Mesék az állatóvodából 6. Ebéd a Süni Teraszon


https://webshop.meskete.hu
  • 2023.
    ápr
  • 15

Ebéd a Süni Teraszon
Amikor az állatok reggel bementek az óvodába, valami furcsa hiányérzetük volt. Nem tudták pontosan, hogy mi, de valami hiányzott. Rőtsörényű Leó volt az első, aki rátapintott a lényegre.
– Na, mi az? Ma nem lesz ebéd?
A többiek cs...

Kép forrása: Szilvásy Ildikó teremtményei

Ebéd a Süni Teraszon

Amikor az állatok reggel bementek az óvodába, valami furcsa hiányérzetük volt. Nem tudták pontosan, hogy mi, de valami hiányzott. Rőtsörényű Leó volt az első, aki rátapintott a lényegre.

– Na, mi az? Ma nem lesz ebéd?

A többiek csodálkozva néztek Leóra, hogy ezt vajon miből gondolja.

– Hát nem érzitek? – csodálkozott vissza Leó.

– Nem érzünk semmit sem – válaszolták egyszerre többen is.

– Hát ez az! – kiáltott fel diadalmasan Leó. – Nem érzitek az ebédszagot sem a konyhából! Ezért mondom én, hogy nem lesz ma ebéd.

Tényleg! Lepődtek meg az állatok. A finom ebédszag! Az hiányzott. Tanácstalanul néztek egymásra. Messze még az ebédidő, de ilyenkor már ki lehetett szimatolni, hogy húsleves vagy káposzta fő-e a fazékban.

– Ne aggódj Leó! – jegyezte meg Kéknyúl, aki nem hagyott volna ki egyetlen alkalmat sem, hogy vörös sörényű barátját bosszantsa. – Elég kövér vagy ahhoz, hogy egy napot ebéd nélkül is kibírj.

– Magamért nem is aggódom – válaszolta Rőtsörényű Leó magabiztosan. – Én megtanultam a szüleimtől, hogy ha kell, levadásszam magamnak az ebédre valót.

Úgy nézett körül az óvodástársai között, hogy a félősebbek rögtön az ágy alá bújtak az oroszlán pillantása elől. Leó olyan feltűnően nézte a kiscsoportos báránykákat, hogy azt nem lehetett nem észrevenni.

– Én csak a legkisebbeket és leggyengébbeket féltem – magyarázta Leó –, hogy nehogy éhesen kelljen hazamenniük az óvodából.

Kéknyúl nem hagyta annyiban.

– Hiába vagy nagyobb és erősebb a többieknél, Brumi és az óvónénik úgysem hagynák, hogy közülünk ebédelj meg valakit. Te is pont ugyanolyan éhes leszel, mint a többiek.

Lelki szemei előtt már látta is Leót, ahogy az éhségtől kopogó szemekkel szomorkodik egy sarokban, míg ő vidáman rágcsál a kertből egy lapulevelet.

Úgy belefeledkeztek a szócsatába, hogy észre sem vették, hogy az utolsó mondatokra már Brumi és az óvónénik is a szobában voltak.

– Butaságokat beszéltek – állapították meg egyöntetűen.

– És gondoltok! – nézett Brumi szúrósan Kéknyúlra, akinek sejtelme sem volt, hogy honnan tudhatta Brumi, hogy ő mire gondol.

Amikor később egyszer megkérdezte Bölcsbaglyot, hogy szerinte honnan tudhatta, ő hunyorogva csak ennyit mondott:

– Túl sokszor gondolsz butaságot ahhoz, hogy könnyű legyen eltalálni.

Mária óvónéni, a tyúkanyó maga köré gyűjtötte a gyerekeket.

– Kiscsibéim!

Mindig így szólította őket, még Szőkecicát is, pedig őt sok mindennek lehetett nézni, csak éppen csibének nem.

– Kiscsibéim! Ugye nem gondoljátok komolyan, hogy éhen maradtok, amikor mi vigyázunk rátok?

– Nem tudjuk, hogy mit gondoljunk – vakkantott bele Vakkancs kutyus –, de egyikünk sem érzi az ebédszagot, amit mindig szoktunk. Még én sem, pedig nekem igazán jó szimatom van! – húzta ki magát büszkén.

– Nem is érezhetitek – bólogatott Mária óvónéni, a kenguru. – A szakács néni szabadságot vett ki mára, a helyettese pedig megbetegedett. Most nincs, aki ebédet főzzön.

– Látjátok, igazam volt! – kiáltott fel Leó. – Nincs, aki főzzön, nem lesz ebéd!

Mária óvónéni, a medvelány vette át a szót.

– Lesz ebéd, csak nem itt, az óvodában. Testvéremmel, Brumival azt találtuk ki, hogy ma mindnyájan elmegyünk, és étteremben fogunk ebédelni.

Étteremben ebédelünk! – ujjongott mindenki, és egymás szavába vágva kezdték mesélni éttermi élményeiket.

– Vizsla bácsi egyszer nyert az agárversenyen, és az egész családot meghívta ebédelni a Szomjas Bulldogba – mesélte Vakkancs. – Nem is tudtam, hogy ilyen nagy a családunk! Tele volt velünk az egész étterem.

– Minket a Makkosba szokott vinni az apukám. Azt mondja, hogy ott főzik a legjobb moslékot az egész városban – magyarázta Coci, a kismalac.

Mindenkinek megvolt a kedvence. Győzködték egymást, hogy az ő kedvencük mennyivel jobb, mint a többiek kedvence. Bölcsbagolyhoz fordultak, hogy tegyen igazságot.

– Szerinted melyik a legjobb étterem? Neked melyik a kedvenced?

– Szerintem egy étterem annál jobb, minél tovább tart nyitva éjszaka. A legjobb étteremben egész éjjel lehet ebédelni – lepte meg válaszával Bölcsbagoly a többieket.

Most már inkább arra voltak kíváncsiak, hogy Brumiék hová viszik őket ebédelni. Meg is kérdezték, de Brumi csak ennyit mondott:

– Hamarosan meglátjátok. Annyit azért elárulhatok, hogy nem kell sokat gyalogolnotok.

Ez persze mindent elárult. Az óvoda közelében csak egyetlen étterem volt: a Süni Terasz. Sokszor sétáltak arra. Süni mama és Süni papa, a tulajdonosok mindig kedvesen integettek nekik. A teraszon hosszú faasztalok voltak piros kockás abrosszal leterítve, az asztalok mellett pedig padokon ültek a vendégek. Ma tehát ők is ott fognak ülni. Nagyon izgalmas lesz!

Hamarosan el is indultak. A séta közben Vakkancs Szőkecica mellé sodródott.

– Te nem is mesélted el, hogy neked melyik a kedvenc éttermed. Biztosan valami olyan elegáns hely, amilyet mi nem is ismerünk.

– Vakkancs, neked be merem vallani, én még soha nem voltam étteremben. Azt is bevallom, hogy soha nem is hiányzott. Ugye majd segítesz, ha valami olyat kell csinálni, amit én nem tudok?

Vakkancs egészen zavarba jött a megtisztelő bizalomtól.

– Hát persze, de biztosan nem lesz rá szükség. Mit ennél a legszívesebben?

– Amit máskor. Tejet, tejfölt, ilyesmit. Esetleg egy kis szalonnahéjat, annak nagyon jó íze van.

Vakkancs örült, hogy Szőkecica nem egérpecsenyére vágyott, mert nem volt biztos benne, hogy azt is tartanak-e Süniék.

Süni mama és Süni papa mosolyogva várta a kapuban az óvodásokat, és segítettek nekik elhelyezkedni az asztalok mellett. Kiderült, hogy ők nemcsak tulajdonosok, hanem szakácsok, pincérek és – ha kell – kisegítő óvóbácsik, óvónénik is. Türelmesen megvárták, amíg mindenki kitalálta, hogy mit is szeretne enni. Volt a mackóknak lépesméz, Kéknyúlnak réparetekmogyoró. Rőtsörényű Leó kívánsága egyszerű volt:

– Mindegy, hogy mit, csak sokat!

Szőkecicának lett volna egér saját bundájában, de ő inkább a tejfölös túrót választotta sült szalonnával. Már csak Vakkancs nem választott. Süni mama odament hozzá.

– Olyan nehéz a választás? Hát mit szeretsz a legjobban?

Vakkancs lesütötte a szemét.

– A maradékot. De azt nem látom az étlapon.

Süni mama jót nevetett és megígérte Vakkancsnak, hogy olyan maradékot kerít neki, hogy a bajszát is megnyalja majd utána. Vakkancs elcsodálkozott.

– Jé, nekem van bajszom is?

A főétel után süteményeket és gyümölcsöket kínáltak Süniék. Leó az óriáspalacsintát választotta, Szőkecica tejszínhabot nyalogatott, Vakkancsnak a süteményből is a legfinomabb maradék jutott. Kéknyúl és a báránykák gyümölcsöt kértek. Bölcsbagoly megdicsérte őket, hogy milyen egészségeset választottak. Ő is almát kért. De megkérdezte Süni mamát:

– Van kukacos almájuk is?

– Van, de azt nem szoktuk a vendégeknek adni – lepődött meg Süni mama.

– Ha lehet, akkor nekem olyat hozzon. Minél több kukaccal. Majd én kieszem belőle. A maradék almát meg majd odaadom a báránykáknak.

Amikor mindenki befejezte az ebédet, felkerekedtek, és visszaindultak az óvodába. Mindenki lelkendezve beszélt az elfogyasztott finomságokról, és alig várták, hogy majd otthon is elmesélhessék éttermi kalandjukat.

Amikor másnap reggel bementek az óvodába, a megszokott, finom ebédszag fogadta őket. A szakács néni már ott sütött-főzött a konyhában. Örültek is meg nem is. Szőkecica látta Vakkancs szemein, hogy még a tegnapi ebédről álmodozik. Odasúgta neki:

– Ha ma megkapjuk az ebédet, én majd csak belekanalazok, és a maradékot odaadom neked. Te meg nekem adod a tiédet. Úgy jó lesz?

– Nagyon! – ámult el Vakkancs, és olyan hálás szemekkel nézett Szőkecicára, ahogy csak egy kutya tud.

Bölcsbagoly is levonta a tanulságot.

– Akik azt mondják, hogy a legjobb szakács az éhség, azok biztosan nem ismerik Süni mamát és Süni papát.

Schubert András, Amatőr író

Ezt a mesét írta: Schubert András Amatőr író

Schubert András vagyok, nyugdíjas okl. vegyészmérnök és információkutató. Szakirodalmi tevékenységemmel egészen fel nem hagyva nyugdíjas korom óta más írói műfajokban is kipróbálom magam. Főleg meséket és novellákat írok a magam, rokonaim, barátaim, az utóbbi időben különösképpen az unokáim szórakoztatására. Legújabb meséim egy részét 10 éves unokámmal, Evelinnel közösen írjuk. A MedveCukor Jazz Band nevű, jelenl...


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!