Két jó barát

Két jó barát.

Két jó barát

Egyszer nem is olyan régen történt, amit most elmesélek.

A kerekerdő kellős közepén állt egy takaros kis házikó. Ebben a házban élt az erdő gazdája az erdész a családjával és egy nagyon szép fehérszőrű kutyával. Ez a kutya is családtagnak számított.

Nagyon szép volt ám ez az eb! A nyakán egy formás fekete folt volt. Ezért a család Fekete Foltnak nevezte el, ezt a szép nagytermetű kutyust!

A család minden tagjával szívesen játszott! Kölcsönösen kötődtek egymáshoz.

Egy napon az erdésznek dolga akadt az erdőben. Ha már az erdőben járok, -gondolta, viszek egy jó nagy kosarat, talán találok bele erdei gyümölcsöket!

Elindult tehát a dolgára az erdőbe. Elég sokat kellett gyalogolnia.

El is fáradt egy kicsit. Arra gondolt, pihen egy keveset.

Ahogy kereste a helyet, ahová szeretett volna leülni, valami mozgolódást vett észre a bokrok alatt.

Közelebb lépett, hát -nagyon meglepődött, attól, amit látott!

Ott feküdt előtte egy kicsi őzgida!

A mi erdészünk körülnézett. Kereste az őz mamáját. De bizony nem találta!

Aztán még távolabb ment. Talán ott megtalálja!

De sehol nem látott egy darab őzet sem! Így visszament a kicsi őzhöz.

Közel hajolt hozzá arra gondolt, -talán megsérülhetett?

Ez a magára hagyott szegény kis állat olyan szomorúan nézett a mi vadászunkra, hogy ő azonnal megsajnálta!

Biztosan régen ott maradhatott egyedül, mert teljesen le volt soványodva! Még jó, hogy nem talált rá valami nagyobb állat! Akkor már biztosan nem lenne életben, -gondolta az erdész! Fogta a kicsi őzet és beletette a kosárba elindult vele hazafelé.

Csak útközben jutott eszébe, hogy miért is indult el az erdőbe. -Hát nem az őzikéért az biztos! Egészen más feladata lett volna.

Sebaj, -gondolta! Majd visszajövök és később elvégzem a munkámat. Csak előbb ezt a szomorú szemű kis árva őzgidát biztonságba helyezem! A kert kapuban már a Fekete Folt várta!

És azonnal az őzike fejét kezdte nyalogatni. Az erdész ugyancsak meglepődött azon, amit látott! Útközben azon gondolkodott, hogyan fogja a két állatott egymáshoz szoktatni?

Nem volt rá szükség!

Ettől a pillanattól elválaszthatatlanok voltak egymástól! A család csodálkozott és örült is a két állat barátságának.

Időközben az őzikét Szomorú Szemnek nevezték el. Tehát Fekete Folt és Szomorú Szem nagyon megszerették egymást. Sokat játszottak együtt.

Telt múlt az idő a mi őzikénk megnőtt. Komoly felnőtt őz lett belőle!

Egy napon, mikor senki nem vette észre, szépen kisétált a nyitott kiskapun és elment az erdőbe. A család és Fekete Folt nagyon szomorú volt!

Azt gondolták, többet nem látják Szomorú Szemet. Hiányzott nekik az őz! Fekete Folt valósággal bele betegedett a barátja hiányába.

Már az erdész aggódni kezdett a nagyon szeretett kutyája egészségéért!

Aztán egyszer csak, ahogy Szomorú szem kisétált az udvarból és elment az erdőbe, úgy szépen vissza is jött. De nem egyedül! Ott volt mellette egy olyan kicsi őz, mint amilyen kicsi ő volt, mikor ebbe az erdészlakba került! Fekete Folt azon nyomban körül nyalogatta őket. És az udvar egyik távolabbi sarkában örültek egymásnak! Szaladgáltak, futkároztak a család nagy örömére.

Boldogan nézték őket. Eddig nem láttak ilyet, hogy egy kutya és az őzmama a kicsinyével, ekkora barátságba legyenek egymással.

Azóta Szomorú Szem elmegy néha és visszajön az őzikéjével a család udvarába! De olyan is előfordul, hogy Fekete Folt tűnik el rövidebb ideig.

De mindig visszajön a gazdájához!

Igen, azt majd elfelejtettem! Szomorú Szem már nem szomorú szemű, de a név rajta maradt!

Kérlek benneteket találjatok ki egy nevet a kicsi őznek is!

Ne maradjon ő sem név nélkül.

Ha tetszett a történet, meséljétek el másnak is!

Jó mesélést kívánok!