A hét varázsmag

A hét varázsmag.

A hét varázsmag 

Volt egyszer egy szegényember, aki egy kis faluban lakott az erdő közelében.  Egy nap elindult az erdőbe, hogy gombát szedjen, és eladja azokat a piacon, de már kezdett sötétedni, és nem talált semmit. Hirtelen valami fénylőt látott egy nagy bükkfa tövében: furcsa doboz volt, kicsi és ovális, amelyből gyenge meleg fény áradt. A világító pontok apránként kör alakban rendeződtek, és  egy manó  tartotta a dobozt a kezében.

–     Jó vagy és bátor – szólt a manó –,  és ezért szeretnék neked ajándékot adni. Fogd a varázslatos magvakat, amelyek ebben a dobozban vannak, ültesd körbe a földedet, és öntözd meg. 15 perc elteltével varázsütésre előbukkannak majd a fák, melyek ezer színű almát teremnek. Itt van ez a szentjánosbogár is, fogd,  megvilágítja neked a hazafelé vezető utat, nehogy eltévedj az erdőben, és segítségedre lesz a magok elültetésekor is.

A szegényember  megköszönte és elment.  Hitte is meg nem is, de amikor hazaért, felébresztette a fiát és a feleségét, elmesélte nekik, hogy mi történt. Hála a varázslatos szentjánosbogárnak, aki világított nekik, éjfélkor mindhárman kimentek az ásóval és öntözőkannával, elvetették mind a hét magot, majd megöntözték,  aztán vártak türelmesen. Nemsokára hét almafa bújt ki a földből, és mire felkelt a nap, már szüretelni kellett.  A szegényember leszedte a gyümölcsöket, és elvitte a piacra.  Néhány perc alatt elterjedt a hír, hogy egy gazda furcsa almát árul: a sárga citrom ízű, a rózsaszín eper ízű, a lilák szilva, a világoskékek cukrozott mandula ízűek, a fehérek olyan ízűek, mint a tejszínhab, a feketék édesgyökér ízűek, a barnák csokoládé ízűek és így tovább. Mindenki rohant, hogy vegyenek belőlük,  és főleg a gyerekek örültek, mert végre annyit ehettek csokit és tejszínt, amennyit csak akartak, anélkül, hogy anyukájuk engedélyét kérték volna! A hír eljutott a király fülébe, aki azonnal magához rendelte az ezerszínű  almákat árulóembert , hogy megtudja e különleges gyümölcsök titkát.

– Felséges Királyom, én azt bizony nem tudom –  kezdte mondandóját a szegényember, és elmesélte, miként találkozott a manóval az erdőben.

–Térj vissza az erdőbe, keresd meg az manót,  és hozd ide a palotába – könyörgött a király, miután meghallgatta.

– Rendben van,  elhozom, de csak akkor, ha a fiam feleségül veheti a lányodat  – mondta  a szegényember, akinek immár tele volt mindkét zsebe pénzzel, olyan jó áron adta el az almákat. 

A király bár nehezen, de végül beleegyezett az üzletbe, a gazda meg elment az erdőbe manókeresőbe.Harmadnap már a manóval együtt tért vissza a  várba. Amint a király meglátta  a manót,  boldog mosoly jelent meg az arcán, leguggolt, és megölelte.

.– Emlékszel arra a gyerekre, aki negyven évvel ezelőtt elveszett az erdőben, és kétségbeesetten zokogott? Én vagyok az a gyerek! Végre megköszönhetem, hogy segítettél hazajutni a kis szentjánosbogaraddal!

–Igen, emlékszem rád, ezer között is megismernélek. Örömmel tölt el, hogy te sem felejtettél el engem.  Tisztaszívű, bátor, becsületes uralkodó vagy, maradj mindig is ilyen! – s amint kimondta e szavakat, a manó eltűnt.

A király állta a szavát. Nagy lakodalmat tartottak, a királylány feleségül ment a gazda fiához, és az almafák szomszédságában építtettek egy kastély maguknak, hogy minden nap megcsodálhatják az ezerszínű gyümölcsöket, melyeknek köszönhetően férj és feleség lettek. Máig is élnek, ha meg nem haltak.