Mókus a kesztyűben

Mókus a kesztyűben.

            A fák roskadoztak a hó súlya alatt, és még mindig szakadatlanul hullott rájuk. Az erdő gyönyörű látványt nyújtott fehérbe öltözve, a gyenge napsugarak megcsillantották a hópelyheket, és azok úgy szikráztak, mint a gyöngyszemek.

            Az erdei úton egy szánkó haladt előre. Fehér sapkában és téli kabátban piros csizmás kislány ült rajta.

– Apa gyorsabban húzzál! – kiáltotta. Az apukája örömet akart szerezni és szaladni kezdett. Nem vette észre, hogy a szánkó egy buckában megakadt és felborult. A kislány a hóba huppant.

– Várj meg! – kiáltotta, és feltápászkodott. Az apukája megfordult, és segítségére sietett. A kislány lehajolt, hogy leporolja a nadrágjáról a havat, és közben észrevett egy kis barna foltot a közeli fenyőfa tövében.

– Apa menjünk oda, nézzük meg, mi van ott! – mutatott a távolba. Nem várt választ, elindult. Jó nagyokat lépkedett, mert a fehér takaró vastagon borította a földet. Ahogy közeledett a kis barna foltból egy mókus alakja rajzolódott ki. Mikor odaért, leguggolt hozzá, és megsimogatta, de a testecske nem mozdult.

– Szegény, kiesett az odujából, biztos nagyon megütötte magát! – mondta.

– Nem tudjuk, milyen régen fekszik itt. Lehet, hogy a puha hó felfogta az esést, és nem attól esett baja, hanem a hidegben elgémberedtek a tagjai, azért nem mozdul. Meg kellene melengetni! – szólt Apa.

A kislány lehúzta az egyujjas kesztyűjét, melynek bundabélésében a keze sosem fázott.

– Ebbe teszem! – mondta, és tenyerébe vette a kicsi mókust, majd ráhúzta a kesztyűt úgy, hogy csak az apró fejecske látszott ki belőle.

– Jó meleg lesz itt neked, meglátod, hamar kiengednek a tagjaid! – dünnyögte neki.

– Mindjárt besötétedik, nem tudjuk megkeresni az odúját, majd holnap pirkadatkor kijövünk, és hazavisszük! Most siessünk! Induljunk, gyere! – mondta Apa, azzal ölbe vette a kislányt, aki a kezében tartotta a kesztyűjét, melyben a mókus melegedett, és elindult a szánkóhoz. Ráültette a gyereket, nagy léptekkel, sietve hazahúzta őt. Az erdőszéli kis házban Anya az ajtóban várta őket. Mikor meglátta az egyujjas bundakesztyűben a kicsi mókust, azonnal tudta, mi történt. Ilyenkor télen az erdőben bizony nem ritka dolog, hogy egy kis állat kiesik a meleg otthonából a hóba, és ha nem talál rá senki, akkor a hidegben meg is fagyhat. A babaágyat elővette, a kandalló elé húzta és kesztyűstől beletette a mókust. A család lekuporodott a szőnyegre, úgy figyelte, hogy mikor tér magához a kis szőrmók. Nem sokáig kellett várni. Hamarosan kinyitotta a szemét, és kérdőn nézett körül.

– Hol vagyok? – tükrözte a ki nem mondott szavakat a szeme.

– Jaj de jó, hogy felébredtél! Kiestél az odúból, megtaláltalak, betettelek a kesztyűmbe és hazahoztalak. Itt jó helyen leszel! Holnap megkeressük a szüleidet, ne félj! – nyugtatta a kislány.

A mókus bólintott, és boldogan befészkelte magát a jó meleg bundabéléses kesztyűbe. Arra gondolt, milyen szerencse, hogy ez a kedves kislány látta meg! Figyelte a tűz pattogását, a fényeket, amelyek a kandalló párkányán és a szőnyegen táncoltak, lehunyta a szemét, és mély álomba merült. A kislány és a szülei lábujjhegyen a konyhába mentek, megvacsoráztak, majd aludni tértek. Reggel a gyerek első dolga az volt, hogy meglátogassa a mókust. Nem régen ébredhetett, mert álmosan pislogott a kesztyűben. Óvatosan kivette belőle, és egy szemcseppentő segítségével megitatta. Cseppenként adagolta a vizet. A kis állat hálásan nézett rá, már nagyon szomjas lehetett.

– Gyorsan felöltözöm, aztán Apával megkeressük az otthonodat! – szólt a kislány.

Úgy is tett, és mire készen lett, addigra Apa már a szánkóval várta az ajtó előtt. Elindultak az erdőbe, megkeresték azt a helyet, ahol találták, majd sorban megvizsgálták a környező fatörzseket. Találtak egyet a közelben, melyben odút láttak. Szerencsére nem volt nagyon magasan, Apa felállt a szánkóra, és lábujjhegyen állva elérte. Bekukkantott, és látta, hogy a mókusszülők és egy kis mókus az igazak álmát alusszák benne. Kesztyűstől berakta melléjük a talált mókust is.

– Apa szeretnék én is benézni! – mondta a kislány. Az apukája magasra emelte, és így ő is belátott a mókuslakba. Egyik kicsi egyujjas kesztyűben, a másik takaró nélkül aludt. A kislány elővette az egyujjas bundakesztyű párját, és beletette a kis mókus testvérkéjét.

– Legyen neked is jó meleg ezen a télen! – dünnyögte.

Az apukája nem bírta már tovább tartani, így letette a földre, és hazaindultak.

            Otthon folytatták a mindennapi megszokott életüket, a tél hosszú és hideg volt, de a séták, a korcsolyázás, a szánkózás rengeteg élményt nyújtottak.

 Alig telt el néhány hónap, és eljött a tavasz. A kislány egy reggel arra ébredt, hogy az ablakpárkányon egy szép barna bundájú mókus tevékenykedik. Kíváncsian odaszaladt, egymás szemébe néztek, majd a mókus, huss, elfutott. A kislány kinyitotta az ablakot, és ott találta a párkányon mindkét bundakesztyűjét. Felemelte, és azokból egy-egy mogyoró csusszant a markába. Elmosolyodott, mert tudta, ez a legnagyobb ajándék, amit a mókus család hozni tud egy kislánynak.

A két szem mogyorót évekig őrizte, és akárhányszor rájuk nézett, a két kicsi mókus jutott eszébe, akik úgy szerettek az egyujjas kesztyűben melegedni.