Királylányok éjszakája

Királylányok éjszakája.

            Őserdőkön és sivatagokon túl, ott ahol a tenger zölden hullámzik, egy nagy sziget közepén volt egy királyság. Ebben uralkodott egy szigorú király a feleségével. Három lányuk szép és okos, szorgalmas és engedelmes volt, mégsem találtak magukhoz illő párt.

            A király szomorúan gondolt arra, hogyha ő megöregszik, nem lesz, aki átveszi a trónt tőle, nem lesz, aki gondoskodik az alattvalókról, aki megvédi a szigetet a támadásoktól. Korábban arra számított, hogy legalább az egyik lánya olyan férjet választ, akit meg tud tanítani az uralkodás minden fortélyára. Járt náluk sok kérő, de a királylányoknak egyik sem nyerte meg a tetszését. Mindig azt érezték, hogy nem ők kellenek a királyfiknak, hanem a trón. A király nagyon elkeseredett, hogy ilyen válogatósak a lányai. Egy szép napon így szólt édesapjához a legkisebb lánya:

– Apám, arra kérünk téged, engedd meg, hogy egy éjszakát a tengeren töltsünk. Adj egy hajót és a legénységet, szeretnénk egy éjjelt távol maradni, aztán mind a hárman férjhez megyünk kívánságod szerint.

A király erre a szóra nagyon megkönnyebbült. A legmegbízhatóbb matrózokat küldte a hajóra, amely a lányokat a tengerre vitte egy éjszaka. A hajóskapitány és annak két tisztje a legjobban képzett szakemberek voltak a királyságban. Közben értesítette a közeli és távoli országokat, küldjék a királyfikat, mert a királylányok hamarosan férjet választanak.

A királylányok felvették legkényelmesebb ruháikat, magukkal vitték legkedvesebb könyveiket. Szerették a tengert, annak hullámzását, a delfinek játékos ugrándozását. A lemenő nap fényében álltak a hajó orrában, és figyelték az égbolt, a tenger és a felhők színeit. Az apjuk még sosem engedte el őket egy egész éjszakára, így most próbálták élvezni a szabadságot.

A hajó kapitánya odament hozzájuk, és megkérdezte a legidősebb lányt.

– Van valami óhajod királylány? Teljesíthetem a kívánságodat?

A lány hosszú, szőke haja a derekáig ért, a tengeri szél lágyan fújdogálta. Mélykék szemét a kapitányra emelte, aki abban a szempillantásban elveszett benne.

– Szeretnék a homokos tengerparton mezítláb járni! – kérte a királylány, és közben nem tudta levenni a szemét a kapitány erős karjáról, értelmesen csillogó tekintetéről.

– Ez nem olyan nagy kérés!– felelt a kapitány, és máris indult, hogy a hajót a part felé irányítsa.

Ekkor megjelent az első tiszt. Odalépett a középső lányhoz, és megkérdezte:

– Mi a vágyad, királylány? Mondd el, valóra váltom!

A lány hullámos barna haja egy nagy fonatban a derekáig ért, szeme, mint a bársony, olyan tekintetet sugárzott.

– Szeretnék a tengerparton kavicsot gyűjteni! – felelte, és a fekete szemű tiszt többé már nem tudott szabadulni lágyan csengő hangjától.

– Nem nagy kívánság! Hamarosan megteheted! – mondta.

A második tiszt közeledett a legkisebb királylány felé.

– Van valami kérésed? Mit szeretnél királylány? – kérdezte, és nem tudta levenni a szemét a királylány koszorúba font fekete hajáról, fehér bőréről és csillogó szeméről.

– Szeretnék a tengerben megfürödni, és delfinek hátán ülni! – felelt a legkisebb lány, és teljesen elvarázsolta a hajóstiszt széles válla, szőke haja, értelmes tekintete.

– Rendben van, teljesítem a kívánságodat! – felelte a második tiszt.

Ahogy közeledtek a tengerparthoz, a lányok egyre izgatottabbak lettek. Mindhármuk kívánsága teljesül ma! Tele voltak várakozással. Mikor kikötöttek, a kapitány és a két tiszt megfogta a kezüket, úgy vezette őket a csillogó, fehér homokos tengerpartra.

– Vedd le a cipőd királylány, itt senki nem lát rajtunk kívül! Sétálj, ameddig kedved tartja!– mondta a kapitány és elfordult, hogy ne hozza zavarba.

– Kapitány, gyere velem! – szólt a királylány, aki mezítláb élvezte a homok simogatását a talpán. Nem kellett kétszer mondania. A kapitány nagy cipője hamarosan ott állt a kicsi topánka mellett a földön.

– Olyan jó érzés, gyertek ti is! – szólt a testvéreihez a legidősebb lány. Hamarosan a három testvér, a kapitány és a két tiszt együtt taposták a fehér homokot. Nagyon kellemesen telt az idő. Egyszer azonban a középső lány megszólalt:

– Gyertek, gyűjtsünk kavicsot, nézzétek, errefelé nagyon szépek vannak! – ahogy kimondta, már hajolt is le egy sima, fehér, hosszú kőért. Hangja ott csengett a levegőben, a testvérei és a hajósok követték őt. Mikor a kapitány és a két tiszt zsebe már tele volt kaviccsal, abbahagyták a szedegetést. Leültek a homokba, kiraktak és jól megnéztek minden darabot. Közben rájuk esteledett.

– Ó, mi lesz az én kívánságommal? – kérdezte a legkisebb királylány.

– Te két dolgot kértél. Az egyiket, a tengerben úszást még tudjuk a part mentén teljesíteni. – mondta a második tiszt.

– Gyertek, fürödjünk meg mindannyian a tengerben! – kiáltott a legkisebb királylány, és már szaladt a víz irányába. A többieknek sem kellett kétszer mondani! Hamarosan mindannyian ott lubickoltak a hűs hullámok között. Egy delfin odaúszott közéjük, és így szólt:

– Holnap amint feljön a nap, itt leszek öt testvéremmel, és a hátunkra ülhettek! – azzal odébb állt.

– Látod, teljesül ez a kérésed is! – mondta a második tiszt a legkisebb királylánynak.

Mikor elfáradtak, kimentek a partra, a meleg szellő megszárította őket, és aludni tértek a hajón.

Hajnalban delfinszóra ébredtek.

– Itt vagyunk, gyertek mind a hatan, úszunk veletek! – mondták.

Ők kitörölték az álmot a szemükből, és már szaladtak a hajó orrába. Egy ugrással a delfinek hátán teremtek, és szelték a tengert, nevetve, szabadon és boldogan.

A nap már égetni kezdte a bőrüket, mikor a kapitány megszólalt:

– Eltelt az éjszaka, itt a reggel, vissza kell térnünk a palotába!

A többiek engedelmeskedtek, hiszen a királylányok éjszakája elmúlt. Hamarosan felszedték a horgonyt, és kis idő elteltével a szigeten voltak. A király már a parton várta őket.

– Öltözzetek át lányok, megérkeztek a királyfik, megígértétek, hogy férjhez mentek! – szólt az apjuk. A lányok nem tudták, hogy az apjuk idehívta a sok fiút. Nem gondolták, hogy ilyen sürgős az esküvő. Elszomorodtak, de siettek átöltözni. A kapitány és a két tiszt elszomorodva nézett utánuk.

Hamarosan megkezdődött a lánykérés. Szokás szerint az összes megjelent királyfit kikosarazták a királylányok. Mikor nem maradt már egy sem közülük, a király így szólt:

– Megszegtétek a szavatokat, ezért el kell távoznotok a szigetről! Ne lássalak titeket többé! Egy királylány mindig betartja, amit megígért! – mondta.

Ekkor azonban megjelent a kapitány és a két tiszt.

– Uram királyom, életem-halálom kezébe ajánlom, szeretném feleségül venni a legidősebb lányát!– mondta a kapitány.

Mellé állt a két tiszt. Az első a középső lány kezét, a második a legkisebb lányét kérte meg.

A három királylány odaszaladt hozzájuk. Mind a három hajós a zsebébe nyúlt, és a tengerparton gyűjtött kavicsokat odaadták nekik.

– Ennél szebb ajándékot nem is kaphattunk volna! – mondták a lányok.

– Édesapám, én őt választom férjemül! – állt a kapitány mellé a legidősebb lány.

– Én pedig őt! – ment a középső lány az első tiszt oldalára.

– Az én férjem pedig ő lesz! – szólt a legkisebb a másodtiszt oldalán.

            A király nem ellenkezett. Örült, hogy a lányai megtalálták a boldogságot. Megtartották a lakodalmat, ami három nap és három éjjel tartott. A kapitányt választotta utódjául a király, három évig tanította őt az uralkodás fortélyaira. Végül minden tudást átadott neki, így az ország népének jó királyává vált, és nagyon sokáig uralkodott a szigeten.