Kirekesztve

Kirekesztve.

Tegnap találkoztam egy bolhával, aki találkozásunk pillanatában éppen telesírta az árkot a szomorúságával. Beszélgetni kezdtünk, mert még nem ismertük egymást. Általában nem állok szóba bolhákkal, de ezzel a kis bőgőmasinával kivételt tettem. Kérdeztem, faggattam, hogy miért olyan borús; de ő csak hüppögött. Kérdeztem, hogy publikus dolog-e vagy magán; de válasz helyett csak megrántotta a vállát. Kérdeztem, hogy tudok-e segíteni, vagy hagyjam békén. Ő erre rám nézett, és még hangosabban folytatta a zokogást. Nem kérdeztem többet, csak üldögéltem tovább mellette. Mókás kis kabátja volt, a pici lábacskáin apró, zöld edzőcipők, a bal vállán pedig egy kis barna aktatáska. A táskából kifelé lógott egy gyűrött papírfecni, amit a sírás vége felé, a bolha, aki addigra már bizalmat szavazhatott nekem; a kezembe csúsztatott.

Egy hivatalos levél volt, melyben egy iskola igazgatója értesíti a bolhát, hogy nem áll módjában alkalmazni őt, mert intézményük történetében még nem volt példa arra, hogy egy bolhát alkalmazzanak, s ezt a tradíciót folytatni kívánják.

Furcsán néztem a bolhára. Vajon miért akar éppen tanár lenni?