Manó sztorik / Ha nagy leszek, nagy leszek (4.)

Manó sztorik / Ha nagy leszek, nagy leszek (4.).

A nevem Manó és azt mondják, hogy tudnom kéne, hogy mi leszek, ha nagy leszek. 
Néha tudom, hogy dinókutató, űrhajós, építőmester, autóversenyző vagy szakács szeretnék lenni, néha pedig nem. Ha azt mondom valakinek, hogy nem tudom, akkor sokszor azt hallom vissza, hogy tudom-e hogy az a valaki mi akart lenne, amikor még gyerek volt. Nem, nem tudom. Miért gondolja bárki is, hogy ez érdekel engem? Annyi minden van a világon, ami érdekel. Miért kellene nekem már most tudnom, hogy mi leszek. Lehet, hogy olyan munkám lesz, amit az emberek még nem is ismernek, ezért még neve sem lehet annak, hogy mit fogok csinálni majd, ha nagy leszek. Lehet, hogy egész nap játszani fogok, pont mint a játékboltos, de az is lehet, hogy süteményeket fogok egész nap kóstolgatni, ha cukrász. Vagy lehet, hogy csak ki kell találnom majd dolgokat és akkor más emberek meg megcsinálják azt. Lehet, hogy pont én fogom azokat a dolgokat csinálni, amit más emberek kitalálnak, de nem hiszem. Szeretek dolgokat kitalálni. A múltkor kitaláltam egy olyan gépet, ami építőkockákat gyárt. Mindenféle formában és színben. A gép, ami készítette az építőkockákat kitalálta a gondolataidat és legyártotta őket. Vagy terveztem egy autót is, amiben a gyerekek a felnőttektől külön vannak és ott aztán senkit sem zavarunk utazás közben. Kiabálhatunk, sikítozhatunk, senki sem fog ránk szólni, hogy próbáljuk magunkat valahogy csendesebben elfoglalni. 

Az anyukám egy boltban dolgozik és nagyon szereti a munkáját. Szeret az emberekkel beszélgetni és szeret nekik segíteni. Azt mondja ez a legjobb a munkájában. Ha valaki valamit nem talál, vagy nem tudja, hogy mit mivel cseréljen fel, akkor az anyukám biztosan segít. Mindenre van megoldása és mindig mindent észrevesz. Észreveszi, ha valakinek rossz, vagy jó a kedve. Ha valaki beszélgetni szeretne és ha valaki nem. De észreveszi azt is, ha valakinek új frizurája van, ha valaki esetleg rosszban sántikál vagy csak egyszerűen egy mosolyra vágyik. Színésznő vagy dinókutató szeretett volna lenni. Először azt gondoltam, hogy ez a két dolog elég messze van egymástól és a jelenlegi munkájától is, de aztán rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem. Ha rossz kedve van vagy szomorú, a boltban akkor is mindenkire mosolyog és kedves, mert ha rossz kedve lenne, senki sem menne hozzá vásárolni. Pont mint a színészek és színésznők, akik mindig mosolyognak a színházban a mesejáték után. Ha valaki pedig nem talál valamit a boltban a polcokon, akkor ő segít neki megtalálni. Pont mint a dinókutató, aki keresi a csontokat, hogy aztán abból összeállítsa a dinó csontvázát. Sajnálom, hogy nem sikerült egyik álma sem,  de ő azt mondta, ne tegyem. Nagyon boldog a mostani munkájában is és semmivel sem cserélné el, mert így van ideje velünk is lenni és ha majd egyszer nyugdíjba megy, akkor még mindig lehet színésznő is meg akár dinókutató is.

Az apukám számítógépes. Nagyon érdekes dolgokat tud készíteni és sok mindent megmutatott már, hogy miket tud, ami engem is érdekelhet. Betűket színeztünk, meg megmutatta, ha ezt és azt beírom a computerébe, akkor biztos, hogy történik valami. Készített a számítógépén már memóriajátékot a rajzfilmhőseimmel, Mikulás-bingót, mindenféle képből kirakót, de faragott már fából hajót is nekem. A múltkor az összes sárkányos-rajzomat feltette egy nagy fakeretes papírra, hogy egy hatalmas kép legyen a falon belőle. Azt mondja, hogy ő mindig is számítógépes szakember szeretett volna lenni. Ez érdekelte a legjobban és soha nem volt másik terve. Az, hogy ha nem lenne számítógép akkor asztalos lenne, az csak később jött neki, amikor már nem akart olyan sokat egy helyben, a számítógép előtt ülni. Én biztos, hogy nem tudnék annyit egy helyben ülni, mint ő. Biztos, hogy kicsit szaladgálnék egyet-egyet napközben, hogy kicsit elengedjem magam. Neki is ezt kéne tenni.

A húgom ballerina vagy táncos szeretne lenni. Nagyon sokat gyakorol. Ugrál, meg szaladgál a lakásban folyton folyvást. Reng és dübörög néha az egész lakás, amíg ő készül a jövőjére. Nem csodálom, hogy az alattunk lakó néha mérgesen köszön. Néha szeretném őt megkérdezni hogy ő mi szeretne lenni, ha majd nyugdíjas lesz, de anyukám azt mondja, ilyet nem illik kérdezni a felnőttektől. Nem értem, akkor ők miért kérdezhetik meg a gyerekektől, hogy mi mik szeretnénk lenni, ha nagyok leszünk.

Ha van egy álmod, ami lenni szeretnél, soha nem késő változtatni. Van egy nagynéném, akinek egy nagyon jó cukrászüzeme volt. Évekig sütötte a szebbnél-szebb sütiket, tortákat, kekszeket és finomabbnál-finomabb bonbonokat. Aztán egyszer  már nem akart több sütit sütni másnak csak a családnak, ezért jelentkezett egy ápolónő iskolába és egy kórházban kezdett el dolgozni. Nagyon szeretik a betegei, mert sokat mosolyog rájuk, pont úgy, ahogy a süti a tányéron, mielőtt bekapod.