Barion Pixel

A tündér, a kisfiú és a habos meleg kakaó (I. fejezet)


I. fejezet Amiben muszáj megismerkednünk a főszereplővel 
Még fel sem kelt a nap, de Florietta már ébren volt. Az ágya szélén ülve várta, hogy végre kirepülhessen az otthonként szolgáló harangvirág szirmai közül a szivárvány színeiben pompázó virágos tündér...

Kép forrása: edited by free Canva

I. fejezet 
Amiben muszáj megismerkednünk a főszereplővel 

Még fel sem kelt a nap, de Florietta már ébren volt. Az ágya szélén ülve várta, hogy végre kirepülhessen az otthonként szolgáló harangvirág szirmai közül a szivárvány színeiben pompázó virágos tündérkertbe. A tündérek csakis nappal repkedhettek ott kedvük szerint, éjszaka a Mesék Országának egyéb lakói járták a tündérek által kedvelt és lakott vidéket, de egyáltalán nem félelmetes lények, mint ahogy azt sokan gondolnák. Florietta imádott ébren lenni és a napok napos részét teljesen kihasználni hóbortjaira, kedvteléseire, örömöt okozó pillanataira. Ha ember gyerek lett volna, akkor folyamatosan a mesék világában élt volna, tündérként ezt minden egyes nap átélhette. Nem volt szüksége álmokra, mert szinte mindene megvolt, amit csak szeretett volna, a napjai jókedvben és vidámságban teltek, a szomorúságot egyáltalán nem ismerte. Egyes egyedül egy dolog volt talán, amit nagyon szeretett volna: eljutni a Valóságba. Oda, ahol reggelente habos meleg kakaót ihat, de a nap és az élet valójában ugyanolyan, mint egy harangvirág szirmai között. Szülei óva intették ettől, mindig csak azt hajtogatták, hogy “ne keresd a bajt”, “ott is minden ugyanolyan, mint ebben a világban” és még hasonlókat mondtak neki, de Floriettát ezek a féltések nem győzték meg. Saját maga szerette volna látni, hogy minden ugyanolyan a másik világban is mint itt, a Mesék Országában.  Szóval, ahogy ott ült az ágya szélén a harangvirág kelyhében és várta, hogy a napfelkelte elkezdődjön: a harangvirág kinyíljon és a szirmon keletkezett, legördülő harmatcseppek reggeli zenéje elkezdődjön, ilyen és ehhez hasonló gondolatok foglalkoztatták.
– Na mi lesz már..?! Mikor hallom már a gilinget és galangot..? Talán muszáj lesz ugrálni és mocorogni, hogy az a vízcsepp leessen már végre?! - várta egyre türelmetlenül a reggelt jelző harmatcseppek által okozott zeneszót. 
Hogy gyorsabban teljen az idő, felkelt és barna, hosszú haját megigazgatta a tükrében, a szemébe lógó fürtöket elsimította a kezével, a ruhásszekrényéhez lépett és egy flitteres rózsaszínben csillogó ruhát varázsolt elő belőle, ami tökéletesen passzolt ehhez a gyönyörű naphoz, meg persze a tündérkerthez. Mikor elkészült, épp megszólalt az első harmatcsepp zenéje, ami természetesen az ő harangvirágjáról gördült le, kirepült és egyenesen a szülei és a testvérei felé vette az útját, de azokat még természetesen zárva találta.
– Tudtam! Mindig ez van… Sebaj, röppenek egyet a Tündérkertben, mire visszaérek a hétalvók is fent lesznek – azzal nagy sebességre kapcsolta szárnyait és elrepült egyenesen a Beszélő Fák Erdeje felé.  
A fák természetesen mélyen durmoltak. A sűrűn nőtt lombok még nem engedték be a első napsugarakat.
– Sziasztok fák, fent vagytok? Fent vagytok..? Hahó, felébredtem! Ideje felkelni! Ébresztőőőőő! Fák! Fáááááááááááák? Hééé, beszélgetünk? Jó reggelt, jó reggelt! Fák! Fent vagytok? Fent van a nap! Fent van a nap! – röppent a hatalmas törzsű fák orrára nevetgélve, de a fák csak jóízűen csámcsogtak egyet a hirtelen jött ébresztőnek.
– Florietta! Nyugalom! Idő kell, míg felébredünk! 
– Nem mindenki olyan korán kelő, mint Te! Egész éjszaka ébren vagyunk és a sötétben segítünk az eltévedt lényeknek hazatalálni - morgott egy másik lombkoronás fa. 
– Hát akkor segítsetek nekem is arra kóborolni, amerre a Valóság van - cikázva nevetgélt a fák között, miközben megpihent néha némelyiken. 
– Jaj, jaj kislány. Ne fújd már megint ezt a nótát! A valós világ itt létezik neked, ebben a világban! Ez a világ nem lehet annyira más, hisz a Valóságban születünk mindannyian itt a Mesék Országában, de oda visszatérni nem hiszem, hogy ugyanaz. Te sem lehetsz tündér ott,  és lehet, hogy a varázsporod sem működik ott – morgott egy harmadik lombkorona. 
– Nem tudok megbékélni a helyzetemmel, kíváncsi vagyok! Miért olyan nagy baj, ha szeretném megnézni a Valóságot. Ittál te már habos meleg kakaót? Szeretnék egyszer úgy ébredni, hogy az ágyam szélén azt iszogatom, miközben a nap felkel – lelkendezett Florietta. 
– Habos meleg kakaó? Ezt meg kitől hallottad? – érdeklődött gúnyosan az egyik fa.
– Hallottam, ahogy Hétpettyes Katica néni mesélte a beszélő gombáknak az erdőtök szélén, hogy reggel a gyerekek habos meleg kakaót kapnak, azt isszák, hogy gyorsan felébredjenek – okosította a fákat a tündér. 
– Hahaha, hahaha, hogy te milyen vicces vagy! Már miért kéne neked gyorsan felébredned, hiszen habos meleg kakaó nélkül is te vagy az első a Mesék Országában, aki a napfelkelte előtt ébred. Meg... meg... meg te is tudod, a tündérek nem isznak ilyeneket… A tündérek….
– Blablabla. Tudom, a tündérek csakis olyanokat isznak, ha isznak, amiknek se ízük, se illatuk. A varázslatnak meg se ilyene, se olyana nincs – szakította félbe a fa mondandóját a tündérlány. – Habos meleg kakaó… Még a neve is csodálatos! Pont mint ez a nap! – ábrándozott még egy utolsót. – Na, mennem kell fák, annyi dolgom van – azzal vidáman tovaszállt az egyik fa tövéig, majd fogta a ruhája oldalzsebében rejtegetett könyvet és a fa kérgéhez dőlve olvasni kezdett.

FOLYTATÁSA:
https://meskete.hu/mese/a-tunder-a-kisfiu-es-a-habos-meleg-kakao-ii-fejezet/6136

Bubenkó Andrea, örömíró, hobbiíró, mindennapi mesélő

Bár gyerekkorom óta időről-időre mindig megtalált a mesélés - néha az írás is - valamilyen formája, az első gyermekünk születése után írtam le az első mesém a férjem unszolására. Ezt persze aztán több is követte mindenféle, - kisfiamnak illetve kislányomnak szánt - valós és kevésbé valós mesebeli karakterrel. Azzal biztos nem mondok újat, hogy a mesék illetve a történetek kitalálásában jelenleg is sokat segít...

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások