Kérsz egy falat kenyeret?

Kérsz egy falat kenyeret?.

            A városka kora reggel még pihent. Egyetlen házban volt csak nagy sürgés-forgás, a szülők készülődtek a munkába.

            – Ébredj kicsim, tudod, hogy a barátnődnél leszel ma! – szólt az anyukája, és megsimogatta a kislányát.

– Megyek már! – felelt a kislány, és felkelt. Az anyukája elkészítette a reggeli kakaót, de a kalács elfogyott, ezért így szólt:

– Ma kalács helyett kenyeret kentem meg neked vajjal, tettem rá szalámit és sajtot is!

– Én kalácsot szeretnék! Nem kérek kenyeret! – felelte a kislány.

– Ezt a kenyeret én sütöttem! Csak kóstold meg! – nyújtotta oda a szendvicset az anyuka.

– Nem kell! – dacoskodott a kislány.

– Jó. Ha most nem kéred, megeszed később – válaszolt az anyukája, és becsomagolta a szendvicset. Elindultak a szomszédba, ahol a kislányt már várták.

– Igyekszem haza! – intett búcsúzóul az anyukája, és elhajtott.

– Reggeliztél? – kérdezte a szomszéd néni, és ekkor jutott eszébe a kislánynak, hogy a szendvicsét az autó ülésén hagyta.

– Nem vagyok éhes! – füllentette.

A barátnője leült az asztalhoz, és lekváros kenyeret majszolgatott.

– Kérsz egy falat kenyeret? – kérdezte, és odanyújtott egy katona barack lekvárosat.

– Nem kérek kenyeret! – felelte a kislány.

A szomszéd néni kicsit elszomorodott, azután így szólt:

– Délelőtt elmegyünk együtt a búzaföldre, éppen most aratják a gabonát! Azután meglátogatjuk a malmot, végül a pékséget – mondta.

Reggeli után az egyik kislány jóllakottan, a másik éhesen indult el a szomszéd nénivel a búzaföldre. Ott találkoztak egy bácsival, aki elmesélte, hogy milyen hosszú az út a vetéstől az aratásig, és mennyi mindenre kell figyelni, hogy a búzából megfelelő kenyér legyen. Fontos, hogy milyen a talaj, hogyan művelik a földet, hogyan látják el tápanyaggal és hogyan védik meg a kártevőktől.

– Miattam nem kell annyit dolgozni én úgysem szeretem a kenyeret! – mondta a kislány.

A szomszéd néni megcsóválta a fejét, és elindultak együtt a malomba, ahová a betakarítást és tárolást követően kerül a búza. Itt egy dolgozó elmesélte, hogy először megtisztítják a búzaszemeket a szennyeződésektől, majd szétválasztják a héját a magbelsőtől, végül lisztté őrlik.

Amikor eljöttek malomból, a kislány már nem volt abban biztos, hogy nem szereti a kenyeret. Szívesen evett volna egy falatot, mert már nagyon éhes volt. Elindultak a pékségbe, ahol finom, friss kenyér illata szállt a levegőben. Fehér köpenyben állt a pék, és így szólt:

– Éppen most sült ki a kenyér, kértek egy falatot belőle?

A kislánynak eszébe sem jutott a kalács. Üres hassal nem érezte jól magát, örömmel elfogadta a kenyeret, amelyből egy egész szeletet kapott. Körülnézett, és látott a polcokon kiflit, zsemlét, perecet, kalácsot, és sokféle kenyeret. Mindent itt sütöttek.

– Vegyetek kalácsot is! – kínálta a pék, és egy nemzeti színű szalaggal átkötöttből levágott egy szeletet. – Holnap augusztus huszadika, az államalapítás ünnepe. A kenyeret és kalácsot ilyenkor átkötjük piros-fehér-zöld szalaggal. Ünnepeljük az újkenyeret, az újbúzából készült első kenyeret is!

A kislány és a barátnője elfáradtak, mire véget ért a kirándulás. Amikor visszatértek a házba, megebédeltek, utána játszottak.

– Megjöttem! – hallotta az anyukája hangját a kislány, és sietett, hogy átölelhesse.

            Másnap a család együtt reggelizett. Az asztalon kenyér, kifli, zsemle és kalács állt.

– Anya, én mindenből kérek egy kicsit! – szólt a kislány, és amikor látta, hogy az anyukája bizonytalan, megismételte:

– Mindenből kérek! Egy falat kenyeret is szeretnék!

Az anyukája elismerően pillantott rá, majd levette a nemzeti színű szalagot, és szeletelni kezdte az ünnepi kenyeret.