikáztak a járművek között. Az emberek kezdtek türelmetlenek lenni, megszólalt néhány duda is. Egyszer csak potty, Kárica lepottyan az égből macskástól, seprűstől ebbe a zűrzavarba. Ijedtében ide-oda ugrált a számára ismeretlen  járművek  között.  A sofőrök alig várták,  hogy meginduljon a kocsisor, akkor ott terem egy ugrabugráló valaki , boszorkánynak öltözve  és újra feltartóztatja a sort. Ez már sok volt nekik, méginkább idegesek lettek.

-  Legközelebb csak februárban lesz farsangi bál  -  kiabált egy busz vezetője a zsúfolásig megtelt autobuszból.

- Varázsolja el magát a járdára,  de gyorsan  -   ordította egy taxis.

-  Kerazin helyett inkább hársfateát kellene innia reggelente  -  ajánlotta egy  tetőtől talpig fekete bőrruhába öltözött motoros, aki Harley Davidson motorjával kis híján elgázolta.

- Oda nézzetek, egy boszorkány  - mutogattak a legtöbben. Volt aki nevetett, volt aki rá sem hederített. Kárica nagy nehezen feltápászkodott és kijutott a dudáló autók közül a járdára. Ruháját porolgatta, szoknyája ráncait rendezgette, amikor odalépett hozzá egy kislány.

Szelíd, csendes hangon azt mondta:

- Néni kérem, én szívesen átsegítem a túloldalra – megfogta Kárica kezét és elvezette a zebráig. Egyfolytában  beszélt.

– Meg kell várni, hogy zöld legyen a lámpa. Most csak az autók, buszok mehetnek.  Nézd, ott szemben Amikor a kis ember, amelyik most piros, az  zöld lesz, akkor mehetnek a gyalogosok.

      Kárica annyira meglepődött a kedves kislány láttán, hogy hamar el is felejtette az előbbi durvaságokat . A kislány csak mondta, mondta, mit sem tudva arról, hogy ő nem érti mi az a zebra ami megzöldül,  mi fán terem az autó, kicsoda – micsoda  a gyalogosok. De a piros ember zöldre váltott s ők kézenfogva elindultak a túloldalra.

- Engem Julcsinak hívnak, itt lakom a közelben, ott szemben, abban a kék házban. Iskolában voltam, második osztályos vagyok. Nem vagy idevalósi ugye?  Tudod éppen olyan vagy,  mint a boszorkányok a mesekönyvekben. De hát boszorkányok nincsenek is, csak a mesékben léteznek – legyintett egyet a kezével, nagyobb nyomatékot adva ezzel a kijelentésének.

Úgy érzem jó helyre jöttem, gondolta Kárica, itt letelepedek.

Ennek már  30 esztendeje.  Azóta Kárica a város elismert polgára lett. Gyógynövény szaküzletet nyitott. Teakeverékeinek és gyógyitalainak jótékony  hatását messze földön elismerték.  Egy kismadár által a hír Banyafalvára is eljutott.

- Nem hiába, az én tanítványom volt -  mondta elismerően és büszkén Amália, a Smaragdkőszemű Fekete Macska Érdemérem tulajdonosa, minden banyák főboszorkánya.

 

Kárica, a banya   2.rész

A honvágy

 

      Nagy pelyhekben hullott a hó a városra. Csend volt, karácsony este. Kárica kinézett az ablakon, gyönyörködött a fehér lepelbe burkolózott házakon. Órákig képes volt elnézni a havas tájat. Szívesen kiment volna sétálni a sűrű hóesésbe, de a szeretet ünnepén nem akart a hideg, kihalt utcákon bóklászni egyedül. Ismerősei, barátai mind családi körben ünnepeltek. Bár többen meghivták, hogy töltse velük a karácsonyt, de nemet mondott, mert egyre inkább úgy érezte, valami más az, ami hiányzik neki.

- Miau – nyávogta el magát a macska - fááááj   a láááááábam.

- Nyávogi, kedves hűséges cicám, látod, látod nem tanulsz. Minden évben így jársz, amikor a karácsonyfa tetejéről le akarod piszkálni a csillagot. Gyere, mutasd! -  ölbe vette és talpacskája párnáiból kiszedegette a fenyőtüskéket. Finoman bekente az általa készített balzsammal, hogy csillapítsa a fájdalmat. Beült a hintaszékbe és újra rátört a honvágy, mint mostanában annyiszor.

Szerette volna látni Banyafalvát. Él-e még Amália? Mi lehet Vinnyogival, kedves  barátnőmmel? Na és a többiek, hogy megy soruk amióta nem vagyok ott? Sok év eltelt azóta. Bár mindene megvolt itt ebben az új életében, mégis gyakran magányosnak érezte magát. Elhatározta, hogy amint beköszönt a jó idő, útnak indul és ellátogat a szülőföldjére.

Igen ám, de hogyan? Mivel?  Először arra gondolt, hogy autóval megy. Amióta megtanult vezetni  és vett egy kisebb autót, mindenhová azzal közlekedett. Az öreg seprű nyele eltört egy nagytakarítás kellős közepén és azóta a szekrény mögött pihen. Egyébként se repkedhetne vele a városban. Jó pár térképet vásárolt, de egyiken sem jelölték Meseországot, nem talált utalást sem, hogy mely irányba, melyik úton induljon el.

     Próbálkozott a vasútállomáson is, hátha vonattal  utazhatna. De bizony a jegyirodában nem tudtak jegyet adni neki. Utána a repülőtéren  próbálkozott, de nem járt sikerrel. Elment a városi könyvtárba is  segítséget kérni. Hátha az interneten találnak valami használható információt.  De senki sem tudott segíteni, sőt, néhány fura mosolyt is kapott, összesúgtak a háta mögött, amikor előadta mit keres, hová szeretne eljutni.  Bosszantotta a dolog, hogy miket gondolhatnak róla.

     A seprű tudja az utat! De amióta eltört a nyele, már egy egyszerű takarítás is gond vele, félreértelmezi a varázsigéket. Mégis a seprű lesz a megoldás. Meg kell csináltatnia. Elautozott a szomszéd városba, ahol egy seprűkötő műhely működött, de nem tudták megjavítani, azt mondták, ennek az ócskaságnak a szemét dombon van a helye, ideje újat venni. De Kárica nem akarta kidobni , mert a nagyanyjáé volt. Valaki biztosan meg tudná javitani.

Feladott egy hirdetést. ’’ Különleges feladatra keresek ügyes kezű szakembert. Egyszeri alkalom, magas ár. Érdeklődni lehet a gyógynövény szaküzletben, Vadvirág utca 13.’’

Többen jöttek , érdeklődtek, de amikor meghallották, hogy miről van szó, inkább nevettek. Akadt aki próbált segíteni, de kudarcot vallott. A seprű nyele úgy maradt, ahogy volt. Egyik reggel bejött a boltba egy kedves idős néni és azt mondta:

- Ismerek én valakit, aki mindenhez ért, bármit meg tud javítani. Legyen az kávéfőző, cipősarok, varrógép, csőtörés vagy bicikli. Menjen el hozzá!

Kárica kezében a címmel, a törött seprűvel és Nyávogival elindult a külvárosba, hogy felkeresse Józsit, az ezermestert. Amikor elmondta neki, hogy mi járatban van, várta, talán Józsi is kineveti, de nem így történt. Az megfogta a seprűt, nézegette a törött darabokat, illesztgette , majd feltolta feje tetejére barna svájci sapkáját, hosszasan gondolkodott, aztán így szólt:

- Ide figyeljen , asszonyság! Azt hiszem menni fog a dolog. Pár nap múlva felhívom, addigra biztosan elkészülök vele - de bizony eltelt a pár nap és a seprű  még mindig két darabban volt.  bármit is csinált vele, mindig szétesett. Próbálta ragasztani, de nem ragadt. Próbálta csavarozni, de a csavar mindig kiesett. Átvizsgálta újra meg újra, nézte kívül, nézte belül, de nem jött rá, mit lehetne csinálni vele. Már azon volt, hogy feladja, amikor beszaladt a műhelybe Zsömle kutya, a vizsla. Körbeugrálta gazdáját, megszaglászta a seprűnyelet és morogni kezdett. Támadó állást vett fel, hangos ugatásba kezdett s ez Józsinak felkeltette a figyelmét.

- Úgy acsarkodsz arra a seprűre, mint amikor a szomszéd cirmos macska el akarja lopni a virslidet! De hiszen nincs is itt a cirmos ...  Hoppá, nézzük csak! – kapott a homlokához Józsi -  most már tudom, hogy mi az  a puha fekete anyag a seprűnyél belsejében.  Macskaszőr! Fekete macskaszőr!

Mivel Cirmos fehér – szürke  volt, Józsinak kerítenie kellett egy fekete macskát. Erre nem is talált volna alkalmasabb jószágot, mint Nyávogit, aki naponta elsomfordált a műhelybe, hogy lássa, mikor lesz működőképes a számára is oly becses seprű.

- Cic, cic – hívta Józsi a macskát -, gyere ide! – addig simogatta, addig huzigálta a szőrét, amíg elegendő mennyiségű szőrre tett szert. Azzal kitömte a hiányzó rést a seprű nyelében, összeillesztette a darabokat, és ragasztó nélkül, csavar nélkül is úgy állt a seprűnyél, mint hajdani újkorában. Másnapig várt vele,  újra ellenőrizte és mivel mindent rendben talált, felhívta Káricát aki azonnal indult is.

- Itt a seprűje , Asszonyság, és itt a macskája is -  mondta Józsi mosolyogva -, igaz kissé megritkult a bundája itt a műhelyben, de azt hiszem hamar rendbe fog jönni. Készítsen neki egy jó szőrnövesztő szert!  

       Kárica boldogan kifizette a pénzt, amit Józsi kért a munkáért, még borravalót is adott neki, annyira örült, hogy végre valaki megjavította a seprűjét. Legszívesebben már azzal repült volna haza, de egyrészt nem akarta az autót otthagyni, másrészt nem akart meglepetést okozni sem Józsinak, sem a környékbelieknek. Bàr sejtette, hogy időközben Józsi rájött az igazságra, miféle seprűvel van dolga, akkor is ha nem mondta.  Betette a hátsó ülésre Nyávogival együtt  és  óvatosan hazavezetett.  Este készített egy táblát  Szabadság miatt zárva    és másnap  kiakasztotta a bolt ajtajára. Szombaton hajnalban kiment az erkélyre, maga mögé ültette Nyávogit, elmormolt néhány varázsigét és felemelkedtek a magasba. Tettek néhány tiszteletkört a város felett és huss, már repültek is Banyafalva irányába.  Útközben Kárica azon gondolkodott, hogy a telepakolt hátizsákban melyik ajándék kié legyen.

Az ébresztő óra, a napszemüveg,  az olvasó szemüveg, a szakácskönyv,  a zseblámpa,  a távcső, a divatlap,  a kisrádió,  a golyóstoll, a smink készlet,  a kisolló, a nagyító, az öngyújtó ....

 

 

Kárica, a banya  3.rész

                                                                          Újra otthon

 

A seprű olyan gyorsan repült, hogy két nap múlva hajnalban feltűntek Banyafalva folyton változó házai. Kárica boldog volt, de ugyanakkor félt is attól, hogyan fogadják majd, mit mondanak neki.

A banyák a Nagy Sósvíz sziklás szigetén tanácskoztak, amikor feltűnt az ereszkedő seprű.  Akkor gyűltek össze ezen a helyen, amikor fontos dologban kellett dönteniük. Úgy tartották, hogy csak ezen a helyen tudnak igazságosak lenni, ezen a helyen nem hat rájuk senki ármánykodása sem.

- Ki merészel bennünket itt zavarni ?

- Ki az aki ilyen későn jön, hogy merészel elkésni?

- Ez nem lehet igaz, ez Kárica, Kárica visszajött – kiabálták kórusban és kíváncsian ámulva bámulva körül állták és kérdésekkel ostromolták.

- Hol voltál eddig?

- Merre jártál?

- Mit ettél, mit ittál?

- Miért ilyen rövid a hajad?

- Mitől ilyen sima a bőröd?

- Miért nincsen rajtad fejkendő?

- Miből készült a ruhád?

-Mi van a zsákodban?

Szegény Kárica, azt sem tudta melyik kérdésre válaszoljon. A banyák csak mondták, mondták, türelmetlenül lökdösték egymást. Mindenki meg akarta nézni, meg akarta fogni, hogy valóságos-e.

- De miért vagytok itt a szigeten? - kérdezte őket Kárica, amikor végre szóhoz jutott .   -   Hol van mesterem és nevelőanyám,  Amália? Ő miért nincs itt?

       -  Meghalt. Pár napja temettük el a hamvait a varázsmezőn a nagy diófa  alatt, ahol kiskorodban olyan sokat játszottál – magyarázta egyikük.  -  Azóta is tart a vita, ki legyen az utódja. Az öregebb banyák egymás erényeit sárba tiporva követelik Amália rangját és trónját. Hiába voltunk a szigeten  egész éjszaka, mégsem tudtunk dönteni.

Káricát lesújtotta a hír. Otthagyta őket és elrepűlt a varázsmezőre Amália  nyughelyéhez. Sírva mondott el érte egy imát és határtalan lelkiismeret furdalást érzett, amiért szó nélkül, búcsú nélkül ment el innen. Beköltözött a régi házukba, amely még mindig gomba alakú volt, mint hajdanán. Amália az elmúlt évek  alatt sem változtatta meg. 

Alig volt ideje, hogy kipihenje magát. Hol a Vének tanácsa faggatta, hol az Ifjak gyülekezete firtatta , hogyan teltek napjai az elmúlt  harminc esztendőben. Ő mesélt nekik a városról, az ottani életről, az emberekről, autókról, repülőgépekről, televizióról, moziról, elmondta milyen ruhákat hordanak arrafelé, mit esznek, milyen szokásaik vannak, hogy télen esik a hó és hóembert építenek, szánkóznak, sielnek, nyáron a meleg tengerben fürdenek,  búvárkodnak , mesélt órákon át. A Vének tanácsának tagjai teljesen felháborodtak a hallottak miatt. Nem igazán hitték el, hogy ilyesmi létezik.  Az Ifjak gyülekezete viszont lelkesen fogadta a hírt. Folyton Kárica körül voltak, nem akartak mást csinálni, csak őt hallgatni.
Ábrándoztak, terveket szőttek s amikor eljött a 77-dik életévüket betöltött boszorkány jelöltek vizsgájának az ideje, közölték a vizsgabizottsággal, hogy ők nem vizsgáznak, mert nem akarnak Banyafalván maradni. Világot akarnak látni.

- Tele tömte a fiatalok fejét minden ostobasággal – mondta a Vének tanácsában Vasorrú Bába, aki nem nézte jó szemel, hogy Kárica milyen hatással van a társaira. Irigykedett rá, mert neki soha sem sikerült így hatni rájuk. Bezzeg ha ő lesz Amália utódja, majd rájuk kényszeríti az akaratát. Akkor aztán jaj lesz Káricának és a hozzá hasonló haladó gondolkodású banyáknak! Míg azon törte a fejét, hogyan álljon bosszút, Banyafalva élete napról napra megváltozott.

A városi konyha szakácsboszorkánya minden nap új étellel rukkolt elő. Volt ott mexikói tokány, burgundi mártás, bolognai spagetti, pizza, francia saláta és még ki tudja mi minden nem. Nagy igyekezettel forgatta és tanulmányozta a szakácskönyvet, amit Kárica hozott.  A többségnek tetszettek a változások, de a Vének inkább a hagyományos banyafalvi étkek mellett voksoltak.

- Már megint egy kacifántos nevű ehetetlen lötty – kötekedett Vasorrú Bába, amikor frankfurti leves volt ebédre. – Na és ez a palacsintának nevezett valami ezzel a sárga mártással? Förtelmes! – tolta félre a vanilia pudingos palacsintát.

- Napok óta éhezünk  -  szólt Rézfogú Rézi is, de csak azért, hogy Vasorrú Bába kedvében járjon. De amikor asztalhoz ült, kétszer is repetázott.

Hamarosan megnyílt a városban a Banya Bisztró, éjjel-nappal nyitva tartó gyorsétkezde , ahová a késő este, hajnalban , vagy napközben fáradtan haza érkező portyázó boszorkányok betérhettek egy szendvicsre, pizzára  , ahol akár  egy pohár meleg kakaó vagy hideg üditő mellett megbeszélhették a nap eseményeit.

Bongyorka Borbála fodrászüzletet nyitott és egyre többen levágatták derékig érő hajukat, de akik továbbra is  ragaszkodtak  a hosszú fonathoz, azoknak különleges kontyot formált belőle.

Pletyka Panna újságot szerkesztett, melynek a Seprűs Hírlap nevet adta.

A Boszi-Butik szebbnél szebb ruhákat kínált a fekete rakott szoknya, a kockás pruszlik helyett. Az első boszorkány aki lecserélte a ruhatárát Vinnyogi volt, aki Banyafalva nagyköveteként sűrűn pattant seprűnyélre  ha dolga akadt valamelyik szomszédos tartományban.

- Mennyivel könnyebb repkedni nadrágban, mint kilec darab ráncos-fodros alsószoknyában ! – mondta a többieknek. Tündérlak tündérei is elismerően nyilatkoztak az új módiról. Koboldföld lakói tartózkodtak a nyílt vélemény nyilvánítástól, mert rettegtek Vasorrú Bábától. Nem akartak újat húzni vele, attól féltek ő lesz Amália utódja és talán bosszút áll.

Vasorrú Bába terve hamarosan összeállt és ismertette azt a Vének Tanácsában, akik közül többen egyetértettek vele de akadtak olyanok is, akik megcáfolták a javaslatait.

- Nincs hatalmunk a városban, amióta Kárica itt van. Tőle kérnek tanácsot. Kergessük el! – javasolta Vasorrú Bába.

-Nem jó ötlet, mert sokan vele mennének.

- Akkor zárjuk börtönbe - folytatta Vasorrú Bába.

- Az sem jó, mert a rajongói kiszabadítanák.

- Pusztítsuk el !

- Legendává válna ... – érvelt valaki.

- Akkor mit tegyünk?

- A házaink is változnak, miért nem változhatunk mi is? - mondta Rézfogú Rézi. Nem tehettek mást, mint elfogadni az új körülményeket. Igyekeztek megbarátkozni az új helyzettel.

Másnap éjjel ismét telihold volt, összegyűltek a Nagy Sósvíz sziklás szigetén, hogy eldöntsék végre, ki legyen Amália utódja.

- Kárica legyen – harsogták kórusban minden felől .- Őt akarjuk!

- Káricát akarjuk! Éljen Kárica!

Még Vasorrú Bába is fejet hajtott a többség akarata előtt. Amikor Kárica átvette a Smaragdkőszemű Fekete Macska Érdemérmet, ő volt az első, aki gratulált neki.

-  Amália büszke lenne rád! És  mitagadás, én is az vagyok.

Kárica szívét melegség járta át. Boldog volt, mert érezte, hogy ide tartozik. Banyafalva az ő igazi otthona. Mielőtt megtartotta volna ünnepi beszédét, azon gondolkodott, vajon mit tehetne még értük, hiszen eddig nem csinált mást, csak mesélt, mesélt..

-  BanyaTours utazási irodát nyitok!  -  mondta Kárica, minden banyák főboszorkánya, a Smaragdkőszemű Fekete Macska Érdemérem új tulajdonosa.

 

 

 

 

Fodor Gyöngyi, Író - regények, novellák, mesék

Régóta írok. Első megjelent mesém a Nők Lapjában volt, Utazás seprűnyélen címmel, majd megjelent egy mesekönyvem A királykisasszony fogyókúrája, magyarul és német nyelven is . A német nyelvű kiadás a Frankfurti Könyvvásáron mutatkozott be 2007-ben. Hamarosan egy többszerzős-többmesés mesekönyvben is benne lesz egy mesém. Számos antológiában jelentek meg novelláim (meséket és novellákat a saját nevemen írom...