Kismajom a banánfán

Kismajom a banánfán.

            A dzsungel egyik távoli csücskében az egyik banánfán rengeteg gyümölcs termett ebben az évben. A majom család legidősebb csemetéje a reggeli tornagyakorlatok részeként éppen fáról-fára ugrándozást végzett, amikor észrevette, és azonnal elhatározta, hogy megszámolja hány darab banán termett rajta, beosztja magának, és egyedül megeszi mindet.

            Majom mama szeretettel babusgatta a legkisebb csemetéjét, aki hangos makogással jelezte, ha éhes, ha szomjas, vagy ha éppen játszani szeretne. Valójában egész nap makogott, mert mindig akart valamit, így nem lehetett egy pillanatra sem magára hagyni.

– Mindjárt megjön a bátyád, és játszik veled! – mondta a mamája.

– Makk-makk, unatkozom! Keressük meg a testvérem! – kérte a legkisebb majom. Addig-addig nyúzta a mamáját, amíg a hátára vette őt, és elindult vele a dzsungelben. Már egészen távol jártak az otthonuktól, mikor meghallották a legidősebb majom hangját:

– Százegy, százkettő, százhárom! Vége! – kiáltotta, mert éppen akkor végzett a banánok számolásával.

– Makk, makk, itt vagyunk! – kiáltotta a kistestvére.

A legidősebb majom megrémült. Nem szerette volna, ha itt találják a dúsan termő banánfa gyümölcsei között, hiszen akkor nem lehet az egész az övé, ha a család többi tagja is észreveszi, akkor ők is idejönnek majd és esznek belőle. Így gyorsan átugrott a szemközti fára, és onnan kiabált:

– Jövök már, jövök, álljatok meg ott, ahol vagytok! – mondta.

– De kedves tőled, hogy így sietsz elénk! – felelte az anyukája.

– Úgy vártalak már! – makogott a kistestvére, és nagy majom szemekkel nézett rá.

– Igen, szeretett volna veled játszani! – mondta az anyukája.

A legnagyobb majom állt velük szemben, és egészen meghatódott a sok szeretettől, ami felé áradt. Már nyitotta a száját, hogy elmondja, talált egy dúsan termő banánfát százhárom banánnal, amikor az utolsó pillanatban meggondolta magát, és csak ennyit mondott:

– Tudjátok, hogy reggel tornázni szoktam!

– Tudjuk, persze. Ma egy kicsit elhúzódott, ezért eléd jöttünk, hogy hamarabb találkozzunk veled! – felelte az anyukája.

– Akkor induljunk haza! – indítványozta a legnagyobb majom, és az egyik hazavezető faágra ugrott. Szó nélkül haladtak egy darabig. Már majdnem otthon voltak, mikor a legkisebb majom felkiáltott:

– Nézzétek, találtam egy fürt banánt!

– Tényleg, és milyen szép érett gyümölcs van rajta! – örült meg az anyukája.

A legnagyobb majom megállt, hátranézett, és valóban, nem messze tőlük egy fa tetején gyönyörűen sárgálló banánfürt várt arra, hogy valaki leszedje.

– Felszaladsz érte fiam? Lehozod, és elosztjuk! – javasolta az anyukája.

A legnagyobb majom boldogan rohant a gyümölcsért, leszakította, és átdobott egyet a testvérének, egyet az anyukájának, majd ő is megkóstolta. Nagyon finom édes íz áradt szét a szájában.

– Viszem az egészet! – mondta.

– Az jó lesz, adunk a többi majomnak is belőle! – felelte az anyukája.

A legidősebb majom leszedte, nagy nehezen hazavitték, és meghívták banánevésre a majom család minden tagját. Mikor jól laktak belőle, részletesen elmesélték az ő nagy kalandjukat, ahogy rátaláltak a sárga fürtre. A többiek szívesen meghallgatták, újra és újra el kellett mondani nekik a történetet. Mikor beesteledett, mindannyian nyugovóra tértek. A legnagyobb majom azonban nem tudott elaludni. Az ő banánfáján járt az esze, amelyen százhárom gyümölcsöt számolt meg. Már nem szerette volna magának megtartani. Azt szerette volna, ha együtt eszik meg a többiekkel. Az anyukája az éjszaka közepén felébredt, és látta, hogy ő álmatlanul forgolódik, odament hozzá, és megkérdezte:

– Valami bánt, kisfiam?

A legidősebb majom nagyot sóhajtott.

– Igen. Tudod Anya ma én találtam egy banánfát százhárom gyümölccsel. Nem szóltam, mert magamnak akartam megtartani. De most olyan rosszul érzem magam attól, hogy nem akartam adni belőle nektek! Holnap eljöttök velem, hogy megmutassam nektek, merre van? – kérdezte.

– Igen, elmegyünk veled! – felelte az anyukája.

– Nem haragszol rám? – kérdezte a csemetéje.

– Miért haragudnék? Most hívtál meg egy nagy lakomára a családdal együtt! – felelte az anyukája.

            Másnap, ébredés után az egész majom család együtt indult a bőven termő banánfa felé. A legidősebb majom vezette őket, út közben elmesélte, hogy az előző napi reggeli torna alatt talált rá, és százhárom gyümölcsöt számolt meg rajta. Mikor odaértek, mindenki hangos makogásban tört ki. Elosztották a gyümölcsöt, jól laktak belőle, és még így is nagyon sok maradt rajta. Éppen pihengettek a nagy evészet után, mikor egy távoli tagja a családnak arra járt, és így szólt hozzájuk:

– Találtam egy nagy banánfát, ezer érett banánt számoltam meg rajta! Segítenétek elfogyasztani?

A majmok nagyokat nevetve felelték:

– Igen, persze, holnap segítünk, de ma te segíts nekünk, a százhárom banánból még nagyon sok maradt, egyél belőle te is!

A távoli családtag letelepedett közéjük és ő is jól lakott a gyümölcsből, utána megbeszélték, hogy másnap találkoznak a dzsungel közepén, ahonnan az ezer banánt termő fához elvezeti a többieket. Ettől a naptól fogva minden nap talált valaki, valahol, egy bőven termő fát, és egész évben tobzódtak a banánban a majom család tagjai.