Kisróka újévi fogadalma

Kisróka újévi fogadalma.

                Kisróka nem régen jött a világra, éppen úgy nézett ki, mint egy plüssjáték. Puha szőre, fülecskéi, amiket mindig hegyezett, élénk szemei és apró orrocskája barátságossá tették az arcát.

            Róka mama büszkén mutatta meg a kisfiát a rokonoknak. Mindenkinek ezt ismételgette:

– Nézzétek milyen aranyos! Ő a legfiatalabb csemetém, olyan kedves és csendes, és mennyire ügyes! Úgy oson a havon, hogy senki nem hallja meg! Maholnap vadászni fog!

– Vadászni? Az mit jelent? – kérdezte az anyukáját Kisróka.

– Azt, hogy hamarosan te fogod hozni az élelmet az egész családnak, olyan leleményes és erős vagy! – felelt az anyukája.

Kisróka büszkén hajtotta fejét álomra az odúban. Igen, nem kell sokat várni, és ő is elmegy vadászni.

Mikor felébredt, azonnal elindult az erdőbe táplálékot szerezni. Azt gondolta, hogy sokat nem kell várni, a kevés idő pedig már eltelt.

Egy kismadár csipegette a havat, magvakat keresett alatta.

–  Szia, te élelem vagy? – kérdezte Kisróka.

– Nem, én nem vagyok! Nézd, itt a szárnyam, add a mancsod, fogjunk kezet, legyünk barátok! – mondta a kismadár.

– Mit csinálsz itt? – kérdezte Kisróka.

– Táplálékot keresek! – felelte a kismadár.

– Mit eszel? – faggatózott Kisróka.

– Magokat, nem látod? – szólt ingerülten a kismadár.

– Akkor én is azt fogok hazavinni! Mutasd meg, hogy kell magot keresni! – kérte Kisróka.

– Csak figyelj! – szólt a kismadár, és csőrével elszórta a havat, mélyre ásott, és lám, talált egy szem bogyót.

– Ez is jó ebédre? – kérdezte Kisróka.

– Persze. Keress te is egyet! – szólt a kismadár.

Kisróka és a kismadár együtt turkáltak a hóban, mikor odaért Róka mama. Mikor a kismadár meglátta, huss, elrepült, jó messzire.

– Mama mondd, miért szállt el a kismadár? – kérdezte Kisróka.

– Mert ha itt marad, elkaptam volna. De sosem tudjuk megfogni őket, mert mindig elszállnak egy magas fára, ha meglátnak! – felelte Róka mama.

– Mama, én nem szeretném, ha elszállna. Én azt szeretném, ha itt maradna velem és együtt keresnénk eleséget! – mondta Kisróka.

– Értem, de ez lehetetlen. Most azért maradt veled, mert még nagyon kicsi vagy, csak tejet iszol! Később nem így lesz, meglátod! – válaszolt Róka mama.

Elindultak hazafelé. Kisróka egészen hazáig törte a fejét a hallottakon, és nem volt elégedett. Az első barátja a kismadár, azt szerette volna, ha mindig az is marad.

Otthon Róka mama így szólt:

– Ma éjfélig nem fekszünk le. Mikor tizenkettőt kongatott a közeli falu templomának harangja, akkor kezdődik az újév. Ilyenkor mindannyian fogadalmat teszünk, amit illik is betartani.

Mivel ez egészen izgalmasan hangzott, a kicsik örömmel megvárták a tizenkét harangkongást, és utána mindenki fogadalmat tett magában.

            Telt-múlt az idő. Kisróka már nem ivott tejet, gyakran keresett élelmet az erdőben. Egyik nap látta, hogy a kismadár lent kapirgál a földön, és nagyon megörült. Öröme azonban hamar elszállt, mert a madárka amint őt észrevette, felröppent a fára.

– Ne félj tőlem kismadár, én a barátod vagyok, nem bántalak! – mondta Kisróka.

– Ez biztos? – kérdezte a kismadár, és egy ággal lentebb repült.

– Igen. Az újévi fogadalmam az volt, hogy a barátomat sosem bántom. Akkor sem, ha már nem iszom tejet. Te a barátom vagy. Tehát nem bántalak! – felelte Kisróka.

A kismadár szeme elkerekedett, és leröppent a földre, Kisróka elé. Bár ő nem volt már olyan, mint egy plüss figura, erősen és bátran állt az erdő közepén, de eszében sem volt bántani őt. Hiszen megfogadta, és amit egyszer megfogadott, azt be is tartotta. Az erdő népe először csodálkozott, aztán megszokta, hogy Kisróka és a kismadár együtt keresik a magvakat nap mint nap, Kisróka kikaparja, és odaadja az összest a barátjának.