Mesék az állatóvodából 5. Vasárnap nincs óvoda

Mesék az állatóvodából 5. Vasárnap nincs óvoda.

Vasárnap nincs óvoda

Óvodában lenni mindenki szeret. Óvodába menni kevésbé. Korai kelés, sietős reggeli. Aztán az öltözködés. Főleg télen az a sok bonyolult ruha. Ha egyszer eltéveszti az emberke (vagy állatka) a sorrendet, akkor elölről kell kezdeni az egészet. És valahogy mindig kimarad egy zokni vagy más alsónemű.

Aztán elköszönni anyutól vagy aputól, amikor még annyi mindent jó lett volna megbeszélni...

Viszont azután jön Brumi meg az óvónénik, a játékok, a játszótér, és persze főként az óvodástársak. Barátok, akiket annyira lehet szeretni, kevésbé barátok, akiket bosszantani lehet, szóval onnantól kezdve már minden rendben van. Vakkancs lesi, hogy mikor kaphatja el Szőkecica egy bíztató pillantását, Rőtsörényű Leó és Kéknyúl keresik az alkalmat egy kis kötözködésre, Bölcsbagoly alig várja, hogy valakit kioktathasson.

A hétvége az egészen más. Tovább lehet aludni, ráérősebb a reggeli is. Szombaton délelőtt bevásárlás, azután mindkét nap délben ebédvendégek, délután, estefelé rokoni-baráti látogatások. A vendégek, rokonok, barátok néha viccesek, érdekesek, de valljuk be, a legtöbbször kicsit (vagy nem is olyan kicsit) unalmasak. Vakkancs kívülről ismeri Vizsla bácsi összes vadásztörténetét. Először még izgalmas meghallgatni, hogy milyen nehézségek árán tudta Vizsla bácsi a lelőtt fácánt egy hangyaboly tetejéről lehozni, de huszadszor? Pedig Vizsla bácsi nagyon tapasztalt és okos, és ha rá lehet venni, hogy ne a vadásztörténeteit mesélje, akkor sokat lehet tanulni tőle. Sajnos, ez csak nagyon ritkán sikerül.

Kéknyúléknál a vadásztörténetek egészen más természetűek. Tapsi néni hőstette, amikor egy fészekalja nyuszikölyköt sikerült elrejtenie a vadászkutyák elől a csalitosban, minden alkalommal illő csodálatot kelt. Utána meg hosszú kesergés a világ – és mindenekelőtt a vadászkutyák – gonoszságán. Kéknyúl tudja, hogy Vakkancs vadászkutya családból való, és megpróbálja elképzelni őt vérengző vadállatnak, de valahogy sehogyan sem sikerül neki. Aztán arra gondol, hogy ahogyan a nyulak között is vannak kedvesek és undokok, szelídek és erőszakosak, talán a kutyák között is így lehet ez. Vakkancs biztosan nem tehet a kisnyuszikat riogató vadászkutyák gonoszságáról.

Rőtsörényű Leóra rá sem ismerne senki, aki az óvodai hangoskodásaihoz, kötözködéseihez szokott. Otthon csendes, jól nevelt kisfiú, mégis folyamatosan kapja az intelmeket:

– Akkor beszélj, ha kérdeznek!

– Ne beszélj tele szájjal, mert egy szavadat sem lehet érteni!

– Ha ilyen buta maradsz, még állatkerti oroszlánnak se vesznek be!

Mondjuk ezt a legutóbbit nem bánná, mert állatkerti oroszlán semmiképpen nem szeretne lenni, de azt meg sem meri kérdezni, hogy aki még butább, az mit csinálhat, ha majd felnő. Lehet, hogy az nem is lenne olyan rossz...

A vadásztörténetek Leóéknál sem maradnak el. Különösen Ezüstüstök nagypapa bővelkedik ezekben. Ő még Afrikában nevelkedett, és kedvenc történeteiben cimboráival halálra rémisztették, és a tavakba vagy a fák tetejére kergették a szerencsétlen vadászokat. Néha ugyanaz a történet kicsit másként hangzik, de Ezüstüstök emlékezete már nem a régi. A többiek nem is hagyják ezt szó nélkül.

– A múltkor még csak tíz vadászt kergettetek a pálmafára, ma már húszat. Vigyázz, mert legközelebb már letörnek az ágak, annyi vadász lesz rajtuk!

Leó nagyon szereti a nagypapáját, és próbálja is mindig megvédeni. Különben is számára fontosabb az, hogy egy történet szórakoztató legyen, mint az, hogy igaz.

Ezüstüstök az egyetlen, akitől Leó nemcsak szidást, hanem megértést és bölcs tanácsokat is kap.

– Az ilyen vörös sörényű oroszlánok, mit te, arról híresek, hogy önálló véleményük van a dolgokról. Ezt sokan nem szeretik, de meg kell tanulnod megvédened a véleményedet. Ez nem könnyű. De még nehezebb azt elfogadni, hogy másoknak is lehet saját véleményük, sőt, esetleg igazuk is. Ezen pedig nem lehet kiabálással és verekedéssel segíteni, mert akkor már azt sem fogják tőled elfogadni, amiben igazad van.

Leó megpróbálja elképzelni, hogy türelmesen végighallgatja Kéknyúl szamárságait, de valahogy már a gondolattól is türelmetlen és haragos lesz.

– Sokat kell még tanulnom – gondolja.

Azon is eltűnődik, hogy vajon milyen színű lehetett Ezüstüstök nagypapa sörénye, amikor még nem ezüstszürke volt, amilyennek ő mindig ismerte.

– Talán vörös? – lepődik meg, és még jobban szereti nagypapáját, mint eddig.

A vasárnapba a rokonokon és barátokon kívül még más izgalmas programok is beleférhetnek.

Brumi és testvére, Mária, a medvelány vasárnaponként medvetánciskolába járnak. A csillogó táncparketten több tucatnyi mackó gyakorolja a régebbi és újabb idők divatos táncait: a tangót, a rumbát, a csacsacsát és a rock-and-rollt a fáradhatatlan MedveCukor Szalonzenekar muzsikájára. Lehet, hogy a zergék vagy a menyétek fürgébben és kecsesebben mozognak, de az biztos, hogy a maciknál jobban ők sem tudják élvezni a zene és a tánc örömét.

Vakkancsot az apukája el szokta vinni az agárversenyekre. A versenyen az agarak színes mezbe öltözve, nagy számokkal a hátukon futnak körbe-körbe a versenypályán.

– Az agarak is olyan kutyák, mint mi vagyunk, csak sokkal gyorsabbak – magyarázza apukája. – De nem elég a tehetség, nagyon sokat kell gyakorolni, edzeni annak, aki a versenyen győzni akar.

Vakkancs apukája jól ismeri a versenyzőket és az edzőket, és bemehetnek a versenypálya mögötti edzőtermekbe egy kicsit beszélgetni a futókkal. Vakkancs megállapíthatja, hogy az agárversenyek történetei Vizsla bácsi vadásztörténeteinél is unalmasabbak. Nem tudja még, hogy mi szeretne lenni, ha nagy lesz, de az biztos, hogy se vadász, se futóversenyző sem.

Vakkancs apukája annyira jól ismeri az összes versenyzőt, hogy szinte mindig pontosan eltalálja előre, hogy ki nyeri meg a futamot. Ezzel állítólag sok pénzt is lehetne nyerni, de ők ezt sohasem próbálják meg. A pénzt inkább hazafelé a kolbászsütőnél költik el. Ha Vakkancs egészen őszinte szeretne lenni, az egész agárversenyből a színes mezeket és a kolbászt szereti a legjobban.

A kolbászsütő a templom mellett van. A templom előtt találkoznak Bodrival, a pulival. Bodri a bárányokat szokta terelni a legelőn. Vasárnap a templomba kíséri őket.

– És mit csinálnak a bárányok ott bent, a templomban? – kiváncsiskodik Vakkancs.

– Meghallgatják, hogy hogyan kell szépen, engedelmesen viselkedni – magyarázza Bodri. – Azután meg orgonazenét hallgatnak és énekelnek. Ha fülelsz az ajtónál, hallgathatod is az éneket.

Vakkancs belehallgat, de nem tudja eldönteni, hogy vajon ő szívesebben énekelne a bárányokkal bent a templomban, vagy inkább kint várna a padon, mint Bodri. Erről még beszélgetnie kellene okosabb, tapasztaltabb kutyákkal, például Vizsla bácsival.

Lassan a vasárnap is véget ér. Másnap óvoda, ahol a többieknek el lehet mesélni, mi minden történt a hét végén. Persze cserébe meg kell hallgatni, hogy velük mi történt.

Rőtsörényű Leó gyanakodva méregeti Kéknyulat. Ezüstüstök tényleg úgy gondolja, hogy ennek a mitugrász nyúlnak lehet bármi olyan értelmes gondolata, véleménye, amire érdemes lenne odafigyelni?

Kéknyúl Vakkancsra sandít. El lehet képzelni, hogy ez a csupaszív kutyus valaha is kisnyulakra támadna?

Vakkancs – ki tudja miért és hogyan?  – éppen Szőkecica mellé sodródik.

– Te mit csináltál a hét végén? – kérdezi azt remélve, hogy ez a kérdés egy hosszabb beszélgetés kezdete lehet.

– Álmodoztam – hangzik a rövid válasz.

– Hol és miről? – próbálja egy kicsit nyújtani a beszélgetést Vakkancs.

– A kemencepadkán és az életről – ennyi a részletezés.

Vakkancs belátja, hogy ez a kérdezz-felelek nem igazán vezet sikerre, ezért aztán magához ragadja a szót.

– Nálunk ott voltak Vizsla bácsiék, aki mindig vadásztörténeteket mesél, meg voltunk apukámmal agárversenyen, sült kolbászt ettünk, és hallottam a báránykákat is énekelni a templomban.

– Ó, ez mind nagyon jó! – bólogat Szőkecica. – És tudod, hogy miért? – kérdezi váratlanul.

Vakkancs úgy elcsodálkozik a kérdésen, hogy csak tágra nyílt szemekkel, kérdően várja a választ.

– Van miről álmodoznod – simogatja meg a szemével Szőkecica a kutyust és odébb sétál.

Vakkancs pontosan érzi a simogatást, boldog is tőle. Az álmodozás sem idegen tőle, de nem érti pontosan, hogy Szőkecica mire gondolt. Ezt is és a templomot is meg kellene beszélni Vizsla bácsival. Csak ne kellene újra végighallgatni a hangyabolyos történetet!