Kelempász, a gonosz kerti törpe és Csicsóka mókus története

Kelempász, a gonosz kerti törpe és Csicsóka mókus története.

Sylvette és D’Artagnan mesegyűjtő körútjuk során hallottak egy kertről, melyről csodákat regéltek. Állítólag egy láthatatlan kéz formálta meseszéppé. Elhatározták hát, hogy utána néznek a dolognak.

A titkos kertbe a Boszorkányforrás melletti kis ösvényen keresztül lehetett eljutni, ezt onnan tudták meg, hogy egy készséges, kis mókus szegődött a nyomukba. Az ő segítségével aztán a gyalogösvényről letérve fura, háromszög alakzatú kőkockákon egyensúlyozva egy tengerszemhez értek, amire körös-körül hatalmas fák lombjai vetettek árnyékot.

A Hold megvilágította Sylvette-t és D’Artagnant, így hiába próbálták álcázni magukat, sziluettjük éles árnyékot vetett a földre. A mókus is így vette észre őket. De még mielőtt megkérdezték volna tőle, hogy miért is szegődött hozzájuk, zajt hallottak. Ekkor gyorsan egy terebélyes tölgyfa mögé futottak. Ott találtak egy kivágott farönköt, annak a tönkjére telepedtek. Ahogy így csendben üldögéltek, megszólalt halkan a mókus:

Odanézzetek! Ott lakik Kelempászi Kelempász, a gonosz erdei manó! Ez az ő birodalma!

És ekkor mintegy vezényszóra egy öreg fa mély, öblös üregéből kilépett egy törpe. Lakhelyét azért nem vették eddig észre, mert a fa mohalepte nyílása a fatörzs kellős közepén volt, s mivel egy forrás feltörő vize kis csorgót alkotva folyt közvetlenül fölötte, az jól eltakarta. A törpe miután óvatosan körülnézett, ivott egy kis forrásvizet, majd letépett valami kék bogyót egy bokorról, és eszegetni kezdte. Piros sapkát viselt, fehér szakálla volt, és amikor nem majszolta, csócsálta a gyümölcsöt, -mert elég mókás módon evett, -pipázott. Amikor jóllakott, kihozott egy seprűt az odújából és elkezdte bosszankodva sepregetni a háza előtt összegyűlt mókus szőröket, így dohogott magában.

Míg egy hétig távol voltam, azok a gaz mókusok felfedezték lakhelyemet, és biztosan beköltöztek.

Ez igaz?–kérdezte Sylvette suttogó hangon a mókustól, akit, mint kiderült Csicsókának hívtak.

Hááát szerintem igen, a Fúrós fogú volt az, ő ilyen pimasz.

De mondjuk Kelempászt se kell félteni!

Miért?

Mert hihetetlen irigy természetű, ijesztgeti a málna és szamóca szedőket, ha favágóra bukkan, úgy intézi a dolgot, hogy a kivágott fa egy vízmosásba dőljön, ahonnan csak kínkeserves munkával lehet kivontatni, mert utálja a favágókat, hogy azok nagyobbak nála. A lovakat se szereti, mert azoknak szebb a sörénye, mint az ő szakálla, ezért meghajigálja őket bogánccsal. Az őzektől a szép szemüket irigyli, a nyulaktól meg az állandóan növő fogukat, a madaraktól a színes tollukat és a szép hangjukat. Az őzeket megijeszti, a nyuszikat megkergeti, csúzlival lövöldöz a madarakra, és örökös harcban áll velünk, mókusokkal. Ha valahol meglát egy mókus pajtást, kiabálni kezd: hogy: Na, figyu te szőrös tobozevő! És már lő is a csúzlijával! A múltkor úgy odalba talált, hogy napokig sajgott.

Hogy lehet, hogy a mókusokat is utálja? Pedig ti igazán kedves kis állatkák vagytok.

Szerintem, azóta változott meg a viselkedése, amióta lopkodni kezdték a kerti törpéit!

A kerti törpéit? Miféle kerti törpéket? Nem látok itt egyet sem!

Mert azok egy kicsit távolabb vannak a sziklakertnél. Kelempász maga készíti a különleges törpéket, majd kiállítja őket a szabadba. A legtöbb törpe valamilyen kerti munkát végez– kezükben ásót vagy öntözőkannát tartanak–némelyek pipáznak, esetleg hangszeren játszanak. Úgy helyezte el őket a kertjében, hogy kis lámpásaikkal megvilágítsák kedvenc virágait. A törpék aztán az itteni föld varázsereje miatt minden nap éjfélkor életre kelnek, akkor aztán van itt nyüzsgés, jövés-menés. Ők munkálják meg a földet, ültetik el a virágokat, tartják rendben a kertet, és figyelemmel kísérik a növények fejlődését. Ők Kelempász segédei.

Eddig minden rendben lévőnek tűnik. Szóval nem értem mitől gurult be Kelempász?

Hát egy nap, miután a törpékről elterjedt, hogy segítenek az embereknek a bányákban, a gazdaságokban és a háztartásban, elkezdték őket lopkodni. És amint egy szobrot elloptak, a helyére egy tréfásnak szánt levelet tettek, például a következő üzenettel:

„Kedves Kelempászi Kelempász! Nem bírtam tovább az unalmas, csendes erdőt. Elmentem világot látni. Ne aggódj, hamarosan visszajövök! 

Szeretlek: az „Ásós Kerti törpéd”

Mint láthatjátok eleinte tréfának indult a dolog, de amikor az országos hírekbe is bekerült, az emberek vérszemet kaptak és a kerti törpe lopásból sportot kezdtek űzni. Miután ellopták azokat, fényképeket küldtek a törpével szelfizve, a törpe nevében Facebook-profilt nyitottak, ezt követően számos helyen, például moziban, kocsmákban, trambulin parkban, bowling pályán és játéktermekben posztoltak képeket róla, néha meg rejtélyes üzeneteket küldtek, amelyeket állítólag a törpe maga írt, mielőtt visszaadták volna Kelempásznak. Mert a legtöbbje visszakerült, de ami katasztrofális volt, hogy a törpék utána már nem akartak engedelmeskedni Kelempásznak. Olyan fáradtak voltak az utazástól, az éjszakázástól, a sok evéstől, hogy nem tudtak dolgozni. A kertben elszaporodtak a csigák, a méhek máshova mentek beporozni a virágokat, mert itt csak kiszáradt erdőt találtak, nem tetszett neki ez a nagy fejetlenség. Ettől aztán betelt a pohár Kelempásznál és elkezdett szándékosan csúnya és torz figurákat gyártani. De azoknak még nagyobb sikere lett, mint a dolgos, hétköznapi törpéknek.  

Hát eléggé patt helyzet lehetett!-mondta Sylvette. És ugye, ha nem engedelmeskednek neki a törpék legjobb, ha elköltözik innen.

Hát igen, de aztán az őszi napforduló táján 3 banyát a gellért-hegyi Szent Iván barlangból egy tornádó sebességű szélvész ide repített Kelempász kertjébe, az egyik fekete varjú képét öltötte magára, a másik órákon át táncolt, mert azt hitte, hogy a tornádó a szerelmi partnere, a harmadik először egy seprű, majd egy kandúr hátán lovagolt. Az emberek úgy megijedtek tőlük, hogy azóta sem merték ide betenni a lábukat, attól félvén, hogy a holtak szellemei visszatértek vagy elrabolják őket a boszorkányok, meg az ördögök. Aztán tavasszal megjelent a kék fadongó, aki szintén sokakat megrémisztett a külsejével és óriási méretével, pedig csak azért jött, hogy visszacsalogassa a méheket.”

Eddig jutott a történetében Csicsóka, amikor Kelempász hirtelen abbahagyta a söprögetést. Talán meghallhatta a sustorgást, mert elővette a csúzliját és megcélozta a farönköt, amin a 3 barát ült.

Vigyázzatok, jön Kelempász!-kiáltotta Csicsóka. A rókának még volt annyi ideje, hogy elfusson, a mókus meg felugrott a fára és villámgyorsan elrejtőzött a lombok között, csak D’Artagnannak nem sikerült eltűnnie, így mint a sündisznó, összegömbölyödött és az utolsó pillanatban magára húzta a Csicsóka által ledobott mókusszőrt.

Kelempász, most hogy végzett a söprögetéssel, meglátta a mókusszőr gombolyagot, újabb morgolódás után, hogy milyen rendetlenek ezek a mókusok, utána nyúlt és felemelte, hogy a talicskájára rakja, ekkor megdöbbenve a következőket tapasztalta.

Milyen nehéz ez a mókus szőr, mindjárt földhöz vágom! És dühében egy akkorát szippantott a pipájába, hogy elfogta a köhögés.

Ne vágj földhöz, csak én vagyok!-mondta reszkető hangon D’Artagnan.

Egy beszélő szőrcsomó?

Nem, én D’Artagnan kandúr vagyok, a mesenagykövet hírnöke és mesegyűjtő körúton vagyok itt.

Ne hazudj, te is egy szobor tolvaj vagy "Doktor Ártányan"!

Nem vagyok doktor, és hidd el kérlek, hogy nem vagyok tolvaj se, mert gnomofóbiás vagyok, félek a törpéktől! És ekkor a sírós hangú kandúr segítségére sietett a róka, meg Csicsóka is. 

Igen ez így igaz! -bizonygatta bőszen Sylvette. Már a puszta látványuktól is kiveri a hideg verejték. De különben is úgy hallottam, hogy már befejeződött a lopások sorozata.

Hát igen, már csak a rendetlenkedő mókusokkal kell valamit csinálnom!-zsémbeskedett továbbra is Kelempászi Kelempász.

Végül ez is megoldódott, mert Csicsóka szólt a Fúrós fogúnak, hogy a békesség kedvéért jelentkezzen önként Kelempásznál, amiért rendetlenséget csinált a távollétében. Kelempászi Kelempász megbocsájtott neki azzal a feltétellel, hogy egy évig fel-alá rohangálva üzeneteket kell vinnie a fa tetején ülő sasoknak és a fa három gyökerének egyike alatt lakó kígyónak.