Márton bálba megy

Márton bálba megy.

Erősen hulltak, perdültek- fordultak a színesre festett levelek. A novemberi őszi szél táncra kérte fel őket. Került- fordult a bordóval, az okkerrel, a naranccsal. Aztán keringőzött a rőt színűvel, a rozsdással. Járta a csűrdöngölőt a citrommal, az arannyal, és a barnával is. Amikor lehulltak a földre, zizzent- zörgött a száraz avar. A ludak örömmel tipegtek- topogtak benne. – Gá-gá-gá… - gágogtak vidáman. Dobálták jó magasra a zizegő leveleket, majd hemperegtek benne egy jó darabig. Jó mulatság volt! Ez idő alatt a mi jólelkű, aranyszívű Mártonunk egy libaólban húzta meg magát, nehogy megtalálják és püspökké avassák. Hogy miért? Azt hamarosan megtudjátok! Jól elbújt a sutban. Már előre örült, hogy itt nem találnak rá, hisz nem látja senki. Nagyon szeretett ajándékot adni. Akit csak tudott jóságával, alázatosságával, szeretetével halmozott el. Ajándékot kapni nem volt fontos a számára. Amíg jóízűen szundikált az ólban a hosszú- hosszú, fárasztó aratások és szüretek után, a libák is aludni tértek egyesével, libasorban. Ám a nem várt vendég láttán hangosan gágogni kezdtek. – Gá-gá-gá, gá-gá-gá, gá-gá-gá… - Mi ez az éktelen lárma? Csodálkoztak az emberek. – Menjünk, nézzük meg! – Így is tettek. Hát amint bekukucskáltak az ajtón, látták ám, hogy Márton ott szundikál békésen: krrr-hrrr, krrr- hrrr, hrr-krrr-hiü, pityipű. 

Itt van Márton, emberek,

libaólba bújt be, be!

Gyertek, gyorsan itt pihen,

szenteljétek meg, meg, meg!

-  Pszt, csendesen! – Hagyjuk pihenni!- Csöndben tábortüzet raktak az ól körül, az asztalra tették az újbort, ettek-ittak, jót mulattak. Eközben Márton is felébredt. Kíváncsian nézett ki, hogy vajon mi történik a baromfiudvarban? Hát ott mulat a nép. Meglátták, karon ragadták, táncba hívták. Ropta Márton, ropta a nép, még a libák is ropták, tityi- totyi csámpás lábacskáikon. Az emberek tudták, hogy Márton egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy koldusnak, tudták azt is, hogy mindig becsületes volt, akinek tudott adott, ahol tudott segített. A hír szájról szájra járt közöttük. Így fenékig ürítették a poharaikat, megválasztották Mártont püspöknek, hisz megérdemelte a jutalmat, majd arra ittak, hogy a következő esztendőre is jó termés legyen. Miután jól laktak a hízott, degeszre tömött lúddal, a pap pedig a püspökfalattal, s kimulatták magukat, mindenki nyugovóra tért. Márton is és a libák is.

A legenda szerint így történt. Ha nem hiszed, járj utána!