Maradj még pillangó!

Maradj még pillangó!.

            Az erdő fái védőn ölelték körbe a tisztást, amelyet csörgedező patak szelt át. A fű hajnalban harmatosan csillogott, néhol piros és kék virágok dugták ki fejüket a zöld pázsitból.

            Pille, a sárga pillangó nagyon szeretett errefelé röpködni, ismert minden növényt és állatot a környéken, a patakban úszkáló apró halacskák is a barátai voltak. Nem értette, hogyan lehetséges, de ő volt az egyedüli lepke errefelé, néha hiányzott neki a pillangó társaság, de a szöcskék, katicabogarak, és az errefelé járó őzek, mókusok feledtették vele ezt az érzést.

Egy kora reggeli órában éppen virágport szórt szét, mikor egy család közeledett az erdei úton a tisztásra. Pille leszállt egy bordó virágra, és várt. Látta, amint a kisfiú és a kislány tollas labdázni kezdenek, a szüleik egy világosszürke plédre telepednek, és olvasnak. A pillangó éppen arra gondolt, hogy visszavonul az erdőbe, mikor a tollaslabda éppen az ő közelébe esett.

– Megnézem közelebbről, még sosem láttam ilyet! – mondta hangosan, és rászállt a számára ismeretlen tárgyra. Azt sem vette észre, hogy a kislány odaszalad, majd megáll mellette, és kezével int a kisfiúnak, hogy jöjjön közelebb. Hamarosan mindketten leguggolva figyelték őt.

– Szerinted mit csinál itt ez a sárga pillangó? – kérdezte a kislány suttogva, de bármilyen halkan is beszélt, Pille meghallotta, és megmerevedett. Nem mozdult, nem repült el, mert kíváncsi volt, mit felel a kisfiú.

– Biztosan nem látott még tollaslabdát, és most jól megnézi! – hangzott a válasz, és Pille nagyon elégedett volt, mert végre megtudta, hogy hívják ezt a repülő valamit. Igazából már el is mehetett volna, de valami mégis itt tartotta. Jól esett neki a gyerekek érdeklődő tekintete, ami ráirányult.

– Szállj az ujjamra! – nyújtotta ki a kislány a kezét.

– Nem bánom! – suttogta Pille, és átröppent a mutatóujjra.

– De szép vagy! – dicsérte a kislány, és a kisfiú bólintott mellette.

Pille nagyon boldog lett, és örömében tett egy kört a fejük felett.

– Nézd, nem száll el, csak köröz! Itt marad velünk! – mondta a kisfiú.

Pille tovább akart menni, de a gyerekek örömét nem szerette volna elrontani. Azt gondolta, hogy igazából maradhat még egy kicsit, hiszen nincs semmi dolga. A kislány kinyújtotta a kezét, és Pille letelepedett a karjára. Egy darabig ott üldögélt, aztán elszállt.

– Gyere vissza! Maradj még velünk! – kiáltott utána a kislány, de ő már nem hallotta, mert szabadon keringett a távolban.

A gyerekek hazamentek délután, de másnap ismét eljöttek a rétre. Pille szokás szerint éppen egy virágszirmon ücsörgött, mikor megjelentek.

– De jó, itt vannak! Megyek, üdvözlöm őket! – mondta a lepke, és odaszállt hozzájuk.

A kislány kinyújtotta a kezét, ő rátelepedett, és várta, hogy szóljanak hozzá.

– Hozd ide a poharat! – szólt a kisfiúnak a kislány.

– Mit akarsz vele? – kérdezte rosszat sejtve a kisfiú.

– Hozd ide légy szíves! – szólt erélyesen a kislány, mire a testvére odavitte, és a kislány ráborította a sárga pillangóra, majd odament a plédhez, és a pohár széle és a karja közé csúsztatott egy kemény papírt, amit onnan vett el, aztán ügyesen levette a karjáról a poharat, és fedelestől letette a földre. Pille felemelte a szárnyait, és ijedten vergődött a pohárban. Nem tudta, hogy miért van itt, ahol nincs friss levegő, nem érzi a rét illatát, nem látja a kék és piros virágokat és a barátait sem.

– Ne izgulj! Maradj velem! Jó lesz, meglátod! – nyugtatta a kislány.

– Mégis, kinek lesz ez jó? Nem látod, hogy csak vergődik? – szólt rá a bátyja, és levette a pohárról a fedelet. Pille riadtan szállt el, és már nem akarta többet látni ezt a tisztást, bemenekült az erdőbe.

– Miért engedted el? Így nem marad velem, nem láthatom mindig! – mérgelődött a kislány.

Kijöttek a tisztásra másnap és harmadnap is, de nem találkoztak a sárga pillangóval. Negyedik napon a kislány azt mondta a lágy szellőnek:

– Hozd el nekem kérlek, a sárga pillangót, nagyon szeretném látni! Nem zárom be, nem teszem pohárba, csak addig maradjon velem, ameddig akar, nekem az is elég!

A szellő vitte a hírt Pillének, aki már nagyon szeretett volna a rétre menni, a virágok között lenni, az állatokkal találkozni, és örült, hogy a kislány nem akarja többé erőszakkal ott tartani. Néhány perc múlva ott keringett a feje fölött a réten, majd mikor kinyújtotta a karját, leszállt rá.

– Nézd, itt a sárga pillangó! – szólt a testvérének a kislány, és örült a pillanatnak, amíg vele lehet.

– Látod, jön ő magától, megbocsájtott neked! – mondta a kisfiú, mire Pille rászállt az ő feje búbjára. A kislány elmosolyodott, mert viccesnek találta a testvérét, pillangóval a hajában. Mikor elszállt onnan, azt mondta:

– Gyere, tollasozzunk, ha kedve van, úgyis eljön, és velünk marad egy kicsit!

            A gyerekek naponta jártak ki a tisztásra, Pille gyakran megjelent, és hol az egyikük, hol a másikuk karjára szállt. Nem maradt sokáig, de azok a pillanatok csodásak voltak, amit együtt töltöttek, mindannyian nagyon jól érezték magukat.