Mesék a ház körül - 4. A bocsánatkérés

Mesék a ház körül - 4. A bocsánatkérés.

A bocsánatkérés

Kacsa asszonyság és Pacal arra jutottak, hogy szerveznek egy kis összejövetelt a megszégyenült macska tiszteletére, amolyan bocsi-bulit. A többieknek is tetszett az ötlet és gyorsan ki is találták kinek mi lesz a feladata. Pacal volt felelős az ételért, Kacsa asszonyság az italért, Kotyka anyó és csibéi a díszítésért. De minden állat hozzájárult valamivel a buli sikeréhez.

Moja aznapi sétájára indult az udvaron. Furcsa volt neki, hogy az állatok még mindig kerülik, és még mindig összesúgnak a háta mögött. Igaza volt, az állatok tényleg összesúgtak a háta mögött, de most nem azért mert csúfolták, hanem azért, hogy véletlenül se tudjon meg semmit a neki szervezet buliról. Gyorsan befejezte a sétát és visszacammogott a házba és lefeküdt az egyik szőnyegre szunyókálni.

Tóbiás kapta feladatul a macska kihívását az udvarra. Mikor befejezték az előkészületeket, beküldték a házba.

A kisegér megállt a csukott szemű macska előtt és illendően köszöntötte.

- Szia, kedves barátom!

Moja nem foglalkozott vele és még a fejét is elfordította.

- Szia, kedves barátom! – ismételte meg az egér. – Szeretnélek megkérni, hogy gyere velem az udvarra.

A macska még mindig haragudott az egérre, csak a bajuszát mozdította meg egy kicsit, alig láthatóan.

Tóbiás gondolta, hogy ez lesz és a macska nem akar vele majd szóba állni, ezért egy tervet eszelt ki. Muszáj volt kicsalnia a házból valahogy.

- Hát jó! Ha nem akarsz kijönni, akkor megmondom a többieknek, hogy a mai lovaglás elmarad. Tudod, annyira megtetszett nekik, hogy némelyik szeretne felülni a hátadra. Én pedig azt mondtam, hogy biztos megengeded nekik.

Mojának több sem kellett, hirtelen felpattant és az egér feltételezett tartózkodási helye felé ugrott. A kisegér tudta, hogy ez így lesz, ezért időben hátrálni kezdett, így a macskának nem sikerült elkapnia őt. Futásnak eredtek. Az egér meg sem állt az udvarig. Az állatok már várták őket az ajtóban. Moja meglepődött és mérgesen megszólalt.

- Ki az a bátor, aki lovagolni akar a hátamon? – kérdezte.

A többiek értetlenül néztek rá.

- Senki nem akar lovagolni rajtad. Most az egyszer hazudtam. Az volt a feladatom, hogy kicsaljalak valahogy az udvarra, de nem álltál velem szóba bárhogyan is próbálkoztam – mondta a kisegér.

- Mi folyik itt? Miért kellett kijönnöm ide?

- Bocsánatkéréssel tartozunk neked, legfőképpen én. Miattam nevettek rajtad a többiek. Igazán sajnálom – mondta megbánóan Tóbiás.

- Nagyon sajnáljuk!

- Igen, igen. Sajnáljuk!

- Ne haragudj ránk! – mondták kórusban az állatok.

- Szerveztünk neked egy kis összejövetelt és remélni tudjuk csak, hogy ezzel kiengesztelünk, és nem fogsz ránk haragudni. Tényleg, őszintén megbántuk – vette át a szót Kacsa asszonyság.

Moja ekkor nézett körül, és vette észre, hogy az udvar fel van díszítve, az asztalok roskadoznak a különböző finomságok alatt. Van enni és innivaló bőven, sőt még zenészek is vannak. Elérzékenyült és egy könnycsepp jelent meg a szeme sarkában, amit azonnal le is törölt nehogy a többiek észrevegyék.

- Persze, hogy megbocsájtok, nem haragszom rátok! Kedves tőletek, hogy beláttátok nem volt a legszebb dolog, amit műveltetek velem. De most már fátylat rá, menjünk és érezzük jól magunkat!

Az egész sereg elindult az asztalok felé, a zenészek elkezdtek játszani.

- Felülhetek a hátadra? – kérdezte nevetve Tóbiás.

- Gyere! Pattanj fel!

 A kisegér felmászott a macska hátára, mindenki legnagyobb meglepetésére. Moja egy időre félretette dühét, de azért még mindig mérges volt az egérre, nem felejtett el neki semmit.

Szegény Fix, persze, hogy megsajnálta Moját, hiszen ha valaki, akkor ő tudja milyen érzés az, amikor senki sem szereti. Valamikor, réges-régen, neki is volt egy kisgazdája, egy aranyos kislány, akit Dollinak hívtak. Nagyon szerették egymást, olyannyira, hogy mindig együtt voltak, és együtt mentek mindenhová. Igen ám, de Dollinak volt egy idősebb testvére, Teó. Teó nagyon gonosz volt, és nem szerette Fixet. Tulajdonképpen egy állatot sem szeretett. Amikor csak lehetősége volt rá, és senki sem látta, mindig bántotta szerencsétlen macskát. Egyszer bezárta egy dobozba és legurította a dombtetőről. Szegény cicus nem tudott kiszabadulni, csak akkor, mikor a doboz nekiment egy fa törzsének és összetört. Minden porcikája sajgott a fájdalomtól és nagyon szomorú volt. Nem tudta, Teó miért ilyen gonosz, mi rosszat tehetett, amivel ezt érdemelte ki. Elhatározta, hogy többet nem megy haza, és be is tartotta. Dolli miatt szomorú volt, mert őt tényleg szerette, de még egy bántalmazást már nem bírt volna ki Teótól. A kislány sokáig kereste kis barátját. Plakátokat készített a macska képével és mindenhova kiragasztotta. Kedvence nem került elő, senki sem látta. Szegény kislány rengeteget sírt. Teóban megmozdult valami és megsajnálta testvérét. Lelkiismeret furdalása lett. Testvérkéje miatta szomorú, a cica miatta nem ment haza. Megtett mindent, hogy Dollinak könnyebb legyen, de a lány vigasztalhatatlan volt. Ekkor elhatározta, hogy soha többé nem bántja az állatokat, még a legkisebb hangyákat sem. És be is tartotta. Telt múlt az idő, a kislány már kevesebbet gondolt az elveszett cicára. Fix pedig egyik helyről a másikra vándorolt. Ha embert látott, elbújt, tartott tőlük, nem bízott egyben sem, de az állatokkal egész jól kijött. Csak egyszer keveredett összetűzésbe egy medvével. Érdekes történet volt. Az erdőben sétált és már nagyon fáradt volt, mikor meglátott egy barna valamit. Felmászott rá és karmait a valamibe mélyesztve nyújtózkodott egyet, csakhogy sikerült egy alvó medve hátára felmásznia. A medve álmából felriadva rátámadt. Azt sem tudta, hol van és miféle támadás érte. Szegény Fixnek azóta hiányzik egy darab a füléből. Mivel sok mindent túlélt, az állatok hallgattak rá, tisztelték és becsülték. Most éppen Mojáék házán volt a sor, itt vendégeskedett az öreg kóbormacska. Látta fajtársa megszégyenülését és igen megsajnálta. Mikor már a sokadik állat akarta neki elmesélni a macska történetét, elege lett.

- Figyeljetek! – rikkantotta el magát.

 Az állatok odasereglettek és körbeállták.

- Nem szégyellitek magatokat? Amióta itt vagyok mást sem hallok, csak azt, hogy szerencsétlen macskatestvéremet csúfoljátok. Gondoljatok csak bele! Mi lenne, ha titeket csúfolnának reggeltől estig? – kezdte beszédét.

- Te, Kacsa asszonyság! Neked, hogy esne, ha azt mondanám, hogy csámpás vagy?

Hatalmas nevetés tört ki, de Kacsa asszonyság nem nevetett.

- Te, Pacal! – mutatott a disznóra. – Te pedig kövér vagy és mindig koszos.

Az állatok megint hahotázni kezdtek, de Kacsa asszonyság és Pacal nem nevetett.

- Folytassam tovább? Te buta vagy, te vézna, neked görbék a lábaid, a te füled túl nagy, te nem hallasz jól, te túlságosan büdös vagy! – mutogatott az állatokra.

Most már senki sem nevetett.

- Értitek már, hogy mit akarok megértetni veletek? Nem szép dolog a csúfolódás! És még csak annyit szeretnék mondani, hogy én is láttam Tóbiás fényképét, ahogy ti is, de közületek senki nem vette észre azt, hogy amikor a kép készült, Moja aludt, ugyanis be volt csukva a szeme.

Mondókáját befejezte és otthagyta a díszes társaságot. Azok meg csak álltak és gondolkodtak. Nem szóltak egy szót sem, mert nagyon szégyellték magukat és tudták, hogy igaza van a bölcs macskának és most túl messzire mentek. Kacsa asszonyság szólalt meg először.

- Bocsánatot kell kérnünk Mojától!

A többiek helyeslően bólogattak. Úgy gondolták, egy egyszerű bocsánatkérésnél most többre van szükség. Kinevezték Kacsa asszonyságot és Pacalt, hogy találjanak ki valami egészen klassz dolgot. Ők pedig boldogan elvállalták a feladatot.