Mesék a ház körül - 3. A kóbor macska

Mesék a ház körül - 3. A kóbor macska.

A kóbor macska

Szegény Fix, persze, hogy megsajnálta Moját, hiszen ha valaki, akkor ő tudja milyen érzés az, amikor senki sem szereti. Valamikor, réges-régen, neki is volt egy kisgazdája, egy aranyos kislány, akit Dollinak hívtak. Nagyon szerették egymást, olyannyira, hogy mindig együtt voltak, és együtt mentek mindenhová. Igen ám, de Dollinak volt egy idősebb testvére, Teó. Teó nagyon gonosz volt, és nem szerette Fixet. Tulajdonképpen egy állatot sem szeretett. Amikor csak lehetősége volt rá, és senki sem látta, mindig bántotta szerencsétlen macskát. Egyszer bezárta egy dobozba és legurította a dombtetőről. Szegény cicus nem tudott kiszabadulni, csak akkor, mikor a doboz nekiment egy fa törzsének és összetört. Minden porcikája sajgott a fájdalomtól és nagyon szomorú volt. Nem tudta, Teó miért ilyen gonosz, mi rosszat tehetett, amivel ezt érdemelte ki. Elhatározta, hogy többet nem megy haza, és be is tartotta. Dolli miatt szomorú volt, mert őt tényleg szerette, de még egy bántalmazást már nem bírt volna ki Teótól. A kislány sokáig kereste kis barátját. Plakátokat készített a macska képével és mindenhova kiragasztotta. Kedvence nem került elő, senki sem látta. Szegény kislány rengeteget sírt. Teóban megmozdult valami és megsajnálta testvérét. Lelkiismeret furdalása lett. Testvérkéje miatta szomorú, a cica miatta nem ment haza. Megtett mindent, hogy Dollinak könnyebb legyen, de a lány vigasztalhatatlan volt. Ekkor elhatározta, hogy soha többé nem bántja az állatokat, még a legkisebb hangyákat sem. És be is tartotta. Telt múlt az idő, a kislány már kevesebbet gondolt az elveszett cicára. Fix pedig egyik helyről a másikra vándorolt. Ha embert látott, elbújt, tartott tőlük, nem bízott egyben sem, de az állatokkal egész jól kijött. Csak egyszer keveredett összetűzésbe egy medvével. Érdekes történet volt. Az erdőben sétált és már nagyon fáradt volt, mikor meglátott egy barna valamit. Felmászott rá és karmait a valamibe mélyesztve nyújtózkodott egyet, csakhogy sikerült egy alvó medve hátára felmásznia. A medve álmából felriadva rátámadt. Azt sem tudta, hol van és miféle támadás érte. Szegény Fixnek azóta hiányzik egy darab a füléből. Mivel sok mindent túlélt, az állatok hallgattak rá, tisztelték és becsülték. Most éppen Mojáék házán volt a sor, itt vendégeskedett az öreg kóbormacska. Látta fajtársa megszégyenülését és igen megsajnálta. Mikor már a sokadik állat akarta neki elmesélni a macska történetét, elege lett.

- Figyeljetek! – rikkantotta el magát.

 Az állatok odasereglettek és körbeállták.

- Nem szégyellitek magatokat? Amióta itt vagyok mást sem hallok, csak azt, hogy szerencsétlen macskatestvéremet csúfoljátok. Gondoljatok csak bele! Mi lenne, ha titeket csúfolnának reggeltől estig? – kezdte beszédét.

- Te, Kacsa asszonyság! Neked, hogy esne, ha azt mondanám, hogy csámpás vagy?

Hatalmas nevetés tört ki, de Kacsa asszonyság nem nevetett.

- Te, Pacal! – mutatott a disznóra. – Te pedig kövér vagy és mindig koszos.

Az állatok megint hahotázni kezdtek, de Kacsa asszonyság és Pacal nem nevetett.

- Folytassam tovább? Te buta vagy, te vézna, neked görbék a lábaid, a te füled túl nagy, te nem hallasz jól, te túlságosan büdös vagy! – mutogatott az állatokra.

Most már senki sem nevetett.

- Értitek már, hogy mit akarok megértetni veletek? Nem szép dolog a csúfolódás! És még csak annyit szeretnék mondani, hogy én is láttam Tóbiás fényképét, ahogy ti is, de közületek senki nem vette észre azt, hogy amikor a kép készült, Moja aludt, ugyanis be volt csukva a szeme.

Mondókáját befejezte és otthagyta a díszes társaságot. Azok meg csak álltak és gondolkodtak. Nem szóltak egy szót sem, mert nagyon szégyellték magukat és tudták, hogy igaza van a bölcs macskának és most túl messzire mentek. Kacsa asszonyság szólalt meg először.

- Bocsánatot kell kérnünk Mojától!

A többiek helyeslően bólogattak. Úgy gondolták, egy egyszerű bocsánatkérésnél most többre van szükség. Kinevezték Kacsa asszonyságot és Pacalt, hogy találjanak ki valami egészen klassz dolgot. Ők pedig boldogan elvállalták a feladatot.