Ne hagyd a hóembert (se) egyedül!

Ne hagyd a hóembert (se) egyedül!.

Minden évben nagy öröm kíséri az első hó érkezését. Mosolyt csal az arcodra a havas fák látványa, libabőrös leszel, ha a talpad alatt ropog a hó és mindenféle feladat nélkül késztetést érzel, hogy hóembert építs. Igazából az első hóember jelképezi a tél eljöttét. Ha már áll a kertben vagy a parkban a hóember, akkor érzed, hogy ez, ez a mostani tél, biztosan csodálatos lesz. 

Történt egyszer, hogy a gyerekek hóembert építettek a kertben. Mozdulatlan és szótlan állt és úgy tett, mint akinek ez lenne a feladata. Tulajdonképp pont úgy állt ott, mint aki egy hatalmas kincset őriz. Talán a hópelyheket, vagy saját magát, ezt biztosan nem lehetett tudni. 

- Mama, a hóembernek szerinted nem rossz egyedül a kertben? - kérdezte egy reggel a kis Marci az édesanyját.

- Nem, szerintem nem rossz neki ott és nincs is egyedül, hisz a környék tele van más hóemberekkel is - válaszolta az édesanyja. 

- De hogyan beszélgetnek egymással? 

- Még soha nem beszéltem hóemberrel, de ha alkalmam lesz rá, akkor meg fogom kérdezni tőle - mondta az anyja. 

A kisfiút nem hagyta nyugodni a kérdés. Sajnálta a hóembert, hogy egyedül álldogál a hidegben. Sapkát, kabátot, csizmát húzott és épített még egy hóembert a hóember mellé. A hóemberek gallyból csinált kezeit pont úgy illesztette össze, mintha fognák egymás kezét és persze az új hóember is kapott sálat, répát, szenet, pont oda, ahova azt tenni szokták.

- Most így már jó lesz! Érezd jól magad hóember, beszélgessetek sokat és ha van feladatotok, azt végezzétek együtt is jól! - fejezte be elégedetten a hóember építését a kisfiú. 

Ezen a télen is, mint általában a legtöbb télen hidegek és melegek váltogatták egymást, de a kisfiú által épített hóemberek nem olvadtak el. A nehezebb, melegebb napokon érezhetően támogatták egymást a rendkívüli munkában: őrizték magukat. Nem is olvadtak el egészen az első tulipán nyílásáig.