Különös álom

Különös álom.

A Föld ideje lejárt. A bolygón egyre több furcsaság történt. Még a tudósok se tudták megmondani a pontos okot, hiába kutatták. Azt viszont már biztos volt, hogy küszöbön állt a sajnos elkerülhetetlen katasztrófa.

Dzseni és Dzsoni, a két jóbarát az egyik éjjel különös álmot látott. Az űrből, odafentről különös tárgyak érkeztek a földre. Fényes, szív alakú tárgyak voltak, amelyek hihetetlen, fénysebességgel közlekedtek. Amikor a légtérbe értek láthatatlanná váltak, földet érve ismét visszanyerték eredeti színüket.

Dzseni és Dzsoni tátott szájjal nézték. Az egyiknek, amelyik hozzájuk volt a legközelebb, kinyílt az ajtaja és hét fénylény lépett ki rajta. Nem voltak magasak, de alacsonyak se, kövérek és vékonyak se, pont átlagos méretűek. Egyenest feléjük jöttek. Ijedtükben felriadtak, még kiáltottak is. Sietve léptek be szobájuk ajtaján a szüleik.

-          Képzeljétek el, hogy mit álmodtam! – kezdtek bele. Szüleik figyelmesen végig hallgatták. Egy ideig néma csönd honolt a szobában, majd így szóltak. Hangjuk komoly és határozott volt.

-          Mi harmadjára álmodtunk erről. Pontosan tudjuk, hogy mi fog történni. – válaszolta édesapjuk.

-          Igen? – kérdezték csodálkozva.

-          Igen! Hamarosan véget ér az élet a földön. Minden elpusztul, kipusztul.

-          Miért?

-          Sajnos az élet bonyolult, még mindig nem tudunk róla eleget.  Viszont érkezett hozzánk egy segítség a világűrből. Minden országból két kiválasztott esélyt kap az életre. Ezek szerint nálunk ti lesztek azok. Nagy kő esett le a szívünkről, amikor erről értesültünk. Nem is tudjátok, hogy milyen boldogság ez a mi számunkra, az a tudat, hogy ti esélyt kaptok arra, hogy egy új világban élhessetek. A fénylények elvisznek benneteket a bolygójukra. Ott fogtok élni, persze az ő törvényeik szerint, és amikor újra alkalmas lesz a Föld az életre, újra visszahoznak benneteket. – mondta az édesanyjuk.

-          Mint Ádám és Éva- felelték a kicsik.

-          Igen.

-          De veletek mi lesz?

-          Mi az emlékeitekben fogunk élni. Ráadásul egyszer mindenki meghal.- felelte az édesapjuk.

-          Értem. – mondták a kicsik könnyes szemmel, de valójában nem hiszem, hogy értették volna. Ki tudja.

-          Miért pont minket?

-          Ezt sajnos nem tudjuk.

-          Ne búsuljatok, addig még van hét nap és hét éjjel, töltsük el a napokat együtt, tartalmasan, közösen. Kiránduljunk, beszélgessünk és nevessünk sokat. Legyen mire visszaemlékezni a hosszú- hosszú idő alatt.

-          Rendben. - Olyan gyorsan repültek a napok, mint amilyen gyorsan a madár száll. Sokat beszélgettek, gyönyörködtek a számtalan csodában, elképedve nézték a zsongó életet, mézillatú, pompás növényeket, ámuldoztak a napkeltében és a naplementében. Tették mindezt mosolyogva, egymást sokszor átölelve.

A madarak viselkedésében szembetűnő változások következtek be. A kutyák nyugtalanok lettek, hangosan ugattak és jött a többi furcsaság egymás után. Elkövetkezett a hetedik nap. Elővették fényképeiket, nézegetni kezdték és beszélgettek róla. Számtalan kérdés volt, de mind megválaszolásra került. Eltelt a hét nap, vészesen közeledett az óra, a perc, és végül a pillanat. Zsebükbe rejtettek valamit, majd egymásra néztek. Szüleikkel kézen fogva elmentek arra a tisztásra, ahol már várták őket. Könnyes szemmel ölelték át egymást utoljára, aztán elindultak az ismeretlen jövő felé, megkezdődött a csillagközi utazás. 

2. rész. Az ismeretlen megismerése

A fényes szív alakú tárgy fénysebességgel száguldott a Systema solaris (Naprendszer), 12 345-ös számával megjelölt Pax (béke) nevű bolygó felé. Rácsodálkoztunk a csillagos égboltra. Elhaladt a Föld mellett. Töméntelen űrszemét keringett körötte. – Jaj, nehogy eltaláljon valamelyik!- sóhajtottunk. Elsüvített a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz, s az Uránusz nevű bolygó, és számos kisebb és nagyobb aszteroida mellett. Elrepült szabadon keringő testek, azaz az üstökösök között. Elhaladt a kentaurok és a mindenütt jelenlévő bolygóközi por mellett, míg egyszer csak megérkeztek.

Kiszálltak az űrhajóból. Eljött az új korszak hajnala. 

Egy hosszú- hosszú lépcsőn ereszkedtek lefelé, mint utóbb kiderült a föld alá, mert ezen a bolygón mindenki ott élt.

- Buja, jószagú növényzet, különös állatok és egy értelmes humanoid faj, az AMOR (szeretet), élt ezen a bolygón. Intelligens technológiájukat tátott szájjal néztük. Felhőkarcolóik az égig értek. Elektromos járművek szállították az utasokat. Az áramot napelemek biztosították, ezért volt a levegő szennyezettlen, tiszta. Sok lakásban, munkahelyen robotok végezték a munkákat. 

Nyelvük teljesen idegen volt számunkra. Kultúrájuk csodálatra méltó, mert olyan harmóniában éltek a környezetükkel, hogy az szinte hihetetlen. Emberfeletti tulajdonságokkal, szuperképességekkel rendelkeztek, amit eleinte nem is értettünk. Volt egy szent helyük, ahol a FényNap állt, ide jártak minden este imádkozni.

A napirendjük hasonló volt a miénkhez. Reggel keltek, reggeliztek, majd a felnőttek munkába indultak, a gyerekek óvodába, vagy iskolába. Ott ebédeltek, majd az után mindenki hazament. A családok minden szabadidejüket együtt töltötték. Zenei klubokba, kézműves szakkörökre, népművészeti foglalkozásokra járhattak. Kirándultak, sportoltak, könyvet olvastak, sakkoztak, játszottak és még felsorolni se tudjuk, hogy mennyi mindennel kapcsolódhattak ki, töltődhettek fel munka után a családok.

Ami számunkra furcsa, szokatlan volt, az az, hogy mindig mosolyogtak, szépen, nyugodtan beszélgettek, nem volt hangos szó, sem kiabálás. Senki se sietett sehova, nagy volt a nyugalom, mégis minden fontos dologra jutott idő. Akik kertes házakban éltek, munka után közösen kertészkedhettek. Mindenki megtermelte magának azt, amire szüksége volt. 

Ami még nagyon érdekes volt a számunkra és nagyon tetszett, az az volt, hogy hétvégeken, amikor épp nem volt mit csinálni, vagy segítettek másoknak abban, amiben szükséges volt, vagy a mi szavainkkal élve társadalmi munkát végeztek. Ez lehetett egy közeli park, vagy játszótér rendbetétele, felújítása, vagy bármi hasonló. Ja, szemétszedésre nem volt szükség, mert minden patyolattiszta és rendezett volt.

Immár az emberiség utolsó része is itt élt. A többiek is ugyanúgy űrhajókkal érkeztek, mint mi, a Föld nevű bolygóról.

Teltek- múltak a napok. Az óvodában, az iskolában nagyon sokat tanultunk, egyre jobban fejlődött a teljes személyiségünk. Megfigyeltünk, tapasztalatokat szereztünk. Barátokra is szert tettünk. Egyre jobban megismertük a nyelvüket, és megszerettük ezt a világot. –De jó lenne, ha a Földön is így élhetnénk! Legfőképpen a harmónia tetszett. Az, hogy milyen összhangban éltek egymással és a természettel. Esténként mi is elmentünk a szent helyre, ahol a FényNap állt, imádkozni. Ilyenkor elővettük azt a zsebünkbe rejtett valamit. Tudjátok, hogy mi volt az? Egy fénykép volt az, a családunkról.

-              Vajon mi lehet a szüleinkkel, és a Földi emberekkel? – szomorodtunk el. – Nem tudunk nekik valahogy segíteni? Nincs lehetőségünk megmenteni a Földet? De jó lenne visszatérni!- tűnődtünk el a FényNap előtt, melynek a fénye pont olyan volt, mint a mi Napunknak. 

Eltelt egy év, két év, talán három is a Pax bolygón. Egyik alkalommal észrevettük, hogy a FényNap sugara valamiért különösen hosszúra nyúlt. Imádkozás után óvatosan, nesztelen surrantunk a nyomán, nehogy észre vegyen valaki. Egy hatalmas terembe értünk, egy tükörterembe. Izgatottan belenéztünk.  A tükör azt mutatta, amit szeretnénk, amire vágyunk…

3. rész. Újra otthon

De jó lenne visszatérni!- méláztunk el a tükör előtt. Álltunk, álldogáltunk előtte egy darabig, majd hazamentünk.    –Haza? Valóban ez a hazánk? – tűnődtünk el a ki nem mondott szavainkon. 

Éjszaka újból különös álmunk volt. Egy fényes szív alakú tárggyal, fénysebességgel száguldottunk a Föld nevű bolygó felé. Elhaladtunk az Uránusz, a Szaturnusz, a Jupiter és a Mars, no meg számos kisebb és nagyobb aszteroida mellett. Elrepültünk szabadon keringő testek, azaz az üstökösök között. Elhaladtunk a kentaurok és a megszámlálhatatlan bolygóközi por mellett, míg egyszer csak megpillantottuk a Naprendszer ötödik legnagyobb bolygóját. Mélyen megérintett a látvány. 

Az űrből egy gyönyörű kék gömböt láttunk. Rácsodálkoztunk a Földre. Békésen forgott saját tengelye körül.  Hűségesen kísérte, keringett körülötte a Hold.  Elképzelhetitek, hogy milyen gyönyörű volt! Rádöbbentünk arra, hogy mennyire sérülékeny és kiszolgáltatott a mi bolygónk, mint egy ma született csecsemő, és hogy mennyivel jobban kellene rá vigyáznunk. Hatalmas könnycseppek gördültek le az arcunkról és nagyot dobbant a szívünk.

Kiszálltunk az űrhajóból.  Ekkor megszólalt a szomszéd kakasa.-

Dzseni és Dzsoni, a két jóbarát álmosan, hatalmasakat ásítva, nyújtózkodva ébredt. Tátott szájjal néztek körbe a szobájukban. 

- Csak álom volt? – gondolták megkönnyebbülve. Boldogan szaladtak oda a szüleikhez.

-              Képzeljétek el, hogy mit álmodtam! – kezdtek bele. Szüleik figyelmesen végig hallgatták. Egy ideig néma csönd honolt a szobában, majd így szóltak.

- Még szerencse, hogy csak álom volt. Viszont az igaz, hogy bizony-bizony nagyon törékeny és sebezhető a mi bolygónk, és hogy mennyivel jobban kellene rá vigyáznunk. Milyen jó lenne, ha minden ember arra törekedne, hogy összhangban éljen egymással és a természettel!

Így volt, mese volt, ha nem hiszed, járj utána!