Mese a kakasról, aki a víz alatt akart élni

Mese a kakasról, aki a víz alatt akart élni.

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, élt egyszer egy kakas. Ahogyan a többi szárnyas állat, ő is a legtöbb idejét a baromfiudvarban töltötte, a társaival körülvéve. Őt azonban nem tette boldoggá a kapirgálás és a magok felcsipegetése, neki egy egészen más álma volt: mindenáron a víz alatt szeretett volna élni. Ezt a rajongást azonban nem osztotta egyik társa sem, akik egyáltalán nem értették, hogy egy kakasnak mi dolga lenne a víz mélyén.

Egyik nap is azon siránkozott az egyik tyúkjának, hogy mennyire jó lenne a hullámok alatt lakni. A tyúk nem is figyelt oda a kakasra, csak csipegetett tovább szépen, nyugodtan. Régen megszokta már ugyanis, hogy mikor ne figyeljen oda arra, amit neki kukorékolnak. A kakast azonban mindez nem zavarta, és csak mondta, csak mondta, ami eszébe jutott az álmáról.

Azonban pont arra repült egy kacsa, és hiába szállt magasan, meghallotta, min siránkozik a kakas. Oda is repült hozzá, és elmesélte a meglepett szárnyasnak, hogy ismer a közeli tóban egy halat, aki bárkit megtanít a vízi életre. Egyetlen ára van csak ennek, hogy lehet, soha többet nem mehet haza az illető. A kakas egy kicsit megszeppent ezen a feltételen, de olyan elszántnak érezte magát a tervével kapcsolatban, hogy egyáltalán nem zavarta az sem, ha imádott tyúkjait többé nem látja.

Másnap fel is kerekedett és elindult a tóhoz azon az úton, ahogyan azt a kacsa mondta. Ment mendegélt, és egyre kietlenebb vidékekre tévedt. Nagy sokára azonban meglátta a távolban csillogó tavat, és ahogyan maradék ereje engedte, odasétált hozzá. Mielőtt odaért volna azonban, a fáradtságtól muszáj volt leülnie egy kőre. A kakas gyorsan el is aludt. Amikor felébredt, már sötét este volt, így ő úgy döntött, hogy folytatja a pihenését. Csak reggel, napfényben indult el a tóhoz, ahol meg is találta a halat, akiről a kacsa mesélt neki.

Ez a hal elég furcsán nézett ki, a kakas azonban mindezt nem vette észre, hiszen korábban a baromfiudvaron kívül sosem látott még semmit sem a világból. A hal, aki igazából egy álarc mögé rejtőzött krokodil volt, szívélyesen fogadta a kakast, és azonnal be akarta hívni maga mellé a vízbe. A nagy szárnyas jószág azonban ragaszkodott hozzá, hogy először a parton tanulja meg, hogyan kell úszni. A krokodil végül engedett a kérésnek, és elkezdte magyarázni, hogyan csapkodjon a szárnyaival a vízben a kakas.

A kakas hamar bele is jött a dologba, azonban amikor már elszánta volna magát, hogy bemegy a vízbe, történt egy kis baleset. A krokodil ugyanis a nagy bemutató közben addig csapkodott össze-vissza, amíg fel nem fedte magát. A farka egy pillanatra ugyanis kicsapódott a vízből, a kakas pedig rájött, hogy nem egy hallal van dolga. Gyorsan menekülőre is fogta, és amíg a krokodil az álarcával volt elfoglalva, hogy azt levegye, addigra ő már haza is ért a kis baromfiudvarába.

Amikor megérkezett, boldog volt, amiért a tyúkjai nem kérdezték, miért jött vissza ilyen hamar. Ahogyan később sem faggatóztak, amikor a kakas már nem a vízi életről, hanem a biztonságos baromfiudvarról álmodozott, ahonnan soha többé nem vágyott el.

Itt a vége, fuss el véle!