Megamacska

Megamacska.

            Egér Elek éktelen visításra ébredt. Nem is törődött vele, hiszen megszokta már. Kényelmesen nyújtózott egy nagyot, aztán egyik oldaláról a másikra fordulva tovább akart szunyókálni. De valami nem hagyta nyugodni. Ez a visítás nem teljesen olyan volt, mint máskor. Elek határozottan azt hallotta, hogy Sziszaaa! Sziszaaa!

Óvatosan kinyitotta hát a fél szemét, bízva benne, hogy akkor nem megy ki belőle az álom. Azt látta, hogy Csabika szokásához híven felnyalábolja a hóna alatt kisöccsét, Petikét, és nagy szuszogások közepette kicipeli a szobájából. De a bezárt ajtón át is behallatszott a kisfiú hangja:

– Sziszaaa! Sziszaaa!

Elek rosszat sejtett. És amint kinyitotta a másik szemét is, meglátta!

– Jószagú szalonnabőr! Ez … ez egy macska!

Ijedtében egyszerre mind a négy lábával ugrott fel, a hátán égnek meredt a szőr.

– Meneküljetek! Fürgi, Barnus, meneküljetek! – kiáltotta, és szélsebesen beugrott az egyik építőkocka alá.

Csabika kényelmesen kidobta a macskát az ajtón, majd visszaült, hogy tovább rakosgassa az iskolabusz elemeit. A visítás abbamaradt.

Egér Elek óvatosan kidugta a fejét az építőkocka alól. A bajuszkája is reszketett félelmében, de aztán a testvérkéi iránt érzett aggódás legyőzte a félelmét. Kimászott rejtekhelyéről, és megszokott füttyjelükkel kupaktanácsra hívta testvéreit.

Fürgi, Fehérke és Barnus a szoba három különböző szegletéből merészkedtek elő.

– Elmúlt a veszély? Mi volt az? Miért kellett menekülnünk?

Ennyi kérdésre egyszerre még Egér Elek sem tudott válaszolni.

– Ellenség költözött a házba! – suttogta, mintha még mindig veszélyben lennének.

– Mi? Hogy hogy ellenség? – suttogta akaratlanul is Fürgi.

– Láttam!

– De mit láttál? Áruld már el, mitől ijedtél meg annyira?

– Láttam egy macskát!

– Hol?

– Hol, hol? Hát itt, a szobában!

Fehérke izgalmában rágicsálni kezdte a bajszát. Mégis ő tudott legelőször megszólalni.

– Lehet, hogy nem jól láttad! Csabika nem hozna a nyakunkra egy macskát!

– Nahát, te ugyanolyan ostoba vagy, mint voltál! Még akkor se hinnéd el, hogy macska, mikor már bekapott!

– Te meg ne sértegess!

– De akkor is láttam!

Hosszas tanakodás után arra döntöttek, hogy biztos, ami biztos, megkérdezik Csabikát az új lakóról. Ki mást is bízhattak volna meg ezzel a feladattal, mint Eleket?

Elek óvatosan odaült az asztal szélére, ahol Csabika javában az iskolabusz összeszerelésének módját tanulmányozta. Az egérke egyre türelmetlenebbül várt, mert a kisfiú annyira belemélyedt a munkájába, hogy észre se vette.

– Csabika …. – szólalt meg végül a kis küldönc.

– Most nem érek rá, Egér Elek! Majd később játszunk…

– De én nem játszani akarok, csak kérdeznék valamit….

– Jó, mondd!

– Az előbb tényleg egy – nagyot nyelt, mert kimondani sem merte a macska szót - ősi ellenségünket láttam a kezedben?

– Ja, az csak Peti macskája volt! Most kapta a névnapjára! Nem kell tartanotok tőle, vega macska!

Ezen aztán volt mit gondolkodni. Egér Elek nagyon tájékozott és okos kis egér volt, de ebből egy szót sem értett. Visszakullogott a többiekhez, és előadta, amit megtudott.

– Csabika azt mondta, hogy a ...khm.. szóban forgó négylábú Petikéé, és megamacska.

– Mi az, hogy megamacska?

– Fogalmam sincs – vallotta be Elek.

– De hát te vagy köztünk a legokosabb, neked tudnod kell! – Fehérke már majdnem sírt.

Tanakodtak, gondolkodtak, és beszélgetés közben Fürginek eszébe jutott valami.

– Volt a tévében Megasztár! Az mi?

– Az, hogy nagy.

– Akkor ez egy nagy macs…, nagy tejfölpusztító?

– Barnus! Hogy te milyen okos vagy! – kiáltott fel Elek.

– Megvan a mentő ötletem! – folytatta. – Kössünk vele alkut! Mi viszünk neki tejfölt, ha békén hagy bennünket.

– És honnan veszünk tejfölt?

– Majd a hűtőből szerzünk.

– Az ám, de ki viszi oda? – kérdezte Fürgi, akinek az esze is igen fürge volt, és már szinte látta maga előtt, amint a nyávogó fenevad nemcsak a tejfölös poharat kapja el, hanem az előtte reszkető egeret is.

– Hát természetesen Elek! Ő találta ki!

– Miért pont én? Én már megtettem a magamét, amikor kitaláltam! Vigye Fürgi! Ő a leggyorsabb köztünk!

– Vigye inkább Barnus! Az ő barna bundája teljesen beleolvad a szőnyeg színébe….

– Hogyisne! Vigye Fehérke, ő meg pont olyan fehér, mint a tejföl!

Elhatározták, hogy megkérik Krisztiánt és Krisztinát, az unokatestvéreiket, hogy segítsenek. Elvégre ők sokkal nagyobbak, hátha nem is mer rájuk támadni a nyávogó.

– Persze, az nem jut eszetekbe, hogy mivel mi nagyobbak vagyunk, minket sokkal könnyebben meglát! – mondták a patkány ikrek.

– Egyszerűen ráugrotok, és már menekül is! – tódította Fehérke. – Ti olyan bátrak vagytok! – hízelgett.

Barnus a hasát fogta nevettében:

– Krisz egy macska hátán? És a macska iszkol, ahogy a lába bírja?

– Ugorj rá te, ha olyan nagyon macskagolni akarsz!

Krisztián sértődötten kezdte tisztogatni a farkincáját, jelezve, hogy részéről le van zárva a téma.

Sehogy sem tudtak megegyezni. Elindultak hát tejfölért, hogy majd később kitalálják, mi legyen. De sajnos, tejföl nem volt a hűtőben. Fürgi már majdnem visszafordult dolgavégezetlen, de az utolsó pillanatban meglátta a sajtot. Felkapta, és már iszkolt is.

Rájöttek, hogy a sajt sokkal jobb, mint a tejföl, mert madzagot lehet rá kötni. Már ki is találták, hogy amikor a jövevény alszik, akkor a közelébe lopakodnak, és odahúzzák a sajtot. Igen ám, de az ellenség egy kosárban aludt, és a kosárból nem lehetett látni a sajtot. Felmásztak hát a kosár fölötti polcra, onnan akarták lelógatni az illatozó finomságot. De semmihez sem tudták kikötni, enélkül pedig egyszerűen ráesett volna a macskára. Fürgi és Elek, a két bátrabb kis egér vállalta, hogy addig lógatja a sajtot, míg a kandúr fel nem ébred. Csak vártak, vártak, de már annyira elgémberedett a lábuk, hogy alig bírtak kapaszkodni.

– Legalább lehet látni? Meg kéne nézni, nehogy feleslegesen törjük itt magunkat….

Fürgi kihajolt, hogy lelásson a kosárra, de jaj! Annyira elzsibbadt már a lába, hogy potty! Leesett! Egyenesen a macska fejére!

Elek abban a pillanatban önfeláldozóan a testvére után vetette magát.

– Állj! Hozzá ne merj nyúlni, mert velem gyűlik meg a bajod! – ordította torka szakadtából a fenevadnak.

Kissé értetlenül álltak mindketten a szörnyű fogak előtt, mert a macska, mint akit nem érdekel, mi történt, hatalmasat ásított. Majd mulatságosan mozogni kezdett a bajusza, ahogy szimatolni kezdett. A két kis egér halálra váltan kapaszkodott egymásba, biztosak voltak benne, hogy a macska megérezte az egérszagot, és ütött az utolsó órájuk.

– Hmm! Imádom a sajtot! Ezt ti hoztátok? Honnan tudtátok, hogy ez a kedvencem?

– Mi …csak úgy… véletlenül… – hebegték az egerek.

– Te jobban szereted a sajtot, mint a húst? – kérdezte Egér Elek, mert azt azért mégsem merte megkérdezni, hogy mint az egeret.

– Én soha nem eszem húst, vegetáriánus vagyok! A barátaim csak úgy hívnak, hogy Vega Macska.

– Micsoda? Mi meg azt hittük, hogy Megamacska!

Így aztán jót nevettek a félreértésen, és a macska még akkor is az egerek történetén hahotázott, amikor Petike odatotyogott a kosárhoz, és „Szisza! Szisza!” kiáltással magához ölelte legújabb plüssjátékát.