Luca

Luca.

Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy Luca nevű kisleány. Épp a mezőn játszadozott, fogócskázott Tacsi kutyájával. Hosszú, bongyor aranyhajába olykor belekapott az őszi szél, ami színes leveleket perdített táncra a földön. A nap gyengéden cirógatta a kislány arcocskáját. Egyszer csak itt- ott hosszú szárú búzát fedezett fel. Valószínűleg a szél fújhatta ide, belekerült a földbe és kihajtott- gondolta. Nagyon megörült neki, hisz eszébe jutott, hogy apukája nem is olyan régen mesét neki arról, hogy búzából lesz a kenyér. Így hát amennyit csak talált, egy jó nagy csokorral leszedett. Örömmel futott be a házba. Tacsi farkat csóválva követte.

• Nézd anyukám mit találtam! Kiszedegetem majd a kalászból a szemeket és elteszem télire.

Ebből még úgyse tudunk kenyeret sütni, mert ahhoz kevés.

• Igazad van kislányom! Mit fogsz kezdeni a szemekkel?- kérdezte érdeklődve, Luca

tekintetét fürkészve.

• Luca napján, pont, amikor a névnapom lesz, elültetem, hogy Karácsonyra szépen zöldelljen.
• Jól van kislányom, tedd azt! – mondta az édesanyja. Telt- múlt az idő, a napok, a hetek.

Egyre csípősebben fújt a szél, deresebbek lettek a reggelek. A lehullott színes avar rozsdásra színeződött. Eljött Luca napja. A kislányt a szülei egy szép képeskönyvvel lepték meg. Nagyon örült neki, illendőképpen megköszönte és azon nyomban besietett vele a szobájába, hogy lapozgassa, nézegesse. Egy idő után eszébe jutott a búza. Megkereste azt a cserepet, amit pár napja nagy gonddal kidíszített és a puha földbe beleszórta a szemeket, majd meglocsolta és az ablakba tette. Attól kezdve minden nap figyelte és gondozta.

Közben leesett az első hó. Nem sok ugyan, de megmaradt. Nagyon szép volt a közeli rét. Luca jó melegen felöltözött és Tacsival kiment játszani. Az anyukája természetesen, mint mindig most igy figyelte. Éjjel fagy volt, így jókat csúszkált rajta, ahogy fogócskázott a kutyussal. Olykor megcsúszott és a popsijára esett. De nem volt baj! Még ha kicsit sajgott is neki a feneke, fürgén felpattant és kacarászva játszott tovább. A gyengéd nap is előbújt, felolvasztotta a fagyos földet. Előbújt alóla a zöld fű, itt- ott kikukucskált egy-egy gomba és az avar is kilátszott, sőt még egy lepke is megjelent, aki fogócskára csábította őket. Boldogan mentek bele. De a lepke villámgyorsan váltott irányokat: jobbra, balra, előre, hátra, fel és le, és sehogy sem sikerült elkapniuk. Igazából nem is akarták bántani, csak olyan jó volt játszani vele. Egy idő múlva a lepke tovaröppent.  Parányi cinkék fütyörésztek, verebek csiviteltek vígan az ágakon. Aztán újra beborult az ég és elkezdett szállingózni a hó. Csönd lett. Luca tenyerére is hullt egy- egy pihe és azon nyomban el is olvadt. Mikor édesanyja hívta, kipirult arccal ment be a házba. Tacsi most is a nyomában. Luca mindenben segített a szüleinek, amiben csak tudott, és amire kérték. Utána pedig játszott. Mikor mivel, mihez volt éppen kedve. Így volt ez szinte mindig. Egyszer csak eljött a Luca nap. A búza gyönyörű, üde zöld lett. A cserép alját díszes selyempapírral vonta be és arany piros szalaggal tekerte körbe. Szép masnit kötött rá és az asztal közepére helyezte. Az adventi koszorú belsejébe éppen befért. Nagyon szép volt!

• Nézd, édesanya milyen dús a búza! Biztosan jó lesz a termés jövőre!- mondta kitörő

örömmel, lelkesen. Az anyukája egyetértett kislánya szavaival. Így telt el ez a nap. Kint újból esni kezdett a hó. Az ablakon jégvirágok nyíltak, az ereszen egyre hosszabb lett a jégcsap, amit a zord, északi szél növesztett. A fákra, bokrokra hegyes fogú, szépséges zúzmarákat hímzett, s a föld is hófehér lett. Csodaszép volt a téli táj. Már ében, korom színű lett a világ odakint, amikor Luca egy világító szempárra lett figyelmes. Ahogy erősen odafókuszált, erősen nézte észrevette, hogy egy róka kószál arra. Az megállt, nézett erre, meg arra, aztán tovább ment. Később egy vaddisznó család csörtetett arrafelé. Meg se álltak, csak haladtak egymás mögött nagy röfögéssel tova. Közben Luca is elálmosodott. Vacsora és a tisztálkodás után ágybabújt. Egy kicsit lapozgatta még a könyvét, majd az édesanyja meséje, jó éjt puszija után lassan álomba szenderült. Biztosan szépeket álmodhatott.