Barion Pixel

Március

  • 2024.
    már
  • 05

Tavasztündérnek három gyereke volt: Március, Április és Május. Mindegyiknek voltak különleges hóbortjaik, de leginkább Március volt az, aki gyakran felbosszantotta az anyukáját.
Történt egyik nap, hogy Tavasztündér azt mondta Márciusnak:
–Fiam, itt ez a kosár ruha,...

Kép forrása: pexels

Tavasztündérnek három gyereke volt: Március, Április és Május. Mindegyiknek voltak különleges hóbortjaik, de leginkább Március volt az, aki gyakran felbosszantotta az anyukáját.

Történt egyik nap, hogy Tavasztündér azt mondta Márciusnak:

–Fiam, itt ez a kosár ruha, teregess ki, nézd, milyen szépen odasüt a nap a szárogatókötélre! -  de bizony kétszer is el kellett mondania, mert Március meg se mozdult, egy tavalyról megmaradt lyukas falevélen át nézegette a napsugarakat. – Mozdulj már meg, gyermekem,  ne csak a szórakozáson járjon az eszed!

Mit volt mit tenni, Március kénytelen volt  megkezdeni a teregetést, de még felével sem végzett, amikor rettenetesen elege lett belőle.  Már épp ott akarta hagyni a munkát, amikor Tavasztündér kinézett a ház ajtaján.

–Ügyes vagy, csak így tovább – kiáltotta a fia felé, aki alig várta már, hogy becsukódjon az ajtó és elhúzhasson onnan.  Nem volt semmi kedve befejezni amit elkezdett, a másnapi Tavaszfesztiválon járt az esze.

Leült egy fa alá, és azon gondolkodott, hogy mit csináljon.Eszébe jutott valami, bement a házba, és magához vett egy nagy esernyőt, felszállt vele egészen a felhőkig, és addig bökdöste azokat, amig kénytelenek voltak kiengedni magukból az összegyűlt nedvességet, és eleredt az eső.

–Március, Március, hol vagy? – kiabálta Tavasztündér . –  Össze kell szedni a ruhákat a száradóról, mert esik az eső.

Tavasztündér nagyon mérges volt, mert azok a ruhák is vizesek lettek, amelyek már szinte szárazak voltak a napsütésben.  Március nevetve érkezett.

–Ah, szóval te mindezen csak nevetni tudsz? – mérgelődött az anyja. –  Akkor holnap nem jöhetsz el a Tavaszfesztiválra, itthon kell maradnod és vigyázni a kiscsibékre.

–De anya…

–Semmi de anya! Láttam, hogy mit csináltál az esernyővel, úgy hogy ne is tagadd. Ennek az esőnek csak a jövő héten kellett volna megérkeznie. 

Abban a pillanatban csodaszép szivárvány jelent meg az égen, Tavasztündér mosolyogva nézte.

–Látod, ha nem lyukasztom ki a felhőket, nem esik az eső, és nem lesz ilyen mesés szívárvány sem – feleselt Március. – Elintézem, hogy Szél király idejöjjön, és megszárítsa a ruháidat, csak ne legyél mérges, kérlek! 

–Jól van, akkor menj, Szél király nem éppen itt lakik a szomszédban!

–Amikor odafent voltam a felhőknél, láttam, hogy a Nyúldomb mögött térült-fordult, itt lehet még a közelben– mondta Március, és elrepült.

Hamaros  fújni kezdett a szél, egyre erősebben lebegtette a ruhákat a száradón, és mire a nap nyugovóra készülődött,  Március fürgén és dalolva összeszedte azokat, s alig várta már a másnapot, hogy mehessen ő is a Tavaszfesztiválba, ahol  sok gyönyörű lány szerepelt. Imàdta nézni, ahogy vidáman, zeneszóra masíroznak az utcán, verik a dobot, mások csodaszép ruhákban táncolnak, énekelnek, és a levegő tele van a koratavaszi virágok illatával. 

Fodor Gyöngyi, Író - regények, novellák, mesék

Régóta írok. Első megjelent mesém a Nők Lapjában volt, Utazás seprűnyélen címmel, majd megjelent egy mesekönyvem A királykisasszony fogyókúrája, magyarul és német nyelven is . A német nyelvű kiadás a Frankfurti Könyvvásáron mutatkozott be 2007-ben. Nemrég jelent meg egy meseantológia, Hétmérföldes mesék a címe, melyben A két vörösbegy c.mesémmel én is benne vagyok. Ugyancsak benne vagyok egy mesémmel...

Vélemények a meséről

Tóth Lászlóné Rita

2024-03-06 16:26

Kedves Gyöngyi! Tetszéssel olvastam a kis huncut Márciusról szóló írásod, aki azért mindig helyre tudta hozni a hibáit. Szeretettel: Rita

Fodor Gyöngyi

2024-03-06 18:30

Kedves Rita, örülök,hogy tetszett. Fgy

Várkonyi Kitty Várkonyi Kitty prémium tag

2024-03-08 20:59

Kedves Gyöngyi! Megismertelek a meséről, pedig nem tudtam, hogy te írtad. Örültem, tetszett! Szeretettel: Kitti

Gani Zsuzsa Gani Zsuzsa prémium tag

2024-03-13 17:41

Kedves Gyöngyi! Nagyon aranyos, kedves mese. Szeretettel gratulálok: Zsuzsa

Fodor Gyöngyi

2024-03-16 17:31

Kedves Kitty, Zsuzsa, koszonom.



Sütibeállítások