Sünilak dinnyehéjból

Sünilak dinnyehéjból.

            A patakparton állt egy kis nyaraló. A kertjében sünik éltek. Régóta azon tanakodtak, hogy az avarházat elcserélik egy kényelmesebb otthonra. Addig-addig beszélgettek róla, míg egy napon a sors egy hatalmas dinnyehéjat sodort eléjük.

            A nap, mely változást hozott az életükbe, úgy indult, mint bármelyik ezen a nyáron. Az éjszakai élelemszerző körúttól elfáradva lepihenni készültek. A sün szülők lefektették három kis sünikéjüket, szépen betakargatták őket az avarpaplannal és lapulevelet tettek a fejük fölé, hogyha éjszaka esne az eső, akkor meg ne ázzanak. Sün papa váltott néhány szót Sün mamával, majd kidugta az orrát a levelek közül, kimászott az udvarra, hogy körül nézzen, mielőtt aludni tér. Mivel mindent rendben talált, már éppen be akart húzódni Sün mama mellé, mikor a patakra tévedt a tekintete.

– Gyere ki egy kicsit! Valami furcsa úszik a vízben! – szólt Sün mamának, aki álmosan kikászálódott az avarházból.

– Mi lehet az? A teteje zöld, és félgömb alakú. Milyen hatalmas! – ámuldozott, és azonnal kiment az álom a szeméből.

Mindketten a patakpartra siettek. Egy nagy kövön éppen előttük fennakadt a furcsa tárgy. Jól nekiveselkedtek, és ügyesen leborították a földre.

Két sárga pillangó szállt arra.

– Ez egy százkilós dinnye héja! – mondták.

– Egy egész csapat gyerek jól lakhatott a belsejéből! – jegyezte meg Sün papa.

A sünikék az avarházban felébredtek a beszélgetésre, és mind a hárman kimásztak a paplan alól, a hang irányába haladtak.

– Anyáék találtak egy új házikót! – örvendezett a legkisebb.

– Próbáljuk ki, gyertek, bújjunk bele! – szólt a középső.

A legnagyobb elindult előre, és még mielőtt a szülei bármit is szólhattak volna, felkapaszkodott a nagy féldinnyehéj szélére. Onnan aztán belecsusszant a fehér belsőbe.

– Segítsetek kimászni! – kiáltotta, és a két kicsi testvére követte őt, kihúzni nem tudták, hanem ők is beleestek a teknőszerű dinnyehéjba. Mostmár hárman kiáltottak segítségért. A szüleik abbahagyták a beszélgetést a sárga pillangókkal, és keresték a megoldást a sünik kiszabadítására. Sün papa úgy döntött, hogy felfordítják a teknőt, majd megemelik egy kicsit, hogy a kölykök ki tudjanak mászni alóla. A terv nagyszerűen működött, bár ő és Sün mama megizzadtak, mire végrehajtották.

– Jó lesz, ha itt áll a házunk a patak partján a lapulevelek árnyékában? – kérdezte Sün papa a családjától.

– Igen! – kiáltotta a három süni egyszerre.

Sün mama bólintott. Azonnal elkezdték a munkát. Ajtót, ablakot faragtak a százkilós dinnyehéjba, majd belül is otthonossá tették. Kibélelték puha mohával, bogyókat, gyümölcsöket hordtak be maguknak. Mire mindezzel elkészültek, már annyira elálmosodtak, hogy mikor behúzódtak és lefeküdtek a zöld mohára, rögtön elnyomta őket az álom.

Este ébredtek fel. Kinyújtóztak, majd kilestek az ablakon. Zuhogott az eső.

– Milyen szerencse, hogy fedél van a fejünk fölött! – mondta Sün mama.

Végre biztonságban érezték magukat. Nem áztak, nem fáztak. A sünik álltak az ablak előtt, és a százkilós dinnye héjából készült házikó belsejéből figyelték az esőcseppek koppanását.

– Nézd, ott ül a két sárga pillangó, teljesen átázott a szárnyuk! – mondta a legkisebb süni.

– Hívjuk be a házba! – szólt a középső.

A legnagyobb kitárta az ajtót és beengedte az ázó-fázó lepkéket. Bőven volt hely, elfértek mindannyian. Ők hálásan köszönték meg a szívességet.

            Addig beszélgettek, amíg az eső elállt. Azután mindenki végezte a maga dolgát. A pillangók szálltak virágról virágra, gyűjtötték a nektárt, a sünik összeszedték a kártevőket a kertből. A dinnyehéj sünilakot hamarosan menedék házzá nyilvánították, a környékbeli kis állatok tudták, hogy a sün család szívesen látja őket, ebben mindig biztonságban érezhetik magukat, ha veszély fenyegeti őket.