Találtam egy gyíkocskát (Sese mese)

Találtam egy gyíkocskát (Sese mese).

            A gyíkvár fehér kövein táncolt a koratavaszi napsugár. Gyiki, a gyíklány az ablakhoz sietett, és kidugta a fejét a szabadba. Teljes csend fogadta a hegytetőn.

            – Gyere, sütkérezzünk a parkban! – hívta Gyokót. – Gyere már, olyan jól süt a nap! – sürgette a testvérét, de amikor választ nem kapott, besietett a szobájába. Ijedten vette tudomásul, hogy az ágy üres.

– Vajon hová ment? Merre találom? Induljak el, keressem meg, vagy várjak, amíg hazajön? – tépelődött magában. Végül aztán úgy döntött, hogy nem hagyja üresen a várat, hiszen a szülei rájuk bízták, amikor korán reggel elsiettek otthonról.

Ezalatt Gyokó, a kis gyíkocska már a hegy aljában tekergett előre. Nagyon sietett, mert szeretett volna addigra hazaérni, mire a testvére felébred, és még félúton sem járt. Azt hallotta, hogy itt Manóországban a patak vize varázsvíz. Aki iszik belőle, rögtön hatalmasra nő. Gyokó nagyon vágyott arra, hogy legalább akkora legyen, mint az apukája, de annak még jobban örült volna, ha nála is nagyobbra nő.

– Amott az erdő, abban csörgedezik a varázsvizű patak! – gondolta, amikor meglátta a hatalmas fák sokaságát a távolban. – Ha nagyobb leszek, akkor gyorsabban tudok majd szaladni, és visszafelé már hamar hazaérek! – bíztatta magát, mert már kezdett nagyon elfáradni. Még csak az erdő szélén járt, amikor manóléptek zaja verte fel a csendet mögötte. Gyorsan bebújt a nagykalapos gomba alá, de Sese manó meglátta őt.

– Találtam egy gyíkocskát! – kiáltotta a kicsi manó, és leguggolt mellé. – Még sohasem láttalak errefelé! – szólt mosolyogva.

– Azért nem láttál, mert nem jártam még itt. Most eljöttem ide, mert a varázsvizű patakot keresem! – felelte Gyokó.

– Gyere, elvezetlek oda, én is arrafelé megyek! – ajánlotta Sese manó.

– Az nagyon jó lesz! Felülhetek a válladra? – kérdezte Gyokó, mert már nagyon elfáradt.

– Hát persze! Gyere csak! – válaszolta Sese manó, és lehajolt hozzá. A gyíkocska felmászott a vállára, azután a kismanó sebesen száguldott a Manóúton a patakhoz. Egy szempillantás alatt odaért, és kíváncsian várta, hogy mit tesz most a gyíkocska. Ő bizony sietve lecsusszant a partra, és jó nagyokat kortyolt a patakból.

– Ne igyál annyit, mert hirtelen meg fogsz nőni! – figyelmeztette Sese manó.

– Éppen azt szeretném! Azért jöttem ide, a varázsvízhez! – felelte Gyokó, és tovább nyelte a patak vizét.

– Pihenj egy kicsit! – intette Sese manó.

– Nem én, amíg hatalmasra nem növök! – válaszolta Gyokó. Amikor úgy érezte, hogy mindjárt kipukkan, leült a partra, és elaludt. Egy-két percet szusszanhatott csak, mert Sese felkiáltott:

– Ébredj, Gyíkocska, kinőtted a patakpartot!

Gyokó kinyitotta a szemét, és elégedetten vette észre, hogy olyan hosszú lett, mint egy óriáskígyó.

– Indulok haza! Megmutatom Gyikinek, a nővéremnek, hogy nagyobb vagyok, mint az apukánk! – büszkélkedett.

– Elkísérlek! – ajánlkozott Sese manó, és felült a hátára. Gyokó kanyargott az úton, meg sem állt a hegy lábáig, ott pihent egy keveset majd elindult felfelé, a gyíkvárba. Amikor a hegytetőre ért, Gyiki, a nővére az ablakban könyökölt.

– Jaj, egy óriáskígyó! – kiáltotta, és bemenekült a szobába. Gyokó szeretett volna utána menni, de nem fért be, éppen csak az orra hegyét tudta bedugni az ablakon.

– Gyokó vagyok, nem ismersz meg? Nagyobbra nőttem mint a papa, de én vagyok! – kiáltotta.

– Ez tényleg a Gyokó hangja! Hogy lett belőle ekkora nagy kígyó? – gondolta Gyiki, és közelebb lépett az ablakhoz.

– Elmentem a varázsvízhez, ittam belőle és megnőttem! – kiabálta Gyokó.

– Tényleg te vagy, Gyokó? Igaz, hogy mindig arra vágytál, hogy gyorsan megnőj, és nagyobb legyél mint a papa. Na de hát ekkora? Jó lesz ez neked? – töprengett Gyiki.

– Sese manó vagyok az erdőből, és én mondtam neki, hogy vigyázzon, ne igyon annyit a varázsvízből, mert túl nagyra fog nőni, de ő éppen ezt akarta. Most aztán nem fér be a gyíkvárba, nem ehet az asztalotoknál, nem alhat az ágyikójában! – szólalt meg Sese manó.

– De te beférsz hozzánk! Gyere be, Sese manó! – hívta őt Gyokó.

– Köszönöm, rám fér egy finom tea és egy kis sütemény! – ugrott be az ablakon a kismanó. Odabent aztán ettek-ittak, jól elbeszélgettek. Gyokó pedig egy darabig élvezte, hogy ő olyan hirtelen nagyra nőtt, de később már nagyon sajnálta, hogy nem tud bemenni a többiekhez, mert egyszerűen nem fér be sem az ajtón, sem az ablakon. Óriáskígyó szeméből hatalmas könnycseppek gördültek a gyíkvárra.

– Beázik az otthonunk! Hagyd abba a sírást! – szólt Gyiki, és kikönyökölt az ablakon.

– Szeretnék olyan lenni, mint amilyen voltam! – felelte Gyokó, és tovább sírt.

– Ma éjjel kint alszol, de holnapra éppen olyan leszel, mint korábban! A varázsvíz csak egy napig hat! Ezt te nem tudtad? – csodálkozott Sese manó.

– Tényleg? Holnapra megint gyíkocska leszek? – örült meg Gyokó, és azonnal elapadt a könnye.

Sese manó barátságot kötött Gyikivel, majd mielőtt besötétedett, hazaindult. A gyík szülők megérkeztek a munkából, és a gyerekeik elmesélték, hogyan lett Gyikiből óriáskígyó. A szülők csóválták a fejüket, de nem szóltak, hiszen épp eléggé ijedtnek tűnt Gyiki, hogy kint kell töltenie az éjszakát a gyíkváron kívül. Mikor besötétedett, ezer csillag jött fel az égboltra, és mind világított a gyíkból lett óriáskígyóra, így könnyen elaludt ezen az ezüstfényes estén, és fel sem ébredt reggelig.

            – Újra gyíkocska vagyok! – hallatszott Gyiki hangja kora reggel, és a szélésre tárt ablakon sietve bekúszott a szobájába, ahol bebújt a paplan alá, és boldogan várta, hogy az anyukája bekopogjon hozzá.

Sese mesék:

Sese manó útja

Sese manó mókust keres

Sese manó esős napja

Sese manó félős sárkánya

A megbízható mackó

A manó és a törpe

Óriásgyerek Manóországban

Találtam egy gyíkocskát