Mackóvirág kisebb nagyobb kalamajkái

Mackóvirág kisebb nagyobb kalamajkái.

Mackóvirág vígan nyargalászott egy nagy ház udvarában, a birodalmában. Hátán lovagolt a szél, és hangját messzire, akár az utca végéig is elvitte. De ha nem ugatott, békésen feküdt a ház ajtaja előtt. Télen, a szalmazsákján, ilyenkor Bendegúz macska a bozontos farkába temette magát, és úgy szundikált, mert Mackó kedves kutya volt nagyon, nyáron,pedig csak a csupasz kövön hevert.

Ám Vica egy nap arra lett figyelmes, hogy kutyája sokat rázza a fejét. S idővel sem hagyta abba. Elmentek az állatorvoshoz. A doki fülcseppeket írt fel neki. A lány hiába próbálkozott, Mackónak nem tetszett ez a fülben való kotorászás. A gazdival folyamatos tánc lépésekkel kerülgették egymást.

-Mackóka, egyik fülecske, szépen bekenem, gyere ide!

Vica végül gumikesztyűt húzott a kezére, rácseppentett az ujjára, és Mackó azt már engedte neki, hogy bekenje a belső fülét. De bizony jó sok tornázást, udvarlást és rábeszélést igényelt. A német juhász örömmel tapasztalta, hogy ez a birkózás a gazdival, bizony nem volt haszontalan, mert fülecskéje sokat javult. De csak egy két évre. Mert túl hosszú halló járatai hajlamosak voltak, a begyulladásra. Egyszer egy tíz napos kúra után, Mackó már úgy elfáradt a folyamatos fülcseppentéstől, hogy mikor Vica előkészítette a gézlapot, rácseppentette a gyógyszert, felugrott, Vica kezéből kikapta a gézlapot, és hamm, szőröstül - bőröstül megette.

-Látom Mackó részedről vége van a fülkúrának, berekesztetted. Rendben van Mackó, akkor befejezzük!- szólt a gazdija megkönnyebbülten.

Mert Vicának sem hiányzott már a kúra tortúrája.

Egy nap kilépett a házból a lány, kutyája bozontos farkán egy nagy ágas bogas vesszőt hurcibált.

-Mackó, hát te, mit vonszolsz? Na, gyere ide!

Vica megfogta az ágat és óvatosan kihúzta.

-Nahát, kivetted az ágat? Nekem nem engedte meg. - szólt a lány anyukája.

Mert Mackóvirág csak Vicával volt ennyire bizalmas viszonyban.

Egy péntek délután Vica azt vette észre, hogy négylábúja ugrándozik, mint egy megbokrosodott ló. Túrta a fejét a fűbe, kúszott mászott, izgágán.

-Mi a baj, nyuszkólábú?

Nézték a kutyát, a gazdi és a jó barátja. Egy félhenger alakú csöves birka csont szorult fel Mackónak a felső fogsorára. Még Vica apukája is kijött segédkezni. Azonban Vicán kívül, senki nem merte beletenni a kezét az óriási kutya szájba. A lány viszont nem boldogult. Péntek délután volt, s akkor már nincsen állatorvosi rendelés. Így viszont nem maradhatott a kutya. Vica terpeszállásba állt, fölé hajolt kedvencének, két tenyere közé szorította a csontot, és a föld felé tolta. Nyomta, nyomta, a kutya fej ment vele lefelé. S mikor már majdnem a fűben volt a gazdi keze, végre lecsúszott az az átkozott csöves csont. Mackó ugrott egyet örömében, és már jól is volt. A házi kedvenc soha többé nem kapott birka csontot rágcsálni.

Így történt, hogy a fenséges Mackóvirág, aki szinte mindig majd kicsattant az egészségtől, néha betegeskedett, vagy valami kalamajkába keveredett. Ám a gazdinak mindig sikerült a kisebb nagyobb problémáit megoldania, és így a négylábúnak nem volt más dolga, mint derűsen őrizni a házat, és távolt tartani a betörőket.

Igaz történet alapján.