Lemoni, a farkaslány

Lemoni, a farkaslány.

Lemoni, a farkaslány

     Egyszer volt, hol nem volt, volt egy fiatal nöstény farkas, szivárványlila árnyalatú szemekkel. Lemoni volt a neve.  Évekkel előtte egy nagyon hideg téli éjszakán túl közel merészkedett az emberek házaihoz, és csapdába lépett, s ami leszakította az egyik lábát, Három lábbal már nem tudott  vadászni járni, magokon és gyökereken élt.  A folyó közelében keresett barlangot magának, mert folyton szomjas volt, és néha, amikor éppen ott ivott és arra úszott egy hal, sikerült a szájával megfognia.  Micsoda lakoma volt az számára, igazi ünnep nap!  Éjszakánként kiült a barlandja elé, és  énekelt a Holdnak. Ez volt a kedvenc időtöltése.

   Régi barátai, falkatársai gyakran összesúgtak a háta mögött, sajnálkoztak, szegény betegnek, bénának nevezték,  s bizony akadt, aki ki is nevette, amiért nem evett húst. Eleinte megtörtént, hogy vittek neki egy-egy darabot, de aztán szép lassan elmaradoztak az ilyen adományok.

     Lemoni sokat éhezett, főleg télen, mivel kevés volt a mag, szerencsére az állatoknak kitett etetők környékén neki is maradt valami.  A nagy hidegben befagyott a folyó teteje, inni sem tudott, ezért a havat nyalogatva oltotta szomját, s alig várta már az enyhe idő érkezését.

     Hamarosan eljött a tavasz, egyre többet sütött a nap, és a folyóparton üldögélve csodálta a csillogó víz hullámzását és élvezte a meleg napsugarak cirógatását.  Ebben a pózban nem látszott, hogy hiányzik az egyik lába.

Odalépett hozzá egy farkasfiú.

      -  Milyen szép vagy -  mondta  Dario, akinek borostyánsárga szemei voltak. Ekkor egy pillanatra Lemoni tökéletesnek, erősnek, bátornak érezte magát, mint régen,  s akit nem lehet legyőzni. Ám rögtön az is eszébe jutott, hogy is lehetne ő szép, amikor nyomorék.

    -  Kedves vagy – jegyezte meg lesütött szemekkel Lemoni –, bár igaz lenne, de én csúnya vagyok. Még a régi barátaim is elkerülnek, senki sem törődik velem.

    -  De miért?  -  nézett Dario meglepetten.

    -  Nézd! Hiányzik egyik lábam  -  felelte a farkaslány,  s azzal úgy fordult, hogy a másik farkas láthassa. Arra gondolt, hogy amint felfedezi a hiányosságát, el fog futni ő is. Dario azonban nem rohant el, nem sértegette, helyette inkább azt mondta neki:

    -  Ne szégyenkezz emiatt! Más farkasokkal is történt már ilyen baleset. Rendkívüli bátorságra és akaraterőre vall, hogy sikerült életben maradnod, és ellátni magadat élelemmel, vízzel.  Sokunknak nem sikerült volna.

Lemoni ránézett, és elmosolyodott.

    - Te nem vagy idevalósi. Még soha sem láttalak errefelé.

    -  Igaz. A mocsár túloldaláról jöttem - mondta Dario.

    -  Nem féltél, hogy elnyel a láp? -  nézett rá kíváncsian Lemoni.

    -   Nem,  mert  már máskor is jártam ezen az oldalon,  s a falkában, ahol éltem, többen is meséltek a mocsári átkelésről.

     Lemoni és Dario egész délután ott ültek a folyóparton és beszélgettek.  Gyorsan este lett.  A farkasfiú fogott pár halat, együtt megvacsoráztak, majd amikor már teljes pompájában ragyogott a Hold, Lemoni énekelni kezdett. Dario csodálattal hallgatta. Párszor ő is belevonyított, beleugatott, igazi kétszemélyes kórust alkotva.

Egymásba szerettek, Lemoni barlangjában éltek és hamarosan öt farkaskölyköt neveltek.