Királylány a színpadon


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

            Ott, ahol a legtöbb madár dalol, ahol legkékebb az ég, legzöldebb a tenger és a legszínesebb virágok nyílnak, egy arany palotában élt az öreg király a feleségével és egyetlen lányával.
            – Édesapám, az udvarban azt hallottam, hogy e...

Kép forrása: pixabay.com

            Ott, ahol a legtöbb madár dalol, ahol legkékebb az ég, legzöldebb a tenger és a legszínesebb virágok nyílnak, egy arany palotában élt az öreg király a feleségével és egyetlen lányával.

            – Édesapám, az udvarban azt hallottam, hogy egy hét múlva megérkezik ide a világ leghíresebb társulata, és tizenkét darabot adnak elő! – mondta a lány a reggelinél.

– Tizenkét színdarab egymás után? Nem lesz hosszú az a nap? – értetlenkedett az apja.

– Nem egy alkalommal tizenkettőt, hanem tizenkét hétig tartózkodnak a városunkban, és minden szombaton egy előadás lesz! – felelte a lány.

– Te melyiket szeretnéd megnézni? – kérdezte a királynő.

– Az összest! – válaszolt a királylány.

Az apukája és az anyukája összemosolygott az asztalnál. Tudták ők, hogy a lányuk nagyon szereti a zenét, a könyveket, ismeri a híres szerzők darabjait, de azt nem gondolták, hogy tizenkét egymást követő szombaton a színházban szeretne ülni.

– Válassz hármat a sok közül, és tekintsük meg azokat! – ajánlotta a király.

– Vígjáték, szomorújáték, daljáték és opera is van közöttük! Ahány, annyiféle! Nem szeretnék választani! Mindet akarom látni! – erősködött a királylány, és egészen kipirult az arca az izgalomtól.

A szülei látták, hogy nagyon fontos neki, és kitart az elhatározása mellett, ezért beleegyeztek, hogy tizenkét szombat estét a Királyi Színházban töltenek. A lányukkal madarat lehetett volna fogatni, olyan boldoggá tették.

Délelőtt sétálni indult a komornája társaságában. A Királyi Erdő felé vették az irányt, mert aznap fényesen ragyogott a nap, és a madarak éneke ilyenkor különösen szépen hangzott. Mikor a hatalmas fák között mentek, egyszerre szokatlan dallamok szálltak feléjük.

– Ez nem a fülemüle éneke, hanem egy lányé! – suttogta a királylány. A komorna bólintott. Mindkettőjüket elvarázsolta a kristálytisztán csengő hang. Ahogy közeledtek, egyre jobban felerősödött, és már tisztán kivehetővé vált a dal. Hirtelen a közeli tisztás tűnt fel, ahol a királyi vendégház kertjében egy nő énekelt. Gyakran abbahagyta, és újra kezdte, biztos úgy gondolta, nem elég szépen hangzott, ezért gyakorolta, többször előadta a művet. A királylány és komornája leültek egy fatörzsre, úgy hallgatták. Hosszú órák teltek el, újabb és újabb dallamok másztak a fülükbe. A nap már magasan járt az égen, mikor észbe kaptak, és ijedten hazafelé indultak. Szaporán szedték a lábukat, mikor félúton a kastély felé egy lovas jött szembe velük. Meghúzta a kantárt, leszállt a nyeregből, és így szólt:

– Üldözi valaki hölgyeket? Ne féljenek, én elintézem!

A királylány meglepetten nézte, azon gondolkodott, hogyan lehetséges, hogy nem ismeri fel, hiszen ebben az országban nincs ember, aki ne tudná, ő itt az uralkodó lánya. A fiú sötét haja és kék szeme, daliás termete, a bátorsága és a segítőkészsége azonnal rabul ejtette.

– Nem üldöz senki, csak sietnünk kell haza – felelte végül.

– Felajánlhatom a lovamat? – kérdezte az idegen.

– Nem, köszönöm, nem vagyunk már messze! – szólt a királylány, azzal a komornájával együtt elsietett.

A fiú megdermedve állt. Soha nem látott még ilyen szép és kedves lányt. Aztán mikor már bottal lehetett ütni a nyomukat, felpattant a lovára, és elvágtatott.

A palotában a király és a királyné már nagyon aggódott, hogy hol marad el a lányuk. Mikor végre megérkezett, elmesélte a szüleinek, hogy gyönyörű dallamokat énekelt egy hölgy a tisztáson, a vendégház udvarán, megszűnt az idő számukra, míg hallgatták.

A királyné így szólt:

– Amíg távol voltatok, itt járt a társulat igazgatója, tiszteletét tette nálunk. Tizenkét hétig a vendégeink lesznek a színészek és az énekesek. A Királyi Erdő tisztásán a vendégházban adtunk nekik szállást. Hoztak egy műsorfüzetet is.

A királylány már mindent értett. A lány énekesnő, és próbálta a szerepét. Megkereste a programból, hogy melyik operát adják elő, és mivel olyan nagyon tetszett neki az ária, amit hallott, bement a királyi kottatárba, előkereste a művet, és még aznap megtanulta ezt a szerepet.

Hamarosan eljött az első szombat. A királylány nagy izgalommal készülődött, szerette a színházat, szerette a színdarabokat. Mikor elfoglalták a királyi páholyban a helyüket, és felgördült a függöny, a színpad felől áradó hűs fuvallat egy másik világba repítette. Átszellemülve ült ezen az estén, és a többi szombati előadáson is, míg egyszer szomorúan vette tudomásul, hogy eljött az utolsó előadás napja. Egyedül az vigasztalta, hogy előtte áll még egy csodálatos este, egy olyan darabbal, amelynek a női főszerepét ő megtanulta.

Már a páholyban ültek, telt ház volt, a közönség várta az előadás kezdetét. Ehelyett azonban az igazgató jelent meg a színpadon, és sajnálkozva jelentette be, hogy a női főszereplő berekedt, nem tudja senki helyettesíteni, így elmarad a program, hacsak nincs a közönség soraiban valaki, aki tudja a dalokat, mert ha lenne, az megmentené az előadást. Síri csend támadt. Senki sem szólalt meg hosszú másodpercekig.

– Én el tudom énekelni a szerepet! – állt fel a páholyban a királylány.

Mindenki arrafelé fordult, halk moraj hullámzott végig a sorokon.

– De lányom! –akarta visszatartani a király.

– Hagyd őt! – szólt a királyné.

A királylányt a komorna lekísérte a színpadra. Mikor felgördült a függöny, először arra gondolt, hogy most megmenti az előadást. Azután nem létezett számára semmi más, csak a zene, a dal, a szerep magával ragadta. Hangja tiszta volt, mint a forrásvíz, lénye kedves és szelíd. Hamarosan megjelent a színpadon a partnere, akiben felismerte a lovas fiút az erdőből. Innentől ketten énekeltek, összefonódtak és elhagyták egymást a hangok, hogy utána újra egymásra találjanak. Nagyon jól hangzott a kettősük. A darab végén a közönség állva ünnepelte őket.

– A lányunk megtalálta a párját! –szólt a királyné. A király bölcsen hallgatott, tudta, hogy ez így igaz.

            A darab véget ért. A királylány partneréről kiderült, hogy a szomszéd ország királyának fia, aki szeretett énekelni, ezért elvállalta ezt a szerepet erre az egy alkalomra. Az előadás után a fiatalok hazatértek. A következő szombaton a királyfi egy gyémántgyűrűvel érkezett az arany palotába, oda, ahol a legtöbb madár dalol, ahol legkékebb az ég, legzöldebb a tenger, ahol a legszínesebb virágok nyílnak. Itt lakott az a lány, aki a szívének a legkedvesebb, akinek megkérte a kezét, és akivel hamarosan egybekeltek. Boldogan éltek, ha csak tehették együtt énekeltek, és soha nem felejtették el a színpadot, ahol egy pár lettek.

 

 

           

Kovácsné Demeter Monika Iringó, meseíró

Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerzek, mert akk...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!