Mackóölelés

Mackóölelés.

            Az üzletben a legfelső polcon már hosszú hónapok óta szomorúan üldögélt egy barna játékmackó.  Hallotta, mikor az eladó néni azt mondta, le kell őt onnan venni és kiselejtezni. Nem tudta, hogy ez mit jelent, de gondolta, hogy valami rosszat, mert sajnálkozva és lemondóan néztek rá az emberek.

            Szorongással telt az idő a barna mackó számára, és unatkozott is, hiszen azon kívül, hogy jöttek-mentek az emberek körülötte, nem történt vele semmi érdekes. Érezte, hogy beporosodott a bundája, senki sem tisztította őt meg. Reményvesztetten lógatta az orrát, mikor egy kisfiú szaladt oda a pulthoz, és éppen őrá mutatott:

– Anya, én azt a macit szeretném!

A mackó arca felderült, el sem akarta hinni, hogy valakinek szüksége van rá. Anya szólt az eladó néninek, ő hozott egy létrát, felmászott rá, és leemelte őt a magasból.

– Hapci!– tüsszentett közben egy nagyot, mert a por csiklandozta az orrát. Kicsit megtörölgette a mackót és úgy adta oda Anyának, aki azonnal nézegetni kezdte. Mackó megpróbált a lehető legkedvesebben nézni, de már nagyon régen nem törődött vele senki, ezért kicsit elszokott a mosolygástól, így a szeme sem csillogott úgy, ahogy szerette volna.

Anya megmozgatta mind a két karját, ez nagyon jól esett neki annyi hónap mozdulatlanság után. Aztán a lábát kezdte előre-hátra tologatni. A jobb láb nagyon jól mozgott, de jujj, a balt alig tudta felemelni.

– Ó, kérem, nem tudna e helyett a mackó helyett egy másikat adni? Nem mozog jól a bal lába! – kérte az eladót Anya.

Mackó nagyon megijedt. Ó, csak nehogy visszaültessék a polcra, vagy ami még rosszabb, az a hogyishívják, selejtezés, nehogy az a valami történjen vele!

Azonban két kicsi kéz megmarkolta a testét és kiragadta őt Anya kezéből.

– Nem kérek másikat! Én őt szeretem! Nekem ő kell! Anya, légy szíves, ezt vedd meg! – hallotta a kisfiú hangját, mely szinte könyörgött éppen érte.

Anya nézte a kisfia eltökélt arcát, látta amint magához szorítja a sérült játékmackót, és érezte, hogy most hallgatnia kell a gyerekére. Úgy látszott, mintha a játékmackó is megölelné a kisfiút, máris jó társak lettek.

– Becsomagoljam? – kérdezte az eladó néni.

– Ne, Anya inkább én így viszem! – szólt a kisfiú.

Ezzel el is dőlt Mackó sorsa. Hazáig ölbe vitte a gazdája, így út közben érdekes dolgokat látott, figyelte az utca forgatagát, az úttesten a rohanó gépkocsikat.

– Itthon vagyunk! – szólt hozzá a gyerek, felmentek a lépcsőn az első emeletre, be a kisszobába, ott leültette őt a barna kanapéra. Mikor behajlította a lábát, a kisfiú megkérdezte tőle:

– Fáj a lábad? Mert ha fáj, akkor inkább lefektetlek!

Mackó intett a fejével, hogy nem, nem fáj.

Mikor apa hazajött, Anya elújságolta, hogy vettek egy mackót a kisfiúnak, mozog a feje, a keze, de az egyik lába csak nehezen, azonban a gyerek épp ezt a játékot szerette meg, szinte azonnal.

– Ha ennek örül, jó hogy ezt kapta meg! – mondta apa.

Elalváskor ezentúl a Mackó mindig a kisfiú mellett feküdt. Éjjel azonban felkelt, tornáztatta a lábait, karjait, hajlongott. Egyik alkalommal felébredt a mozgásra a kisfiú, és megkérdezte tőle:

– Mackó, te miért nem alszol?

– Nagyon örülök, hogy elhoztál engem onnan a boltból, és szeretném neked meghálálni azzal, hogy egészséges leszek. Tornáztatom a lábam, hátra helyrejön – felelte Mackó.

– Segíthetek? Meggyógyítsalak? – kérdezte a kisfiú.

– Megtennéd? – derült fel Mackó arca. Azzal odament a kisfiúhoz, és egy nagy Mackóöleléssel köszönte meg a jószándékot.

Ettől a naptól fogva minden nap együtt tornáztatták Mackó lábát. Anya egy szép napon szólt  a kisfiúnak, hogy már nem is szorul annyira Mackó bal lába. Mackó és a kisfiú titokzatosan összenéztek.

Ettől fogva még szorosabb lett a barátságuk. Ha a kisfiú fogat mosott, akkor Mackó is, ha beteg lett és gyógyszert kellett bevenni, Anya előbb Mackónak adott, csak aztán a kisfiúnak. Ha lázat mértek, akkor előbb Mackó hóna alá tették be a hőmérőt, csak azután a mérték meg a kis gazdája lázát. A hideg vizes borogatásból is kapott Mackó a homlokára, ha a kisfiúnak is tettek.

Mackó élete nagyon mozgalmas lett. Vitték magukkal sétálni, ilyenkor gyakran előfordult, hogy Apa vagy Anya kezében kötött ki, mert a kisfiú egy játszótéren leállt mászókázni vagy hintázni.

            Egy este, mikor Anya kiment a gyerekszobából, a kisfiú látta, hogy Mackó könnyezik.

– Mi a baj Mackó? – kérdezte.

– Attól félek, ha nagyobb leszel, nem fogsz már többet velem játszani, és én megint porosodhatok egy polc tetején – válaszolt Mackó.

– Ó, ne félj, ha felnövök, akkor is szeretni foglak! Odaadlak majd a kistestvéremnek, hogy játsszon veled!

– Nincs is kistestvéred! – felelt Mackó.

– Nincs, de Anya azt mondta, hogy nem sokára lesz! – súgta a kisfiú.

Mackó teljesen megnyugodott. Két mancsával megtörölte a szemét, széttárta két karját, úgy ölelte meg egy nagy Mackóöleléssel a kisfiút. Ilyen örömhírre nem is számított. Nagyon, nagyon sokáig fognak még vele játszani, nem kell unatkozva tölteni a napjait!

– Jó éjszakát Mackó! – köszönt el a kisfiú.

– Jó éjt neked is! – felelte Mackó.