Mesélő ceruzák

Mesélő ceruzák.

Mesélő ceruzák

Egy délutáni séta alkalmával a szemetes konténer mellett, egy furcsa kis csomagon akadt meg a szemem. Mutatós csomagolásban. Egy átlátszó zacskóban. A csomag mellet egy kis cetli.

Ez volt ráírva. Nekem nem kell, ha megtaláltad vidd haza!

Mondanom sem kell, felkeltette rögtön az érdeklődésemet. Mi lehet a kis zacskóban? -Hát fogtam és hazahoztam. Ahogy rá volt írva. Vidd haza!

Itthon aztán az volt az első dolgom, hogy kicsomagoltam. Szerettem volna látni, mit tartalmaz a csomag.

A legnagyobb meglepetésemre kettő darab ceruza volt a csomag tartalma. Az egyikre szép aranyozott betűkkel ez volt írva. Anyától Almának. És egy dátum szerepelt még rajta. A dátum és a megtalálás időpontja között öt év volt a különbség.

Kicsit elgondolkodtatott ez a tény. Aztán mindkét ceruzát az asztalomra a mindenes füzetemre tettem. Másnap reggelig meg is feledkeztem a ceruzákról.

Ahogy reggel az asztalomat rendezgettem, hát nem kis meglepetés ért! Csak álltam és a mindenes füzetemet bámultam.

Na, ilyen nincs gondoltam! De mégis! -mert ott állt feketén fehéren ez a szöveg az addig üres füzetlapon.

Oka van annak, hogy hazahoztál bennünket. Mesélni szeretnénk. A meglepetéstől szólni sem tudtam. Ráírtam a lapra, hogy oké, rendben.

Aztán tettem a dolgomat.

Már estefelé járt az idő, mire az asztalomhoz ültem.

Ha hiszitek, hanem! Ránéztem a füzetemre és leesett az állam a csodálkozástól. Egész nap a füzet közelében sem voltam és tele van írva az oldal. Kezembe vettem és forgatni kezdtem. Újabb meglepetés. Na gondoltam mi jöhet még ezekután? Mintaszerű, gyöngybetűkkel tele van írva pár lap a füzetembe.

Azonnal olvasni kezdtem. Már az első pár mondatnál elszorult a szívem. Kellet egy kis idő míg erőt vettem magamon, hogy papírra tudjam vetni az olvasott sorokat, történetet.

Íme! Olvassátok ti is.

Kedves meseíró! Mi ketten nem véletlenül kerültünk hozzád. Kis gazdánk Alma sokáig nagy becsben tartott bennünket. Különösen engem.

 Látod, egyszer sem írt velünk egyetlen egy betűt sem. De mégis, mindig kéznél voltunk!  Rám van vésve Anyától Almának. Hogy ez a két szó milyen sok fájdalmat okozott neki, azt mi tudjuk a legjobban. Az édesanyja külföldre távozott. Mikor elment azt ígérte neki, hogy később őt is viszi magához.

Látod ugye? Azóta eltelt öt év. Alma eddig várt. Most viszont úgy döntött elég a várakozásból. Most már, ha jönne is érte nem menne vele. Becsapta. Magára hagyta.

Mi ceruzák tudjuk a legjobban, mennyit sírt utána. Egyik év ment a másik után, de ő, nem jött érte.

Ennyi éven keresztül minden évben az anyák napja úgy telt el, hogy nagymama és apa ültek anya helyén az ünnepségen.

Almának ez az időszak különösen fájdalmas volt. Az anyák napi ünnepségen egyszer sem tudta sírás, zokogás nélkül a verset elmondani. A padon lapulva olyan nagyon drukkoltunk neki, hogy csak sikerüljön! Rajzoltuk neki a szívecskéket. Hiába. A szomorúsága nagyobb volt az akaratánál. Volt, hogy zokogás lett a vége.

Mára már a kislányból kamasz lett. Eddig dédelgetett bennünket. Fontos emlék voltunk neki. És most látod! Nálad vagyunk és mesélünk.

Ő egy erős elhatározással úgy döntött elég volt a várakozásból, álmodozásból és vágyakozásból!

 És kirakott bennünket a szemetes konténer mellé. Most úgy érzi ezt meg kellet tennie.

Mindent megadott volna az anyai szeretetért. Nem kapott belőle semmit. Még kislányként hányszor sírt este a lefekvésnél! Elképzelte, hogy anya átöleli és szeretgeti. Hiábavaló volt minden vágya és álmodozása.

Így mostanra már felismerte. Nincs értelme tovább gyötörni magát. Az álma nem valósul meg. Minden hozzá köthető emléket kidob az életéből. Szeretetét pedig nagymamára, apára fordítja, akik a szomorúságában mindig vigasztalni próbálták. De az édesanyját pótolni így sem tudták!

Az édesanyjára emlékeztető tárgyak pedig méltó helyükre kerülnek. A szemetes konténerbe.

Mi ceruzák nálad szeretnénk maradni, ha lehet! Talán hasznodra lehetünk.

Ha megakadsz a meseírással, majd mi segítünk.

 Örülök nektek kedves ceruzák. Jó helyre kerültetek.

Én pedig az aranybetűs ceruzára nagyon fogok vigyázni! Lehet, egyszer még visszakerül a jogostulajdonosához. Talán eljön az az idő, mikor Almának már nem fáj annyira, hogy elhagyta az édesanyja!

Ki tudja? …… én mindenesetre az Anyától Almának gravírozott ceruzát szépen becsomagolva elteszem. Lehet …. talán ….. remélem!