Mentsük meg az Északi sarkot 10. Ha esik ha fúj, a kenguru ugrik.


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

  
A léghajó enyhe himbálózása hamar álomba ringatta a fáradt csapatot. Ám egyszer csak bolond táncba kezdett, amire mindnyájan azonnal felébredtek. Talpas aggódva nyitotta ki a laptopját.

Megváltozott a szélirány. Nem arra tartunk, ahová eredetile...

Kép forrása: pixabay

  

A léghajó enyhe himbálózása hamar álomba ringatta a fáradt csapatot. Ám egyszer csak bolond táncba kezdett, amire mindnyájan azonnal felébredtek. Talpas aggódva nyitotta ki a laptopját.

  • Megváltozott a szélirány. Nem arra tartunk, ahová eredetileg akartunk, hanem pont az ellenkező irányba. - Lecsukta a laptopot és kinézett a kosárból.

Az égen komor, fekete felhők gyülekeztek. A szél egyre csak erősödött, már olyan gyorsan mentek, mint eddig még soha. A többiek némán álltak a léghajó fedélzetén és kémlelték az eget.

  • Ha nem csalódom, márpedig nem szoktam, vihar közeleg. –Jegyezte meg Rezső.
  • Nem közeleg, itt van, jaj, mi lesz velünk! – Húzta össze magát még kisebbre Zimankó.

Ödön kapaszkodott egy kötélbe és szinte zöld volt az arca. – Lehet valaki tengeribeteg egy léghajón? – kérdezte és egyik patáját a szája elé tette.

A hajó már szinte vízszintesen száguldott az égen dél felé. Villámok cikáztak veszélyesen közel hozzájuk.

  • Mindenki kösse ki magát a léghajóhoz, ki ne potyogjunk! Lundák, Ti is! Egy-kettő! Gyorsan! – Adta ki az utasítást Talpas. – Reméljük, hamar kitombolja magát az idő és békésen leszállhatunk. Ha nem, akkor igyekezzetek összegömbölyödni és benn maradni a kosárban. Mást nem tehetünk.

Az állatok némán kikötötték magukat, egy kupacba, összebújva, várták a vihar végét. Az eső kíméletlenül verte őket, teljesen átáztak, reszketve gondoltak a meleg afrikai tájra. Vajon mit csinálhatnak most a csimpánz barátaik? Ödön bizony nagyon rossz színben volt.

  • Ha nem múlik el ez a vihar, hát én többé nem eszem!
  • Elmúlik, csak türelem! Eddig még nem történt nagyobb baj, csak kitartás barátaim! – Nyugtatta őket Talpas.

De a vihar, csak tombolt megállás nélkül. A szél úgy dobálta őket a kosárral, mintha csak hópihék lennének. Nyugtalanul és sóvárogva vágytak otthon lenni az Északi sarkon. Milyen békés is a hómező csendje!

  • Nézzétek! Egy kis fénysugár! – Lulu rikoltotta ezt. Valóban egy kis piros fénysugár hatolt át a komor fekete felhőkön, jelezve a vihar hamarosan véget ér. Ám ekkor hirtelen megindultak gyorsan lefelé. Úgy száguldottak a szél hátán, mint a leggyorsabb táltos paripán. Egyenesen a föld felé.
  • Mindenki kuporodjon össze! Azonnal! Zuhanunk! – Talpas elöl járva jó példával összegömbölyödött a kosár alján. A többiek követték.

A kosár akkor nagyot zöttyent, és még sokáig a földön zötykölődött. A lendület vitte magával hosszú métereken át, míg egyszer csak megállt. Teljesen összetört.

  • Mind megvagytok? – Nyitotta ki a szemét Talpas.
  • Én itt vagyok. – Morogta Ödön. – Leszedné valaki rólam ezt a kötelet, teljesen belegabalyodtam!
  • Várj, segítek! – Bicegett hozzá Rezső
  • Nem tudom, mi minek kötöttük ki magunkat! Te se tudod, Zsiga? – Morfondírozott Lunda Lulu
  • Hála Istennek mind megvagyunk! – Porolta le magát Kacagó Zimankó. – De hová kerültünk?
  • Szerencsére megmenekült a laptopom. Lássuk csak! – Nyitotta fel a szerkezetet Talpas. – Kérem, szépen ennek ki kell száradnia, vizes lett. Nem működik, így nem tudom. Viszont a jó hír az, hogy elmúlt a vihar!

Valóban. Az ég felderült, a nap előbújt, mintha mi sem történt volna. A rettenetes viharra csak a letört faágak a szétszóródott levelek, a megtépázott bokrok és sajnos a szana-szét tört léghajó darabjai emlékeztettek.

  • Bárhol is legyünk, azt hiszem itt ragadtunk. – Mondta Zimankó.

Ekkor egy bokor mögül előugrott egy érdekes állat. Magas, izmos, két nagy lábon állt, és egy hosszú vastag farka volt, azon támaszkodott. A másik két lába lényegesen rövidebb, és ami a legfurcsább, a hasán hordott egy zsebet. Kedves arcán csodálkozás látszott.

  • Titeket meg mi szél hozott? – Kérdezte. – Az égből pottyantatok ide? Csak nem varázslók vagytok? – és leborult eléjük a homokba. – Ne bántsatok! Én igazán békés kenguru vagyok!
  • Nyugodj meg! – Kérte Talpas. - Emelkedj fel! – Mi is olyan állatok vagyunk, mint te. Azért vagyunk itt, és ezzel a léghajóval jöttünk, – Mutatott a léghajó roncsaira – mert aggasztó méreteket ölt a természet változása. Úgy hívják globális felmelegedés. Eddig amerre jártunk, mindenhol természeti katasztrófákhoz vezetett. Megváltozik az időjárás.
  • Igen, itt is tapasztaltuk ezt, óriási esőzések vannak. Árvizeket okoz, és sajnos sokunk odavész. – emelkedett fel a földről és porolta le magát a kenguru. –Karinya vagyok. – Nyújtotta a kezét Talpasnak.
  • Itt pedig a barátaim, mutatta be őket sorra.

Leültek, és beszélgettek. Talpas elmondta, hogy az Északi sarktól idáig sorra azt tapasztalták, hogy a rengeteg szemét, amit az emberek eldobálnak, a sok műanyag is nagymértékben hozzájárul a természeti katasztrófákhoz. De az erdőirtás szerepelt eddig a fő helyen. Ami nem csak a levegő szennyezettségét növeli, hiszen a fák termelik a legtöbb oxigént, hanem az állatok élőhelyeit is csökkenti, így egyes fajokat a kihalás veszélyezteti. Ők is azért indultak el az Északi sarkról, hogy ez ne történjen meg!

  • De mit tehetünk mi ez ellen? – Kérdezte Karinya. – Úgy érzem, olyan kevesek vagyunk mi itt Ausztráliában ehhez!
  • Úgy, szóval Ausztráliában vagyunk! – Ez igen! Hát nem ide készültünk, igaz Talpas? – Morogta Rezső.
  • Nem teljesen, Éppen az ellenkező irányba tartottunk, de most már mindegy. Délen vagyunk, az Indiai óceán és a Csendes óceán között. Messzebb már nem is lehetnénk az Északi sarktól. Éppen hogy a Déli sark van közelebb, épp csak egy kis óceánnyira. De, ha már itt vagyunk, akkor nézzük, mit tudunk itt segíteni?
  • Itt is ültethetnénk fákat! – Javasolta Zimankó.
  • Hívom a többieket, ha segíthetünk, megtesszük. Tudjátok mit? Ismerek egy állatot, nagyon kedves és a barátom. Koala Kriszta. Ő tudja, merre vannak a leghajlékonyabb ágak, amivel megjavíthatjátok a léghajótokat. Amíg mi fákat ültetünk, ő megépíti újra nektek, hogy tovább utazhassatok. Ez a küldetés nagyon fontos, segítünk véghezvinni mi is! – Lelkesedett Karinya és válaszra sem várva elugrált.

Megütközve néztek utána. Szinte szóhoz sem jutottak. Kenguru, koala, ki hallott már ilyent? Ekkorát ugrani? Ödön tért magához először.

  • Azt hiszem itt az ebédidő. Ha nem haragszotok, elvonulok rágcsálni egy kis füvet.
  • Nocsak, hogy is volt az, hogy nem eszem többet? – érdeklődött Rezső.
  • Ha nem múlik el a vihar, de elmúlt, nem igaz? – Jegyezte meg Ödön nagy csámcsogások közepette.

Kis idő múlva megjelentek a kenguruk. Hoztak magukkal minannyian egy-egy facsemetét. De Karinya egy furcsa állattal jött. Egy aranyos, szőrös, ezüstszürke állat volt, mókás orral, nagy fekete gombszemekkel, és örökké mozgó szájjal. Egész testét bunda fedte, a hasán csodaszép fehér egészen az álláig, a hátán és a fején szinte csillogóan szürke. Nagy karmai arról árulkodtak, mestere a fára mászásnak. A szája most is mozgott, valamit rágcsált egyfolytában. Olyan kedves kinézete volt, hogy Zimankó odaszaladt megölelni.

  • Sziasztok! Koala Kriszta vagyok, miben segíthetek? Á, már látom! Hát, igen csúnyán megsérült ez a kosár, nem baj! Van a közelben egy bambusz erdő, ki tudjuk javítani!
  • Mit rágsz olyan bőszen Kriszta? – Kérdezte Ödön.
  • Óh, ez eukaliptusz levél. Én csak ezt eszem, ez ízlik. De ebből sokat, hiszen kell az energia, nem igaz?
  • Teljes mértékben megértem, kell az energia! Látjátok? Igazam van! Ő is egyfolytában eszik, és senki nem sajnálja tőle! – Nézett Rezsőre megrovóan.
  • Tőled sem sajnáljuk, nyugodj meg! Csak egyél bátran, addig sem beszélsz butaságokat!- Nevetett Rezső.
  • Mielőtt összevesznétek, mondok egy örömhírt: kisbabám született! – Mondta Karinya boldogan.
  • Kisbabád? Hol? Mikor? Nem látom!

A jó barátok egymás szavába vágva nézték Karinyát és lapogatták a testét. Sehol nem láttak változást. Se körülötte semmilyen kiskengurut. Karinya némán tűrte, és sejtelmesen mosolygott. Amikor megelégelte a kiabálást és a kutakodást kinyitotta a zsebet a hasán.

  • Ez az én erszényem, itt születnek a kiskenguruk. Látjátok ezt az édes kicsi csöppséget, éppen szopik. Hát ő az én kisfiam. Őérte ültetek most fákat, hogy neki jobb legyen, és ne kelljen szenvednie a klímaváltozás következményeitől!

Mindenki elhallgatott és áhitatosan nézték, hogyan szopik az édes kis csupasz csöppség.

  • Nőj nagyra! – Suttogták.

Na, most már munkára, a többiek már türelmetlenek! Karinya becsukta az erszényét és kiadta a feladatot a társainak. Egyikük mérte a távolságot. Egy ugrás, egy fa. Így egyenlő távolságra ültethették a fákat. Hatalmas területet beültettek.

  • Ha megnőnek, lesz itt oxigén! Csak az ember ki ne vágja őket!
  • Tudjátok mit? Hagyunk itt egy kicsit a varázsitalunkból. Ha erre merészkedne az ember és szemetelni próbál, vagy fákat kivágni, akkor itassátok meg vele, ettől jó útra tér! Nem fog szemetelni és meghagyja a fákat. Ráébred, milyen fontos ez! Hiszen ő is itt él, neki is nehéz! Aki ebből a varázsitalból iszik, nem csak, hogy megjavul, de mindenkit igyekszik meggyőzni a helyes viselkedésről! Nincs minden veszve!
  • Elkészült a kosár! Ha akartok, indulhattok! – Jelentette nagy büszkén Koala Kriszta. – De nem muszáj, előtte megünnepelhetnénk a találkozásunkat egy jó kis tábortűz mellett. Mit szóltok?
  • Én benne vagyok! Én is! Én is! – Válaszolták a többiek.
  • Akkor találkozunk este!

Mindenki ment pihenni a nagy munka után. Este aztán raktak egy jó nagy tábortüzet, és reggelig beszélgettek, meséket mondtak, és játszottak. A tábortűz fénye mellett sokáig gyönyörködtek a csillagokban.

  • Ott az a sarkcsillag! – Mutatott rá egy csillagra Zimankó. Az majd hazavezet minket. Már úgy hiányzik az otthonom, a testvéreim, az anyukám!
  • Már nincs sok dolgunk, nem sokára otthon leszünk! – Vigasztalta Talpas. – Én is szívesen taposnám már a havat…

Reggel aztán felszedelőzködtek, elbúcsúztak ausztrál barátaiktól, vetettek még egy pillantást az édesen alvó kisded kengurura Karinya erszényében, és útrakeltek.

  • Irány Európa! Valahogy be kell jutnunk a parlamentbe, és eljuttatni nekik a feljegyzéseinket. Van miről beszélnünk! Kalandra fel!

 

 

Apor Kata, amatőr író

Ezt a mesét írta: Apor Kata amatőr író

Kaliczka Tamásné vagyok. Papír- írószer üzletet vezetek Budapesten és Romhányban. Érzékenyítve vagyok egyaránt a városi és a vidéki életkörülményekre is. Minden és mindenki érdekel, fogékonyan reagálok a szociális eseményekre, az emberi viszonyokra. Kisgyermekkorom óta szeretem a meséket, ennek következményeképpen szinte álomvilágban élek. Íróként először 2018-ban mutatkoztam be. Novellákkal kezdtem, ...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!