Mariska és a tehenek.

Mariska és a tehenek

Élt egyszer egy házaspár, akinek három lánya született: Eszter, Mariska és Anna. A középső lányt, Mariskát különös képességgel áldotta meg a Jóisten, tudott az állatok nyelvén. Otthon nagy hasznát vették ennek. A tyúkok gyomlálták a kertet, mert Mariska megtanította nekik, melyik növényt szabad megenni és melyiket nem. A nyulak az udvaron szaladgáltak, tudták, hogy nem szabad elkószálni. Bujkó kutya és a cica pedig velük játszott, nem bántották őket. Csak a kecskékkel nem sikerült mindig egyezségre jutnia Mariskának. No, akkor hangos volt az utca a mekegéstől.

Egyik nap így szólt Mariskához az édesapja:

– Drága kislányom! Nagy kincs az, hogy így értesz az állatok nyelvén. Kelj útra, hogy az Istentől kapott adományt máshol is kamatoztasd! Máshol is tégy jót vele!

Mariska kapott egy batyut az édesanyjától tele hamuban sült pogácsával és elindult a nagyvilágba Bujkóval.

Mentek, mendegéltek hegyre föl és völgybe le, míg az elemózsiájuk el nem fogyott a batyuból. Ekkor így szólt Mariska:

– Na, Bujkó! Betérünk a legközelebbi városba, és megkeressük a kenyérrevalót.

Nem kellett messzire menniük, elérték a Napkeleti király várát. Be is kéredzkedtek egyenesen a király elé, hogy szolgálatot keressenek.

A király végigmérte Mariskát és így szólt:

– Nálam egy feladat van, amire nem találok embert, de úgy látom, te sem vagy rá alkalmas. Hiszen se kardot nem tudsz forgatni, még botod sincs… A teheneimet kellene őrizni, és az nehéz munka.

– Bízza csak rám, király uram! Én és Bujkó vigyázunk majd rájuk.

A király rábólintott, másnap Mariska vezette ki a teheneket a legelőre. Elől ment Mariska, mögötte pedig libasorban vonultak az állatok, a sor végén Bujkóval. Mariska és a tehenek jól megértették egymást. Tejet kapott Mariska is, Bujkó is, így megvolt a napi betevőjük. Ám nem telt ilyen boldogan az egész nap, hamarosan kiderült, miért üresedik meg folyton a csordás állás. Déltájban elsötétült az ég, és egy fertelmes sárkány tűnt fel rajta. Hatalmas szárnyai eltakarták a Napot. Mariska csípőre tett kézzel így gondolkodott:

– Hát, valóban, hogy vegyem fel én a harcot ezzel a sárkánnyal? Kardforgatáshoz sem értek, még botom sincs, viszont bőgni, azt tudok!

Összehívta a teheneket egy csomóba. Ereszkedett a sárkány egyenesen a csorda közepébe. Méretes karmaival megragadta a legkövérebb tehenet és már emelkedett is vele a magasba. De egyre, egyre nehezebbnek érezte zsákmányát. Mikor lenézett, mit látott? Az áldozatával együtt a többi tehenet is emelte fölfelé, mert a jószágok összekapaszkodtak. Mindegyik tehén a szájával a másik farkát fogta jó erősen, és nem engedték, hogy valamelyiküket is kiszakítsa közülük a sárkány. A bestia megpróbált egy másik tehenet felemelni, de azzal sem járt több sikerrel. El is repült éhesen.

Behajtáskor a király elégedetten szemlélte jószágát és Mariska megkapta a napi bérét.

Másnap megismétlődött a sárkány kudarca, és Mariska tudta, hogy a szörnyeteg nem fogja könnyen feladni. Egyszer és mindenkorra véget kell vetni a támadásoknak!

Harmadnap is jött a sárkány nagy szélfergeteggel, és lecsapott a tehéncsordára. Most viszont a tehenek nemcsak egymásba kapaszkodtak, hanem amelyik elérte a sárkány nagy bőrszárnyait, abba csimpaszkodott, és így egyre lejjebb húzták a bestiát. Amint földhöz ért a sárkány, rárontott a hatalmas és bátor Bujkó kutya, és elroppantotta a nyakát. A szörnyeteg ott pusztult el a legelő közepén. Mindenki csodájára járt.

A király bőségesen megjutalmazta Mariskát jótettéért, és a kislány arannyal teli erszénnyel tért haza családjához hűséges társa Bujkó kíséretében, aki sejtette, hogy nem ez volt az utolsó kalandjuk együtt.