Manófalva új lakói

Manófalva új lakói.

Mókus Marci éhesen bámult körbe-körbe kuckójában, de hiába, elfogytak a készletei. Mitévő legyen, hogyan jusson élelemhez a következő hetekre? – ezen töprengett, amikor meghallotta Szarka Szidi csörgő hangját.

               Marci, akinek a nagy tölgy odúja volt a lakása, a lomblakó madarakkal együtt figyelmesen hallgatta a szarka beszámolóját.

               – Képzeljétek, reggel a nagy víz felé röpültem, tudjátok a csillogását nagyon szeretem nézni. Ahogy ott bámészkodtam, észrevettem a part menti fák alatt valami építményt. Lejjebb röppentem és megláttam, hogy több házikóból álló kis lakótelep épült a parton. Ti még olyan szép házikókat, odúkat, lépcsőket, teraszokat nem láttatok! Lakók még nincsenek, viszont finom ennivalók találhatók mindenfelé. Ízletes bogyók, magok, makkok, diók, mogyorók, amerre csak ellát a szem. Magam is jót falatoztam ezekből, de még egy szép tollat is elcsentem, jó lesz a fészkemhez. Ha kíváncsiak vagytok, a nagy víz felé induljatok! – azzal tovább repült Szidi.

               Mókus Marci nem sokat teketóriázott, magához vette tarisznyáját és az iránytűjét. Gondosan becsukta odúját, bár nem volt benne biztos, hogy visszatér-e valaha ide. Azt tudta, hogy a nagy víz a nagy tölgytől északra folydogál. Egy gyors tájékozódás után aztán északi irányba fordult, és útnak eredt. Fáról-fára szökdécselt, néha az avarban kutakodott. Egy-két makkon kívül nem talált más eleséget. Mivel egyre erősebben hallotta a folyó hangját, tudta, hogy jó irányba tart. Aztán már látta is a csillogó hullámokat. Egy magasabb fenyőre ugrándozott fel, hogy jobban lássa a partot. Meg is pillantotta a lakótelepet, amiről a szarka mesélt reggel.

               – Ez tényleg pompás helynek látszik. Meg is nézem közelebbről – és már szökkent is le a fenyőről.

               Egy szép nagy taplógomba volt a legmagasabb pontja a lakótelepnek. Innen nézett körbe. Hamarosan meg is pillantotta a mogyorókat és a diókat. Amint csillapodott az éhsége, érdeklődve fordult körbe-körbe.

               – Egyik házikó szebb, mint a másik. Melyiket foglaljam el? – indult egy ágakból, mohából épült két emeletes építmény felé. – Ez jónak tűnik, hiszen még erkélye is van. Milyen jó, hogy egy kis hídon kell bejutni a házikóba!

               Néhányszor oda-vissza szaladgált a hídon, aztán ezt megunva belépett választott, új otthonába. Nagy örömére a házikóban is finom magvakat talált. Jól belakmározott, na meg kellően fáradt is volt, így álomra hajtotta fejecskéjét új otthonában.

               Pihentető szunyókálásából egyre hangosabb csiripelés verte fel. Ablakán kikukkantva meglepődve látta, hogy újabb lakók jelentek meg és foglalták el a többi házikót. Látott mindenféle kis énekesmadarat, ismerős és ismeretlen mókusokat, egérkéket, de még békákat is. Mindenki kíváncsian ugrándozott egyik épülettől a másikig és közben falatozott az egyre fogyatkozó finomságokból.

               Marci házát is megcsodálták az érdeklődők, de mivel ez már foglalt volt, odébb ugrottak vagy röppentek. Mire besötétedett mindegyik házikónak volt lakója, akik elégedetten hajtották álomra fejüket. Így tett Marci is, de lefekvés előtt még kiakasztotta tölgylevélből készült névtábláját az ajtóra, melyre jól láthatóan ezt írta fel:

„Mókus Márton új otthona,

ne fájjon rá senki foga!”